Két ország, az égitestekhez hasonlóan, gravitációban vonzza egymást kereskedelmileg. Minél nagyobb gazdaságokról, illetve minél nagyobb földrajzi közelségről van szó, annál valószínűbb, hogy kereskedelmi partnerekké válnak. Éppen ezért nem jelenthet meglepetést, hogy a litván import egyik legmeghatározóbb országa Oroszország, 2021-ben a teljes behozatal 12 százalékáért volt felelős. Hogyan lehetséges akkor, hogy Litvánia volt az első európai ország, aki az ukrán-orosz háború kitörése után teljesen elvágta magát az orosz gáztól?
Litvánia Oroszországtól való energetikai függetlenítése évtizedes múltra tekint vissza. 2012-ben az ország beperelte a Gazpromot majdnem 2 milliárd dollárra, hiszen az orosz vállalat drasztikusan túlárazott gázt exportált Litvániába, Míg például Németországnak ezer köbméterenként 400 dollárt kellett fizetnie, addig ugyanennyi gázért Litvánia 500 dollárt fizetett. Ekkortájt fogalmazódott meg a balti állam fejében, hogy új alternatívákat kell találjon, hiszen nem engedheti meg magának, hogy ennyire ki legyen szolgáltatva orosz politika erőnek.
A kelet felől érkező szárazföldi vezetékekre válaszul elkezdték kiépíteni az országot nyugatról határoló Balti-tengeren működő LNG terminált, amit stílszerűen Függetlenségnek kereszteltek, amely arra hivatott, hogy az országot cseppfolyósított földgázzal (LNG) lássa el. Ez olyannyira hatásos húzásnak bizonyult, hogy 2014 májusára Litvánia elérte az energiaárak körülbelül 20 százalékos csökkenését.
A történelem néhány év múlva úgy látszott, hogy megismétli önmagát, mikor a finnek találták magukat hasonló helyzetben, mint 2014 előtt a litvánok. 2019-ben az orosz gázért Finnország éves szinten nagyjából 150 millió euróval fizetett többet, mint Litvánia, ezt a különbséget pedig úgy tudták 2020-ra többé-kevésbé kiegyenlíteni, hogy új vezeték épült Észtország és Finnország között. A balti vezetéken keresztül főképp a Litvániába érkező LNG import ment át, s ezzel 2020-ban a Finnországba érkező orosz gázimport 35 százalékot zuhant.
Litvánia nem nagy ország, az energiafelhasználása is korlátozott, 2 és 3 milliárd köbméter gázra tehető évente, így mikor Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát, elég volt néhány hónap, hogy teljesen elvágja magát az orosz energiahordozóktól. Ma az ország cseppfolyósított földgázimportja javarészt Norvégiából, Qatarból, illetve az Egyesült Államokból jön.
Ez az átállás természetesen nem egyformán egyszerű minden európai országnak, a tengerpart nélküli országok nem tudnak közvetlenül cseppfolyósított földgázt behozni az országba hajókon keresztül, illetve a nagyobb energiaigényű országok kevésbé tudnak ennyire rugalmasak lenni, ha alternatív megoldásokról van szó, ám mindenképp példaértékű lehet a litván átállás, hiszen 2020-ban az ország energiaimportjának szinte teljes egésze, 96,1 százaléka nem orosz forrásokból érkezett.
Középtávon nem lehetetlen az EU számára az orosz gáztól való részleges függetlenedés, ez azonban ellentmond az energiaszektor kizöldítésének. Mindazonáltal a nagyobb beruházások pénzügyileg akkor térülnének meg, ha hosszútávú terveket szőnének azokkal kapcsolatban, ezért egy cseppfolyósított földgáz befogadása érdekében létrehozott kikötő is határozott politikai akaratot igényel.
Európa energiaellátásának jövője nincs kőbe vésve, ám az idő múlása Oroszországnak kedvez, hiszen ha beköszönt a fűtésszezon, és az államok lakói megérzik az energiaárak növekedését, akkor az Ukrajnában folyó háború politikailag leértékelődhet, ezáltal nagy lehet a kísértés, hogy visszatérjenek az országok az olcsó, bevált orosz gázhoz a közfelháborodás megelőzése érdekében.
Budapest kreatív expatok szemén keresztül II. I Aleksandra a Frida Knit Studiótól
Kikapcsolódás a folyó ringató hullámain – rendezvényhajók Kelet-Európából | TOP 5
