fbpx
Nyomj Entert







Mintha tenyérrel simítanánk a ruhát | Orbit

Kicsi, kompakt, mobilapplikációval vezérelhető, színes vasaló az utazás szerelmeseinek – ez az Orbit, melynek koncepcióját Miklósi Ádám és Koczka Kristóf formatervezők dolgozták ki a tőlük megszokott igényességgel.

A két designer már többször dolgozott együtt az elmúlt években, mindig nagyon jó összhangban. Mindkettőjük szenvedélye a formatervezés, ebből is következik, hogy nagyon intenzív tervezési folyamatokat tudnak rövid idő alatt hatékonyan megvalósítani. „Gyakorlatilag befejezzük egymás ötleteit és mindketten hozzátesszük a saját tapasztalatainkat a végeredményhez. A munka szüneteiben pedig rengeteg Totalcar-videót nézünk” – mondta el Ádám.

Év elején úgy döntöttek, jobban kidolgoznak néhány fiókban ragadt, korábbi ötletet. Így esett a választás többek között az Orbitra, amelynek első verzióját Ádám egy Instagramon meghirdetett szakmai kihívásra tervezte, majd ezt gondolták tovább Kristóffal.

A kézi szerszámgépek analógiáján alapuló, kísérleti vasaló koncepciójának célja, hogy kis helyen, akár egy szállodai szoba ágyán is tudjuk használni. A háromszög és hengeres test kettőséből létrejövő konstrukció több irányból is kézre áll, így lehetővé teszi, hogy bármilyen irányba kényelmesen tudjuk használni.

„Olyan ez, mint amikor tenyérrel kisimítunk egy ruhadarabot a vasalódeszkán” – jegyzi meg Ádám.

Habár a vasalók megjelenése nem változott az elmúlt évszázadok során, Ádám és Kristóf szívesen kísérletezett a formavilággal, a speciális felhasználásra összpontosítva. Az eszközhöz terveztek többek között egy hőálló szilikontalpat is, amely utazáskor rápattintható a vasaló talpára, használat közben pedig tálcaként is funkcionál: kényelmesen rátehetjük az eszközt, amíg megfordítjuk a ruhát.

A sajátos vasalón nincsenek gombok, részben a méretcsökkentés, részben a felhasználói élmény miatt. A visszajelzések alapján a vasalót használók többsége csak nagyon ritkán állítja át a hőfokot, ami különösen igaz az Orbit célcsoportjára, a húszas, harmincas éveiben járó rendszeres utazókra. Ennek oka egyrészt a megszokás, másrészt a hasonló anyagú ruhadarabok használata, valamint az, hogy bizony nem sokan olvasgatják a kezelési útmutatókat. Ezért is döntöttek úgy a tervezők, hogy az összes beállítási lehetőséget az Orbit Appba integrálják, amely rögzíti a felhasználók vasalási szokásait.

„Úgy ítéltük meg, hogy felesleges funkciógombokkal és piktogramokkal terhelni a felhasználót és a termék esztétikáját. Az appban ugyanakkor lehetőségünk nyílik játékos módon edukálni a felhasználót” – mondta el Ádám.

Az Orbit egyelőre spekulatív koncepció, kidolgozottsági szintje még messze áll egy sorozatgyártható termékétől. Mi mindenesetre várjuk, hogy jövőbeni külföldi utazásainkra ezt a friss színű és formájú vasalót is magunkkal vihessük.


Miklósi Ádám | Web | Behance | Instagram
Koczka Kristóf | Behance

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük