Legó borítók

A mostani FlashArt címlapján is Felsmann Istvánt, legóból épített képstruktúráinak egyik darabja virít, bizonyítván, hogy a lego annyira örök és kortalan, hogy nem csak a játékiparban, hanem a művészetben is állandóan jelen van.
Mit lehet kifejezni vele? Szinte bármit.
A napokban felfedezett ‘lego albums’ tumblr oldalon pedig Harry Heaton nem győzi a kéréseket teljesíteni, hogy elkészítse azokat az ajánlásokat/kéréseket amiket lego és zenerajongók zúdítanak rá. Lapozgatva a sok borító között hamar rájöhetünk, hogy az igazán jó album borítókat lehet azonnal felismerni.

A képlet azonban nem ilyen egyszerű, mert az ismeretséghez sok mindennek együtt kell állnia. Mikori születésűek vagyunk, a zenei ízlésünk, hogy valaha sétálgattunk-e nyitott szemmel lemezboltban, az adott album sikerei és persze a befogadóképességünk is nagyban szerepet játszik.
Kedvenc külföldi albumaim kikeresése után gondoltam, hogy elkészítek egy sorozatot én is a nagy hazai együttesekről, korszakalkotó albumokról, azokról akik beírták magukat a zenetörténelembe.

Íme a 14 album borító: (ha nem megy a felismerés a képek alatt ott a megoldás, csak jelöld ki őket)


30y – no.4


Ákos – Ikon


Anima Sound System – Tedd a napfényt be a számba


Beatrice – Utálom az egész XX. századot


Belga – 3


Brains – refresh the style


Ganxsta Zolee és a Kartel – Egyenesen a gettóból


Hősök – Négy évszak


Irie Maffia – Beast


Kispál és a Borz – Napozz a holddal


LGT – Ringasd el magad


Omega – 8


Punnany Massiv – Sun Kick EP


Tankcsapda – Baj van!