HYPE I Heti programajánló

HYPE I Heti programajánló

Ahelyett, hogy meteorológiai előrejelzésekbe bocsátkoznánk, mutatunk pár programot, – egy napra többet is – hogy tartalmasan érjen véget a május. Hétfőn ismét tigrisek népesítik be a múzeumot, csütörtök este pedig megnézzük Budapest első, kifejezetten kreatívoknak tervezett közösségi irodáját is. A csütörtök és péntek különösen erős lesz most, úgyhogy nem árt felkészülni. Ja, és nem mellesleg hétvégén már június van! Durva.

Tigris a múzeumban 03 – Radikális muzeológia / Magyarország?

A Néprajzi Múzeum ugyan átmenetileg zárva tart, de a ’Tigris a múzeumban’ sorozat éppen azért van, hogy a múzeumi gyűjtemény és az arról való gondolkodás ne merüljön feledésbe. Sőt, ha már ez a kényszerhelyzet fennáll, fordítsuk a javunkra, és vizsgáljuk meg a múzeumhoz való viszonyunkat.

Nagyon szeretjük ezt a sorozatot, és mindenkit arra buzdítunk, hogy ne ijedjen meg, ha kicsit szakmainak érzi a felütéseket, hiszen a múzeum nemcsak a muzeológusok otthona kell, hogy legyen, hanem a hétköznapi érdeklődőé is. A múltkori beszélgetés alkalmával például még rövid filmrészleteket is láthattunk, amikor az irodalom és a múzeum viszonyáról esett szó. Hasonlóan izgalmasnak ígérkezik az aktuális harmadik rész is: Claire Bishop ’Radical Museology’ című kötete áll a középpontban. Mit értsünk ’radikális’ alatt egy múzeum falai között? Egyáltalán találkozhatunk-e Magyarországon ilyesféle megközelítéssel? Erre és sok minden másra is választ adnak majd az esemény meghívott előadói: Lázár Eszter és Róka Enikő művészettörténészek és Sárai Vanda, független művészeti újságíró, a kötet fordítója. A házigazda pedig most is, mint mindig: Frazon Zsófia, muzeológus.

Mikor:
Május 27. (hétfő), 17:30-19:30

Hol:
Lumen Kávézó

Bővebben:
Esemény

***

Dobokay Máté: Ag

Nem járunk messze az igazságtól, amikor a kiállítás címe mögött valamiféle kémiai kísérletezést sejtünk, azt a folyamatot, amely nélkül tulajdonképpen aligha születhetett volna meg a fotográfia maga, hiszen az eljárás sikeressége, a fényérzékeny papírra rögzített képek láthatóvá tétele kémiai reakció eredménye. Ezért is nagyon találó, hogy Dobokay Máté kiállításának képeihez az ezüst vegyjelén keresztül közelítünk. Az alapmotívumok azok a kevésbé fontosnak tartott maradék elemek (fotópapír, fixír folyadék, stb.), amelyeket a diákok ott felejtettek a fotólaborban – ezeket használja fel az alkotó. „Dobokay Máté fotográfiai kísérletei révén nem fotográfiák jönnek létre. Az alkotások az alkímia titkos és bonyolult tudományának, a fémek nemesfémekké való átalakításának, a lélek halhatatlanságára és a testi kínok gyógyítására alkalmas bölcsek köve keresésének folyamatait idézik” – írja a kiállítás ismertetőjében Gellér Judit, a kiállítás kurátora. A kiállítást Pfisztner Gábor esztéta nyitja meg. Gyertek hétfő este a Capa Központba!


Mikor:
Május 27. (hétfő), 18:00-21:00

Hol:
Capa Központ – Project Room

Bővebben:
Esemény

***

Moving Sale – 20-80%, Feelinkita, SERTEES, NASHA

Bizonyára sokan tudjátok, hogy a Heinrich Alkotói Szint átalakulóban van és emiatt sajnos sok tervezőnek el kell hagynia eddigi műhelyét és új helyet kell keresnie. A változás nem mindig épp a legkellemesebb dolog, tudjuk jól, de sokszor szükségszerű, és még akár klassz dolgok is kisülhetnek belőle. Úgyhogy ebben a szellemiségben kívánunk ez úton is minden „újrakezdő” hazai márkának sok sikert, aki elhagyja a Heinrich fedélzetét.

A közös műhelyen osztozó SERTEES, Feelinkita és NASHA márkák is erényt kovácsoltak a kiköltözésből, aminek mi, hazai design fanatikusok örülhetünk a legjobban. Amire egész biztosan számíthatunk az utolsó műhelyes vásáron: ékszerek és ruhák minden mennyiségben, kedvezményesen, a SERTEES bőr táskáihoz és kiegészítőihez pedig féláron juthatunk hozzá. Megsúgjuk, mi egy POCI bőr táskára vágyunk már nagyon régóta.

Mikor:
Május 28. (kedd), 16:00-21:00

Hol:
Üllői út 32., 2. emelet

Bővebben:
Esemény

***

Rémi Bouhaniche francia designer előadása

A MOME Formatervező Tanszékének meghívására érkezik Budapestre Rémi Bouhaniche designer, aki közel 15 éve foglalkozik formatervezéssel és belsőépítészettel: portfóliójában főként innovatívan újragondolt bútorok és lámpák, üzletek, hotelek, bárok és közösségi terek enteriőrjei, és a klasszikus megoldásoktól eltérő grafikai munkák szerepelnek. A csütörtöki eseményen először Bouhaniche mutatja be eddigi munkásságát, majd a prezentációt egy szakmai beszélgetés követi. Az esemény a Design without borders / Határtalan design kiállítás programsorozat részeként valósul meg.

Mikor:
Május 30. (csütörtök), 10:00-13:00

Hol:
Francia Intézet

Bővebben:
Esemény

***

Rákócziterezés négy ::::

Folyamatosan promózzuk a Mindspace kezdeményezéseit, nem véletlenül, mert az a fajta közösségteremtő erő, ami bennük van és ami a különféle projektjeiken keresztül bárki számára érhetővé és átélhetővé válhat, azt bizony receptre kellene felírni. A korábbi események következtében egyik bástyájuk, a csarnok ugyan elveszett, de ez nem vette el a csapat kedvét attól, hogy közösségi programokat szervezzen a Rákóczi tér környékén. Úgyhogy ez alkalommal a téren és a környéki kocsmákban, boltokban, kutyakozmetikákban lesz a Rákócziterezés, ami egy detektív versennyel kezdődik, majd egy nagyon durva, óriás számháborúval folytatódik – halkan jegyezzük meg, hogy a játék nyertese 100.000 forinttal lesz gazdagabb! A nap végén pedig kocsmafesztivál lesz, amikor is a környéki helyeken váratlan produkciókba botolhatunk, s mindeközben a boltokban, galériákban mini workshopok és programok lesznek. Ez azért elég jó, nem?

Mikor:
Május 30. (csütörtök), 16:00-22:00

Hol:
Rákóczi tér

Bővebb infó:
Esemény

***

Határtalan Design – megnyitó

Csütörtök este nyílik meg a  Határtalan Design kiállítás, amely a régió egyik legjelentősebb design eseménye. Az Új Budapest Galéria kiállítóterében 12 ország több mint 100 tervezője mutatja be tárgyait a nagyközönségnek. Az anyag java része cseh, lengyel, szlovák és magyar tervezőkre épül, de emellett német, olasz, osztrák, román, svájci és első ízben francia, portugál és spanyol alkotók által jegyzett bútorok, lakástextilek, ékszerek is megjelennek a kiállítótér falai között. A tavalyi eseményt nagyon szerettük, már csak amiatt is, mert valóban érdekes volt látni, mi történik design terén a környező országokban, s itt lettünk figyelmesek néhány hazai újdonságra is. Ami nekünk különösen meghatározó élmény volt, az az ékszerválogatás, s nagy valószínűséggel ebben idén sem fogunk csalódni: ezúttal egy pilseni egyetem diákjainak munkáit csodálhatjuk meg, de több más, külföldi művészeti és design egyetem, főiskola is bemutatkozik majd a Határtalan Design kiállítás keretében. Másnap, május 31-én szakmai napot is tartanak, úgyhogy aki kicsivel többet szeretne megtudni a kiállítókról, az mindenképp regisztráljon az eseményre, legkésőbb május 28-ig. Találkozzunk a Bálnában!

Mikor:
Május 30. (csütörtök), 18:00-21:00

Hol:
Új Budapest Galéria

Bővebb infó:
Esemény

***

HUBPARTY– Designer Hub Nyílt Nap

Néhány nappal ezelőtt, teljesen gyanútlanul futottunk bele a Designer HUB-ba az Instagramon és rögtön felkaptuk a fejünket. Micsoda? Vajon ilyen? Ezt látni kell! A hub megálmodója és létrehozója a DekoRatio Branding & Design Studio, akik nem egy sokadik co-working helyet szerettek volna létrehozni, annál sokkal többet kínálnak a beköltöző kreatívoknak: azon túl, hogy lehet dedikált íróasztalunk, használhatjuk a tárgyalót és saját irodakulcsunkkal bármikor jöhetünk-mehetünk, kedvezményt kapunk az épületben működő nyomdában és fotóstódióban, de akár a DekoRatio projektjeibe is bedolgozhatunk, ha úgy tartja kedvünk. A helyek száma korlátozott, úgyhogy érdemes nagyon tuti portfolioval készülnünk, ha mindenképp a beköltözésre hajtunk.

Mikor:
Május 30. (csütörtök), 18:00-22:00

Hol:
DekoRatio Branding & Design Studio

Bővebben:
Esemény

***

ITT vagyunk!

Gyertek és csobbanjatok velünk a Medence csoport új bázisán, a Ménesi út 1. szám alatt. Az ELEVEN TAVASZ-ra időzített „kis megnyitón” elsőként mutatja meg a csapat az új helyet, amely továbbra is az újrahasznosítás szellemében működik majd. De nem csupán a szokásos workshopok kapnak itt helyet, hanem más kortárs művészeti és design projektek is. Évek óta követjük a Medence csoport munkáját, imádjuk használni azokat az újrahasznosított textilből és molinóból készült tárgyakat, amelyek kikerülnek a kezeik közül (el nem indulnánk a hétvégi bevásárló körútra a stílusosan PIAC névre keresztelt szuperszínes és praktikus kosaruk nélkül). Köszi, Srácok! Az átépítés még folyamatban van, de a teljes készenlét előtt már bekukkanthatunk hozzájuk. Hogy jó hangulat lesz-e? Egészen biztos. Ne hagyjátok ki!

Mikor:
Május 31. (péntek), 20:00-23:00

Hol:
Medence – Ménesi út 1.

Bővebb infó:
Esemény

***

Re:flex – Kortárs tervezőgrafikai értelmezések a Bauhaus nyomán

A MOME Tervezőgrafika Tanszéke 2019-es év tavaszi szemeszterét a Bauhaus 100. évfordulójának szentelte. A kurzus célja nem egyszerűen a múlt és a stílusjegyek felidézése volt, hanem egy történeti anyag mélyebb megismerésén keresztül a kortárs reflexiók megfogalmazása. A Kassák Múzeum kiállítása azt mutatja be, miként viszonyul egy fiatal generáció a Bauhaus máig ható gondolkodásmódjához, a vizualitás mai eszközrendszerével mind a hagyományos médiumok (plakát, könyv, arculattervezés), mind az új digitális technológiák (webdesign, hangdesign) területén. Az eseményen nemcsak a kiállításon bemutatott végeredmény, de a tervezés folyamata is fontos.

Mikor:
Május 31. (péntek),18:00-22:00

Hol:
Kassák Múzeum

Bővebb infó:
Esemény

***

bublab x the pici space •• tillandsia dísz készítő workshop

A designszerető anyukáknak nagy valószínűséggel nem kell bemutatnunk a pici and the city márkát és annak főhadiszállását, a the pici space-t, ahol nemcsak a szuper gyerekrucik, de különféle workshopok is várják a vállalkozó szelleműeket. Ezúttal a növényeké lesz a főszerep, pontosabban a tillandsiáké, amelyek nagyon mutatósak és a gondozásuk is egyszerű. A kiscsoportos foglalkozás keretében a kis méretű függődíszek mellett kopogtatódísz is készül majd Bubla Ágnes, a bublab márka alapítójának segédletével. Bárki, aki kedvet érez magában és szereti a növényeket, ott a helye! Ha magadra ismertél, regisztrálj a bubla.agnes@yahoo.com e-mail címen.

Mikor:
Május 31. (péntek), 17:30-19:00

Hol:
the pici space

Bővebb infó:
Esemény

***

Különleges programok az MKVM-ben

A Műtárgyak Éjszakája 2019 programsorozat keretében szívünk csücske, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum is készül egy kis különlegességgel: a múzeum kereskedelmi plakátgyűjteményében szép számmal akadnak értékes példányok. Veress Kinga művészettörténész-muzeológus vezényletével szombat délelőtt bepillanthatunk a múzeum plakáttárába, ezen belül kiemelten a szocialista plakátok gyűjteményébe. És ha ez még semmi! A látogatóknak lehetőségük lesz olyan eredeti plakátokat is megtekinteni, melyet a nagyközönség máskor nem, vagy csak nagyon ritkán láthat. Igazi kuriózum! S ha még maradnánk, a délután folyamán Dr. Török Róbert tart exkluzív tárlatvezetést az állandó kiállításon, ahol ezúttal a szocialista évtizedek kereskedelemtörténete kerül reflektorfénybe. Érdemes mielőbb regisztrálni az eseményekre, mert a férőhelyek száma korlátozott!

Mikor:
Június 1. (szombat), 11:00-12:00

Hol:
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Bővebb infó:
Szocialista plakátok az MKVM-ben
Kereskedelem a szocializmus idején I.