Mini dzsungel Budán, vérszomjas szürke párduccal. Eszter és Miki egy asztalnál dolgoznak, a laptopjuk és a lábuk szinte mindig összeér. Elég romantikus. Sokat dolgoznak együtt és külön is. A munkában és az életben is szuper jól kiegészítik egymást. A fotós és a designer.
//TALÁLKOZÁS//
Miklós: Tinderen ismerkedtünk meg, és először egy kávézóban találkoztunk. Ugyanezen a napon találta Eszter Chloét, a számkivetett hercegnőt, aki jelentjük, ma is velünk él arisztokratákhoz méltó macskaéletet. Vagyis Chloéval egyszerre huppantunk Eszter életébe, nagyjából 1-2 óra eltéréssel. Egy évig olyan szokásos „se vele se nélküle” kapcsolatban voltunk, majd egyszer csak elkezdett komolyodni, amiből először összeköltözés lett, aztán meg is kértem a kezét.
A randizásnál amúgy a „művészet” segített, hogy minél közelebb kerüljünk egymáshoz. Eszterrel egy olyan játékot játszottunk, amiben rajzokkal kommunikáltunk, ki kellett találni, mit akart ábrázolni a másik. Ebből kifolyólag természetesen a művészet jegyében telt a lánykérés és az esküvő is. Ráadásul a veszekedéseink, sőt az egyéb hétköznapi problémáink is kizárólag ebben a témakörben mozognak (mosolyog).
//ALKOTÁS: EGYÜTT VAGY KÜLÖN//
Miklós: Általában külön. Eszter fotós, ezért műteremben, valamelyik ügynökségnél, vagy valamilyen előre kitalált helyszínen dolgozik. Amikor retusál, akkor természetesen egy helyiségben tartózkodunk. Én sokat vagyok külső helyszínen, általában kávézókban, de leggyakrabban azért otthon tervezek. Vannak közös munkáink is, és szeretnénk, ha a jövőben ezekből minél több lehetne. A munkáim dokumentálásában egyébként mindig Eszter segít.
A munka és a „hétköznapi” élet nálunk összefolyik, nem is tudom, hogyan lehetne szétválasztani. Mindig megosztjuk egymással a gondolatainkat, sokat olvasunk fel egymásnak érdekességeket, és utána meg is vitatjuk ezeket. Kikérjük egymás véleményét a projektjeinkkel kapcsolatosan, és szervezünk kifejezetten olyan estéket, amik a „világmegváltásról” szólnak, egy üveg jó bor vagy szenzációs sörök mellet. Randi esteket is tartunk, amikor vacsorázni megyünk vagy lazítunk valahol, ilyenkor többnyire tervezgetni szoktunk.
Eszter: Legutóbb az esküvőnk alkalmából csináltunk egy vicces közös projektet, és nagyon élveztük. Szeretnénk majd több olyan munkát csinálni, ahol összekapcsoljuk a fotót a grafikával, de jelenleg jobban lekötnek mindkettőnket a saját projektjeink.
Közös munkájuk a kaposvári Gard’Ann Cukrászdának
//INSPIRÁCIÓ//
Miklós: Nagyon inspirál engem az, hogy Eszter ilyen gyorsan fejlődik. Még csak két éve fotózik, de nagyon ügyes, egyedi látásmódja már most felismerhető. Szeretem azt, hogy minden felmerülő problémának aprólékosan utánajár, hogy nem lehet legendákkal, meg szóbeszédekre alapozott elméletekkel kielégíteni. Szeretem, hogy folyamatosan arra törekszik, hogy megvalósítsa az álmait. Szeretem, ha lelkesedik valami iránt, és azt is, amikor dühből megkeresi a megoldást egy-egy felmerülő problémára. Szeretem, hogy minimális eszközökkel is jól tud operálni, és hogy rosszabb körülmények esetén sem esik kétségbe, hanem megy tovább, halad előre.
Eszter: Miklós hihetetlenül inspiráló személyiség. Lenyűgöz az a komplexitás, ahogy létrehoz egy új brandet, designt vagy műalkotást a semmiből úgy, hogy ne csak jól nézzen ki, de legyen mögötte koncepció, valamiféle jelentéstartalom is. Azt az elméleti tudást, amit gyerekkorától magára szedett, nagyon jól tudja kézzel fogható dolgokba átültetni. Irigylem és csodálom ezt a képességét, és igyekszem minden téren tanulni tőle, a látásmódjától kezdve a művészettörténetig. A munkabírása is példamutató a számomra, nagyon fegyelmezett, akár egyszerre több projekten is képes dolgozni, ehhez pedig nincs szüksége flancos irodára, vagy drága kütyükre. Nem tesz különbséget a munkái között, mindegyiket teljes erőbedobással és precizitással csinálja.
//ELISMERÉS VAGY KRITIKA//
Miklós: Sajnos, ami a szívemen az a számon. Általános élcelődés tárgya a baráti és családi körben, hogy a véleményemet előszeretettel fogalmazom meg velősen és tömören: „Hát ez szar”. Ettől Eszter is kivan, de szerintem már túltette magát rajta. Nem nagyon kertelek semmilyen kérdésben, és ha valami nem tetszik, előszeretettel érvelek ellene, sokszor jó hosszan, miközben aztán túl heves leszek, és csak amikor már lehiggadtam jövök rá, már megint nyúlból csináltam elefántot. Nehéz elviselni a maximalizmusomat.
Eszter: Ha Miklós kikéri a véleményem, akkor egyenes választ vár, ezért nem szoktam kertelni, elmondom őszintén, mit gondolok. Mivel rossz munkát sosem ad ki a kezéből, így nem is szoktam éles kritikával illetni. Ennek ellenére vannak munkái, amik nekem nem annyira tetszenek, de ez inkább ízlés kérdése, formai dolgokba ritkán tudok belekötni. A kritikát én nehezebben nyelem le, főleg az ő stílusában. A saját projektjeimet sosem kritizálja, maximum elmondja, hogy ha valami neki nem tetszik. Mivel nagyon más területen tevékenykedünk nem is tudunk vérre menő vitákat folytatni erről. Más a helyzet viszont, ha kifejezetten neki fotózok valamit, akkor kíméletlenül megmondja a véleményét. Ez nem mindig tetszik, és puffogok is miatta, közben persze tudom, hogy az építő jellegű kritikák, még ha kellemetlen is hallani, a fejlődésemet szolgálják.
//(KÖZÖS) ÁLOM//
Miklós: Az egyik közös álmunk egy saját lakás, a másik tök nyilvánvaló… Hírnév, siker!!! (mosolyog)
Eszter: Rengeteg közös és egyéni célunk van, szinte minden nap beszélünk erről. A listán most egy saját otthon áll az első helyen, de szeretnénk minél többet látni a világból, annyit utazni, amennyit csak tudunk. A szakmai fejlődés szintén fontos mindkettőnknek, nekem talán több tennivalóm van ezen a téren.
//KEDVENC SZTORI//
Miklós: Ilyet nagyon nehéz kiragadni, mert alapvetően mindig irtózatosan jól szórakozunk (mosolyog). Előszeretettel utazunk úgy, hogy legalább három várost érintsen, így az első után szuper izgalmas, hogy van még két másik állomás, és hát amúgy is imádjuk a repülőtereket. Minden városban megkeressük a pálmaházat, és természetesen a helyi kézműves sörözőket, vagy olyan helyeket, ahol kézműves sör kapható, még Balin, Kuala Lumpurban és Szingapúrban sem hagytuk ki ezeket. Nyilván minden vicces vagy érdekes sztori közül kimagaslik a lánykérés és az esküvő. Mert persze az sem volt koncepció nélküli… mert hát mindennek a művészet jegyében kell zajlania.
A lánykérésre tehát a New York-i MoMA-ban került sor. Nekem van egy Goldenroach nevű művészeti akció sorozatom. Híres múzeumokba csempészek be aranycsótányokat, legyártva hozzá az adott múzeumra jellemző információs táblát, képeslapokat, kitűzőket. Amióta együtt vagyunk Eszterrel, ő segít nekem ebben az őrületben. Ő a fotós és videós. Jön mögöttem, és dokumentál. Egy vasárnapi napon (Eszter kedvenc napja korábban a vasárnap volt, mert ilyenkor a reggelijeink hosszúra nyúltak, a vacsoráknál pedig mindig borozgattunk, és/vagy filozofáltunk, illetve gasztro témájú filmeket néztünk) elmentünk a Guggenheim múzeumba. Ott épp Maurizio Cattelan arany wc-je volt kiállítva, és én erre reflektálva becsempésztem egy emelettel lejjebb egy wc-be az aranycsótányomat. Eszter nem gyanakodott. Mehettünk tovább a MoMA-ba. Ő ott hosszan időzött a könyvesboltban, én majd megőrültem az izgalomtól. Nagy nehezen rávettem, hogy csináljuk meg az akciót, és utána nézelődhet tovább. A kiválasztott hely Andy Warhol Marilyn képe mellé esett. Kétszer kellett körbesétálni a termen, hogy a biztonsági őrt elkerüljem. Másodszorra felragasztottam a kis táblát és hátrafordultam.
A táblán az állt hogy:
kissmiklos (Hungarian, b. Hungary 1981)
Will you marry me?
2017—
14 carat gold plated
I hope so…
Ekkor Eszter megállt, és nézett rám értetlenül, aztán elkezdett halkan biztatni, hogy csináld már, mert észrevesz az őr, én ettől zavarba jöttem, emiatt el is felejtettem letérdelni, ami egyértelműsítette volna számára, mi történik. Mint kiderült Eszter nem látta a táblán a feliratot… Megszakította a felvételt és dühösen odalépett, hogy miért nem teszem a dolgom, amire én aztán félve rámutattam a táblára. Mondanom sem kell, Eszter iszonyúan meghatódott, elkezdett sírni, aztán odanyújtotta a kezét, én pedig felhúztam az ujjára egy aranycsótány gyűrűt.
A látogatók csak azután vették észre, mi történt, miután mi már a terem kijáratánál voltunk. Mi pedig gyorsan elosontunk a tett helyszínéről. Amikor nagy hevesen elkezdtük kiposztolni a happeninget, érkezett egy vicces gratuláció is. A Guggenheimben kiállított arany wc alkotója, Maurizio Cattelan, bekommentelt Eszter egyik fotója alá, majd (neki egy ilyen egy-képes Insta oldala van – minden nap egy képet tölt fel és törli az előzőt) kirakott egy képet, amin egy menyasszony és egy vőlegény volt látható.
Az esküvőnk pedig ehhez méltóan, egy vicces koncepciót kapott. Eleve a nap kiválasztása is fontos volt, 2018. 08. 18. A sok 8-as a végtelen jelképe. A szertartás is 18:08 perckor kezdődött, hogy erre még jobban rájátsszunk. Az esküvői meghívóban mi egy kiállítás megnyitóra is meginvitáltuk a vendégeinket. Ahol híres páros portrékba montíroztuk bele az arcunkat. Némelyiken olyannyira nem feltűnően, hogy sokan még a meghívón sem vették észre a trükköt. Fontos szempont volt az is, hogy minden kép akkorában volt vászonra printelve, mint az eredetije. Ezzel egy nagyon különleges tárlatot hoztunk össze, ahol egy szűk közönség olyan képeket láthatott, amelyeket még soha nem állítottak ki együtt.
//Cseh Eszter Sára//
Amikor Miklóssal megismerkedtünk, még grafikusnak készültem, majd fokozatosan inkább a fotózás kezdett érdekelni. Előtte volt „normális” állásom, szakmám, de abban nem tudtam kiélni a kreativitásomat. Klasszikus művészeti képzésben nem részesültem, mindent autodidakta módon tanulok. A leginkább kedvelt témám a portré- és divatfotózás.
//Kiss Miklós//
Beszéljenek helyettem a linkek…
Fotók: Födémesi Csaba
Ebben a cikksorozatunkban időről időre szívünknek kedves, általunk nagyra becsült művészpárokat – házaspárokat, illetve alkotópárosokat – kérdezünk mindig ugyanarról a hat témáról.