Májusban duplázik a WAMP

Májusban duplázik a WAMP

Májusban két alkalommal, 6-án és 13-án is találkozhattok kedvenc tervezőitekkel, akik a legfrissebb tavaszi-nyári kollekciókat pakolják ki az Erzsébet téren Budapest legpezsgőbb sétányán, a medence mellett!

A Pipetta Knitwear márka két szuverén, önállóan gondolkodó tervező szövetsége. Farkas Imola és Nádasdi Katalin mindketten szabadon terveznek, csak erre a projektre készültek egy vezérfonal mentén.  A ruhák tervezéskor Imola elsősorban anyagokban, mintában és hangsúlyos színekben gondolkodik, míg Katalin inkább a struktúrára és a formavilágra, majd azt követően a színekre helyezi a hangsúlyt, gondosan ügyelve a funkcionalitás és praktikum fontosságára. A 2018-as tavaszi-nyári kollekciójukban arra törekedtek, hogy a lehető legkevésbé sérüljenek saját szabadságuk határai, és megfeleljenek a közös vállalásának. Megjelentek a szerkesztett vállak, a derékhangsúlyos raffolások, a printelt szoknyák, a 3D-Ben megjelenő virágok az öltözékeken, a merész színek és az izgalmas textúrák mellett a különböző anyaghasználat.

Az Inventino 2018-as tavaszi-nyári kollekciója a Floral nevet kapta, mely apró áttört virágmotívumokra épül. Karakteres stílusjegyei a finom formák, lágy színek, a játékosan összekapcsolódó virágfejek alkotta egység, melyből sugárzik a báj és a kedvesség. Ezt a finomságot a pasztell kék, pisztáciazöld, rózsaszín és gyöngyház színek fejezik ki az ékszereken, melyeket a tervező aranyozott illetve rhodiumozott sárgaréz felületekkel egészített ki. A Floral kollekcióban a Mono hétköznapi szettek mellett helyet kaptak a finoman hangsúlyos, extravagánsabb darabok, melyek kiváló viseletként szolgálnak a különleges alkalmakon.

Zemse

A Zemse SS18′ SENTIMENT kollekcióját a hosszú tél végét várva, a virágözön, a színek, az illatok, a napsütés hiánya inspirálták. A kollekció darabjaiban visszaköszönnek a tavaszi virágok szirmai, a rügyek, friss hajtások, levelek. A futurisztikus hatást idéző fémes és irizáló matéria pedig a harmat allegóriájaként jelenik meg a puritán alumínium felületen.

Otthonunk felfrissítésére is ez az időszak a legideálisabb, néhány jól megválasztott kiegészítővel új karaktert adhatunk lakásunknak is. A Korponay-kerámia kézzel formált bájos állatfigurái és képzelt lényei  nagyrészt raku technikával égetve készülnek, hogy ezáltal is változatosabbá, egyedibbé és természetesebbé váljanak. A YourArt kerámia stúdió termékeit pedig nem csak megvásárolhatjuk, de workshopjaikon magunk is megtapasztalhatjuk az agyaggal való munka szépségét.

Korponay-kerámia

A Hónap tervezője májusban AGNESKOVACS

Kovács Ágnes a MOME hallgatójaként alapította meg márkáját a táskái iránti érdeklődéstől ösztönözve. A kezdetektől jól felismerhető – egyszerűségre, tisztaságra és tömörségre törekvő – designszemlélete azóta is a meghatározó alapelve a kollekcióinak. Inspirációt az őt körülvevő urbánus közegből merít, a zajos inger- és információrengetegben a vágyott nyugalmat és tisztaságot keresi. A táskák jellegzetes karakterét az Ágnes által kidolgozott és folyamatosan újragondolt kialakítási technika nyújtja; minden esetben egyetlen lapból hajlítások és hajtások váltakozásával készül el a varrással rögzített végső forma. A kialakított, tiszta alapformákat mindig figyelemre méltó, de finom részletek egészítik ki. Az AGNESKOVACS esztétikája így minden felesleges részlet elhagyásával, a funkció által vezérelt formák friss puritánságában valósul meg.

További információ a WAMP oldalán.

A Facebook eseményt pedig ITT találjátok.