HYPE I Heti programajánló

HYPE I Heti programajánló

Hőségriadóra van egy jó ajánlatunk. Ja, több is! Hogy ez a hét se teljen eseménytelenül, összeszedtünk párat, amit mindenképp érdemes beiktatnotok, tűző napsütésben, kánikulában, frissítő záporban. A hét legelején egy három Michelin-csillagos sushimester költözik a Bem mozi vásznára, szerdán tuti papírcuccokra lesz érdemes lecsapnunk, hétvégére pedig mi mást ajánlanánk, mint piacozást és workshopokat. Let’s go!

5 éves az E N I H O R N Showroom

Horn Enikő 2013 nyarán indította útjára saját márkáját, majd 2014-ben megnyitotta bemutatótermét, ahová azok léphetnek be, akik magas minőségű bőr táskákat, kiegészítőket és ruhadarabokat szeretnének vásárolni, némi bohém eleganciával fűszerezve. Az alapanyagok Olaszországból érkeznek, de idehaza öltenek végleges formát – olyan időtlen darabok ezek, melyek egyetlen komoly nagyvárosi nő ruhatárásból sem hiányozhatnak. A műhely megnyitásának ötödik évfordulója alkalmából megcsodálhatjuk az E N I H O R N új ruhakollekcióját, emellett minden ruhát, táskát kedvezményesen szerezhetünk be. Bár alapvetően női fazonok készülnek Enikő műhelyében, azért akad olyan darab is, amely a férfiak érdeklődését is felkeltheti, mint például az ANDY utazótáska és a CHARLES laptáska. A mi gyengénk a fűzöld LILLA táska. Ugorjatok be munka után az Izabella utcai  showroomba koccintani, nézelődni!

Mikor:
Június 17. (hétfő), 15:00-20:00

Hol:
E N I H O R N

Bővebben:
Esemény

***

JIRO Dreams of sushi + Hoffer Gábor FLAME

Juhú! Ismét itt a Designers Movie Nights, avagy a legtutibb program, ha azt szeretnéd, hogy jó induljon a hét! Ha egy tokiói aluljáróban valaki egy három Michelin csillagos sushizós helyet visz, arra azért mi is felkapjuk a fejünket. Ezt a valakit úgy hívják: Jiro Ono, aki már a film megjelenésekor (2011) sem volt éppen fiatal, mégis a mai napig a japánokra jellemző alázattal és precizitással közelít az étel felé. S ahogy azt már a Designers Movie Nights esetében megszokhattuk, nemcsak a mozivászonra lesz érdemes fókuszálnunk: ezúttal Hoffer Gáborral találkozhatunk, aki a Prezi design igazgatója volt, jelenleg pedig a LogMeIn UX design részlegét vezeti. Wow! Hogy mi lehet a kapcsolat kettejük között, az hétfő este a Bem moziban kiderül. Mi megyünk! Ha jönnétek Ti is, még tudtok jegyet venni!

Mikor:
Június 17. (hétfő), 20:00-23:00

Hol:
Bem Mozi

Bővebben:
Esemény

***

MúzeumCafé Gasztro lapbemutató és tárlatvezetés az Unicum Házban

Kedd délután a konyhaművészet és a múzeumok szerelmesei egész biztosan találkoznak majd az Unicum Házban! A MúzeumCafé legfrissebb tematikus számát foghatjuk majd kézbe, azt a kiadványt, amelyben ezúttal a gasztronómia mint művészet, hagyomány és muzeológiai feladat témáit járja körül, a hazai és külföldi múzeumi bisztrók világától a legnagyobb hazai brandmúzeumok történetén keresztül a „történeti főzésig”. És mi mindenről olvashatunk még a lapban? Fény derül a németalföldi festészet „nagy zabálásaira”, a hazai Zwack Unicum, a Dreher és a Törley márkák történetéről és kiállításáról, és Rákospalota egykor volt kisvendéglőiről is olvashatunk. Aki semmiképp sem szeretne lemaradni a lapbemutatóról, regisztráljon a zoltan.levay@szepmuveszeti.hu címen!

Mikor:
Június 18. (kedd), 16:00-18:00

Hol:
Unicum Ház – Füves Bár

Bővebben:
Esemény

***

Kincskereső Morzsa Party – Készletkisöprés a DOT bázison

Mindenféle túlzás nélkül mondjuk: ez most valóban egy soha vissza nem térő alkalom. Akik ismerik és szeretik a hazai DOT for You márkát, azok nagyon jól tudják, hogy nem a levegőbe beszélünk, hiszen néhány hete minden papírmániás ráhasalt a billentyűzetre, hogy megszerezze az utolsó DOT-cuccokat (mint megtudtuk, a webshop felülete is felmondta a szolgálatot, akkora volt az érdeklődés). Mára „csak” a morzsák maradtak, értékes morzsák, kincsek, amik nem kerültek fel webes áruházba, hiszen annyira különlegesek és valóban csak egy-egy darab van belőlük. A legnagyobb rajongók már tudják, hogy érdemes időben érkezni a DOT bázisra, mert a sok papírcsoda kárpótol majd bennünket. Őszig egész biztosan nem jelentkezik majd a márka, úgyhogy legjobb lesz, ha feltankolunk! A hírek szerint olyannak rukkolnak majd elő, ami eddig még ne volt a DOT háza táján: workshopokkal, ahol mindenki maga készítheti el kedvenc irkafirkáját. Legyetek szemfülesek és gyorsak: találkozzunk a bázison!

Mikor:
Június 19. (szerda), 17:00-20:00

Hol:
DOT bázis (Klauzál tér 7.)

Bővebben:
Esemény

***

Vengru X Boborik Illustration Launch Party

Táskákat, gyönyörű grafikákat és szuper hangulatot ígérnek csütörtök estére a Paula Store házigazdái. Ezúttal a Vengru és a Boborik közös kollekcióját csodálhatjuk meg az aprócska üzletben, sőt kedvezményesen is előrendelhetünk, ha úgy tartja kedvünk. Emellett a Boborik grafikákra és a Vengru nyári kistáskáira is lecsaphatunk, kedvezménnyel ráadásul! Kár lenne kihagyni!

Mikor:
Június 20. (csütörtök), 16:00-21:00

Hol:
Paula Store Budapest

Bővebben:
Esemény

***

Mimeograph Workshop With Erwin Blok

A TYPOJAM szervezésében különleges workshop költözik be a FUGA-ba! Hogy mi lesz ez? A mimeográf, vagyis a Risograph mechanikus őse egy stencil-sokszorosító. A huszadik század nagy részében az underground nyomtatás és kiadás eszközeként használták a világ minden táján. A régen elavult technológia nemrégiben új lendületet kapott az alternatív nyomtatás világában, Erwin Bloknak köszönhetően. Erwin nyolc Gestetner mimeo-gépet és egy meghekkelt Ricoh nyomtatót hoz be a FUGA-ba, hogy stencileket készítsen. Két napig a mimeo veszi át a FUGA földszinti galériáját; műhelyekkel, kiállításokkal, kiadványokkal, költészettel és non-stop nyomtatással. A nyomtatáshoz szükséges papírról és festékről a szervezők gondoskodnak. A részvételi díj 25 Euro/fő. További részletek az eseményben!

Mikor:
Június 22. (szombat), 10:00-18:00

Hol:
Fuga – Budapesti Építészeti Központ

Bővebben:
Esemény

***

Vadvirágos workshop

„…előképzettség nem szükséges, csak az, hogy szeresd a vadvirágokat!” – mondják a Wild Flower Bar alapítói, akik most a kezdőket invitálják egy szuper workshopra. Kata és Mimi vezényletével háromféle vadvirágos dologgal távozhatunk majd: megtanulunk vadvirágos csokrot kötni, majd egy vadvirágos asztaldíszt készítünk majd, végül pedig egy fejkoszorút. Regisztráció és díjfizetési határidő: június 17. hétfő. Részvételi díj: 25.000 Ft. Illetve még egy szolgálati közlemény: a lányok a Wild Flower Bar új otthonát keresik. Kattintsatok a részletekért!

Mikor:
Június 22. (szombat), 17:00-21:00

Hol:
Wild Flower Bar

Bővebben:
Esemény

***

Ha vasárnap, akkor piac – irány az Anker’t és a Népsziget!

Minek is ragoznánk, hiszen tudjátok: az egyik legjobb dolog a nyárban, a piacozás. Vasárnapra kettő is akad, igaz, a város egymástól távol eső pontján, de ez ne szegje kedvünket, hiszen lazán átérhetünk egyik helyről a másikra! Az Anker’tben a szokásos kiskertpiac árusai és tervezői várnak majd bennünket – ezúttal kifejezetten a hazai designé a főszerep. A Népszigetet is nagyon adjuk: itt hamisítatlan bolhapiac lesz, frissítőkkel, csapolt sörrel és lángossal. Na, jöttök?

Mikor:
Június 23. (vasárnap) 07:00-18:00 – bolhapiac, Népsziget
Június 23. (vasárnap), 10:00-16:00 – kiskertpiac, Anker’t

Hol:
bolhapiac – ATNO Forge
kiskertpiac – Anker’t

Bővebb infó:
Népsziget Bolhapiac – az újrahasznosítás fontos és sexy
Kiskertpiac – dizájn, természetesen