Interjú Andrej Makaricsevvel, Észtországban élő orosz professzorral, aki elmondta, hogy a háború kitörése óta az észt állampolgárság iránti kérelmek száma megnőtt az orosz anyanyelvűek körében. Interjúnk Észtországból, ahol a háború kezdete óta jelentősen változik a társadalom.
Az orosz határ csak körülbelül 55 kilométerre van Tartutól, ahol jelenleg él. Érezni Moszkva hideg leheletét?
Észtország és Oroszország kapcsolatának hosszú a története, és ez természetesen szinte közvetlenül a függetlenség visszanyerése után történt. Csak egy kérdést szeretnék feltenni: Mit gondol, ki volt az egyik legnépszerűbb geopolitikai szakértő Észtországban az 1990-es években?
Azt hiszem, Samuel Huntington.
A válasz természetesen helyes. Az észtek rokonszenveztek a civilizációs megkülönböztetés gondolatával, szemben a civilizációs hibriditással: a határ az határ és Észtország a Nyugat része, a nyugati és transzatlanti közösség tagja. Nem akarnak a kettő között a kiszolgáltatott peremhelyzetben lenni, és ez az elképzelés 1991-ig nyúlik vissza. A Nyugat része akartak lenni, és amióta kitört a háború ez a geopolitikai elméletből fakadó vágy szükségszerűséggé vált.
De azért Észtországon belül mégiscsak van valamiféle hibriditás, vagy nincs igazam?
Jelentős orosz anyanyelvű kisebbség él Észtországban, és a jelenlegi háborús helyzetben amikor az “orosz világ” eszméit terjesztik, ez sokféle formában jelentkező nyomást helyez az észtekre. Az egyik a hibrid fenyegetésként jelentkező információs propaganda. Az észt-orosz határ egy szakaszon egy folyó mentén halad, melynek mindkét partján vannak városok: Narva észt város, de a lakossága 95%-a oroszajkú, vele szemben fekszik Ivangorod, mely már Oroszország része. Május 9-én, Oroszország második világháborús győzelmének napján, egy hatalmas képernyőt állítottak fel Ivangorodban, amely a nacionalizmus és az imperializmus keverékére utaló orosz hazafias zenét sugárzott. Vizuális és akusztikus inváziót jelentett ez a túlparton felépített képernyő, egyértelmű jelzés, hogy az oroszok itt vannak és itt is maradnak örökre. Ez a geopolitikai, pszichológiai és információs nyomás kombinációját jelentette.
Észtország pedig gyorsan beszüntette az orosz nyelvű tévéműsorok és rádióadások elérhetőségét a területén, ezzel súlyosan megsértve a szólásszabadság elvét. Mi az Ön álláspontja ebben a kérdésben?
Az interneten keresztül ma is sok orosz csatornát nézhet Észtországban az, aki szeretne. A XXI. században lehetetlen totális információt blokkoló falat építeni, ha az emberek orosz tartalmat akarnak nézni meg fogják találni a módot rá.
Az orosz anyanyelvű kisebbség helyzete eközben egyre bizonytalanabbá válik.
Amikor február 24-én kitört a háború, az észt oroszajkú közösség elkezdett félni attól, hogy orosznak tartják őket. Ráébredtek arra, hogy mit tesz Oroszország Ukrajnával, és elkezdték érezni az elhatalmasodó oroszellenes hangulatot, melyet rájuk is kivetíthetnek. El akarták ezt kerülni és azt mondták, hogy bár Putyin nyelvét beszéljük és az orosz kultúra részei vagyunk, nem támogatjuk az agressziót és nem tettünk semmi rosszat. Tehát ne minket hibáztassanak Putyin cselekedeteiért. Ugyanakkor ez a közösség egyfajta köztes helyzetben van, számos orosz anyanyelvű észt állampolgár támogat egy sor orosz külpolitikai irányvonalat, eszmét vagy cselekedetet. A háborút elítélik, de nem mondják ki, hogy Putyin az agresszor. Ez a kettősség pedig nagyon sebezhetővé és következetlenné teszi az álláspontjukat.
Hogyan tud egy ilyen társadalom egységesen fellépni? Az ukrajnai invázió után Lettországban az oroszajkú kisebbség hozzáállásában hatalmas változás következett be: teljesen hátat fordítottak Oroszországnak, elítélték az agressziót, és megszakították a kapcsolatot a Putyin-rezsimmel. Mi a helyzet Észtországban?
Észtországban hasonló a helyzet. Politikai antropológiai terepkutatást végeztem: megfigyeltem, hogy mit csinálnak az oroszul beszélők, hogyan reagálnak, mit mondanak nyilvánosan vagy négyszemközt. Az első tendencia, amit látok az, hogy nem akarják, hogy őket hibáztassák, és távolságtartóak maradnak, a második pedig a polarizáció az orosz anyanyelvű közösségen belül. A statisztikák szerint az észt állampolgárság iránti kérelmek száma a háború kezdete óta emelkedett az oroszajkúak körében. Ez alapvetően azt jelenti, hogy több oroszajkú ember szeretne az észt állampolgársággal azonosulni. Közben mások viszont még mindig az észt nyelvpolitika miatt panaszkodnak, és azt gondolják, hogy nyelvi diszkrimináció áldozatai. Ez áll a polarizáció hátterében. Nem kedvelik az észt kormányt és a véleményük néha kifejezetten radikális.
Említést érdemelnek azok az oroszok is, akik a Putyin-rezsim sötétjéből Észtországba menekültek...
Egyre több orosz állampolgár érkezett a háború újraindítása után Észtországba amíg 2022 augusztusában az észt kormány tilalmat nem vezetett be. Azóta a schengeni vízummal rendelkezők sem léphetnek be Észtország vagy a másik két balti állam területére; a meglévő vízumok eltörlése egy példátlan intézkedés volt. Ennek a lépésnek az ellenére Észtországban még mindig sok orosz él, akik kifejezetten Putyin- és háborúellenesek, és nem csak azért, mert félnek a besorozástól. Sokan közülük polgárjogi aktivisták. Az orosz közösség változik, az elmúlt több mint egy éves időszakban egyre több olyan oroszországi embert lehet látni, akik az észt közösség és a nyugati társadalom részévé szeretnének válni. Néhányuknak saját médiafelülete, blogja és közösségi hálózata van és nyilvános rendezvényeket szerveznek orosz nyelven. Nem szeretném túlbecsülni a jelentőségüket, de egy teljesen új orosz nyelvű diskurzust hoztak létre: azok az emberek, akik mindig is vonakodtak elfogadni az észt kormányt, mert úgy érezték, hogy a perifériára lettek szorítva vagy ki lettek rekesztve, most elkezdtek nyitni a kormány felé.
Tíz évvel ezelőtt távozott Oroszországból, és most Észtországban él. Ez az átköltözés ma már lehetetlen lenne.
A háború kiújulása után az Oroszországot elhagyók növekvő száma miatt az észt kormány lényegében kitiltotta az orosz állampolgárokat: Ez 2022 augusztusában történt, azóta a schengeni vízummal rendelkezők sem utazhattak, mint például az Oroszországban élő fivérem. Észtország a két másik balti állammal együtt példátlan intézkedéseket vezetett be a már meglévő schengeni vízumok eltörlésével és további más letelepedési módok megszüntetésével.
Ön szerint hiba a határok lezárása?
Ez egy nagyon összetett és ellentmondásos kérdés. Nem tudom megmondani, hogy hiba-e vagy sem.
Melyek az észtek legfőbb érvei?
Az első érv etikai: elfogadhatatlan, hogy egy olyan ország állampolgárai jöhessenek Európába, amely Ukrajnában embereket gyilkol meg, kihasználva ezt a lehetőséget élvezzék a napsütötte tengerpartjainkat és jól érezzék magukat. Persze ez egy vitatható érv, de mégiscsak egy erkölcsi alapokon fekvő elvről van szó. A németek is megtapasztalták ezt a bánásmódót a második világháború után. A második érv gyakorlatiasabb: innen semmit sem lehet tenni, menjetek vissza Oroszországba, és takarítsátok el ezt az aljas rezsimet. Oroszország a ti hazátok, és a demokrácia azt is jelenti, hogy a saját kezetekbe kell venni az országotok jövőjét.
De erre azt mondhatják, hogy ők nem tudnak semmit se tenni az orosz politikában. Mégis mit tehetnének? Egy fecske nem csinál nyarat.
Az 1980-as években a lengyel Szolidaritás például megmutatta a politikai akciók hatékonyságát. Másfelől viszont az is igaz, hogy a balti államok a Szovjetunió részeként nagyon keveset tudtak tenni a rendszer ellen amíg az Moszkvában el nem kezdett összeomlani.
Mi a helyzet a társadalmi és nemzetbiztonsági érvvel?
Ez is egy lehetséges magyarázat, de úgy vélem van egy pszichológiai dimenzió is, egy egyfajta fáradtságérzet. Európában mi már eddig sem vártunk sokat Oroszországtól, és most minden reményünk vagy illúziónk szertefoszlott. Hagyjanak minket békén az oroszok, akkor is, ha “jó oroszokról” van szó. Tehát különböző szempontok kombinációja magyarázza az észtek döntését.
Új gyalogos hídról élvezhetjük a Warta folyó menti tájat
Lenyűgöző betonház a szlovákiai erdő rejtekében
