Királyok pénzei

Királyok pénzei

A királyok pénzei kiállítás a budavári Bölcs Várban

Mintegy kétszáz érméből álló kiállítás enged bepillantást a középkori magyar pénzverés történetébe a Bölcs Várban. A hely szelleméből adódóan kiemelt helyen szerepel a kiállításban a budavári pénzverés története, hiszen a középkorban a közelben folyt a budai pénzverés.

A napokban átadott felújított épülettel együtt megnyílt a Bölcs Várban a középkori magyar pénzverés történetét bemutató érmekiállítás. A tárlat a magyar királyok számos pénzritkaságát vonultatja fel Szent István korától a mohácsi vészig és az azt követő időszakig.

A Királyok pénzei – Budavári pénzverés a középkorban elnevezésű időszaki kiállítás során a pénzügyi tudatosság növelése és a pénzügyi kultúra fejlesztése érdekében a látogatók az élményalapú ismeretterjesztés jegyében ismerkedhetnek meg a középkori királyaink pénzeivel.

A látogatók megtekinthetik például az úgynevezett LANCEA REGIS, azaz a „király lándzsája” köriratú igen ritka típust, amelyet koronázása alkalmából veretett I. István király, s így a legrégebbi magyar érme. A kiállításon azonban szerepel egy ennél is ritkább pénz: Nagy Lajos félgarasainak mindössze egyetlen ismert példányát is megnézhetik az érdeklődők – hívta fel a figyelmet Ujszászi Róbert, a Magyar Nemzeti Bank numizmatikusa.

A kiállítást a Heonlab tervezte, amely korábban számos kiemelkedő projekttel hívta fel magára a figyelmet, amelyeket itt csekkoljatok.

A fotókat a Peltan-Brosz Studio készítette, amelyek szintén önmagukban érdemesek arra, hogy írjunk róluk.