NÉGYSZÖGLET – Grecsó Krisztián

NÉGYSZÖGLET – Grecsó Krisztián

Megbillent a föld, éles szögben húzott tusfeketék rajzolnak határt, a szigorú vonalakon talán egy sál lilája. Ha fölöttem, ha alattam, mint egy sziget az égben. Itt lakom én. Budapest.
Forrai Ferenc sorozata.

43 éve, 1976. május 18-án született Grecsó Krisztián.

Mellettem elférsz

„a Vörösmarty utca sarkán voltunk, valami kávézó mellett.

(…)

A sarki reflektor előtt vékony lány állt, a reflektor felé nézett, amiben kigyulladt az első cella. Egészen közel volt hozzá, nem mozdult, állt szemben a fénnyel, nekünk háttal.

(…)

Kigyulladt a reflektor, a vastag fénysugár közelről világította meg a lányt, nagyon erős volt, körbevonta egészen, pillanatra nem látszott a teste, teljesen eltűnt a fénynyalábban.

(…)

A lány előjött a vakító fényből: mintha vízfal mögül lépett volna ki. Felénk fordult, napszemüveg volt rajta. A táskájába nyúlt, pálcát vett elő, széthajtotta. A fehér bot összeugrott, a lány megkopogtatta maga előtt a járdát, kikerülte a reflektort, és elment. Aki vak, az nem sötétet lát, nem lát semmit,”

NÉGYSZÖGLET
A Négyszöglet összetartozást jelző szimbolika. A nemzetek és kultúrák hovatartozását, azonosságát a sorozat formákból és színekből szerveződő sajátos kódrendszere mutatja be a visegrádi országok irodalmán keresztül. Városlakók négyszer: Varsó, Prága, Pozsony, Budapest. Négy város, négy szín, egy metszet. Négy ország négy városának négyszögesítése, közös halmaza.

A Négyszöglet legújabb, a HYPEANDHYPER-en megjelenő részei Budapestről szólnak.

A SOROZAT
Az eddig megjelent részek ITT olvashatók.

INTERJÚ
Forrai Ferenccel, a Négyszöglet sorozattal kapcsolatban készült „Budapesti szögletek kilátással” című interjúnk ITT olvasható.