Mekkorára fog nőni a Föld népessége?

Mekkorára fog nőni a Föld népessége?

Az emberiség újabb mérföldkőhöz érkezett 2022. november 15-én: a népesség elérte a nyolcmilliárdos, mondhatni lélektani határt.


A bolygó népessége egyelőre vészjóslóan növekszik, ami a Föld és az emberek számára is legfeljebb ambivalens, de semmiképp nem pozitív. A valódi kérdés azonban az, hogy mit hoz a jövő: mikor ütjük meg a következő milliárdot, mely tájakon lesznek igazán sokan, és egyáltalán mire számíthat az emberiség?

„Ez a mérföldkő egy alkalom, hogy ünnepeljük a sokszínűséget és a haladást, miközben szem előtt tartjuk a közös felelősségünket a bolygóért” – mondta António Guterres, az ENSZ főtitkára, aki bár ünneplésre méltónak értékelte az eseményt, egyidejűleg annak fajsúlyosságát is hangsúlyozta: semmi kétség afelől, hogy nyolcmilliárd ember egy bolygón már felvet néhány kérdést. 1950-ben, öt évvel a II. világháború vége, és az ENSZ megalapítása után a bolygó népessége 2,6 milliárdra rúgott, 1975-ben érte el a négymilliárdot, ’87-ben az ötöt, ’99-ben a hatot, 2011-ben a hetet, majd körülbelül tizenegy évvel később a nyolcmilliárdot. 47 év alatt a Föld népe megduplázta önmagát. A helyzet pikantériája, hogy az emberiség látszólag nagyobb félelemmel tekintett a jövőbe a hatvanas években, mint manapság: 1967-ben egyetemi professzorok jósoltak 1975-ben csúcsosodó globális éhezést, kötelező és elkerülhetetlen születésszabályozást, esetleges kihalást – egyszóval kész földi poklot.

A következő „nagy nap” valamivel lassabban fog bekövetkezni: várhatóan 16 év múlva, 2038-ban fogjuk elérni a kilencmilliárdot, majd több, mint húsz évvel később, 2059-ben az emberiség megérkezik a bűvös tízmilliárdhoz. Érezhető, hogy egyre hosszabb időszakok telnek majd el a fordulópontok között, a tízmilliárd elérésével pedig egyfajta stagnálás fogja kezdetét venni, ami nem véletlen: a születések száma rendre csökken a fejlett országokban, a társadalmak jellemzően elöregedőek, az idősebb generációk pedig a következő évtizedekben ki fognak halni. Az Európai Unióban az átlagos termékenységi ráta (vagyis az egy nőre jutó élveszületések száma) 2020-ban 1,5 volt, ami az Unió államainak helyzetét vizsgálva nem is olyan meglepő adat. Ennek okai széles skálán mozognak: hangsúlyos szerepe van például a női emancipációnak, a fogamzásgátlás elterjedtségének, a szexuális felvilágosultságnak és a gyereknevelés egyre növekedő költségeinek. Ezek következtében mostanra EU-szerte rendkívül elterjedt az egygyerekes családmodell. A várható élettartam ezzel szemben egyre magasabb, olyannyira, hogy 2020-ban ez az EU-ban 80,4 év volt. A nyugati világ kétségtelenül öregszik, de ez nem minden égtájon van így.

A fejlett országok elmaradottságának ellenére ugyanis a Föld népessége (egyre lassabb ütemben ugyan, de) növekszik. Erre pedig egy magyarázat van: a fejlődő, alacsony jövedelmű országokban még mindig meglehetősen magas a termékenységi ráta, amely által balanszírozzák a Föld fejlett országainak látványos lemaradását. A jelenséget jól alátámasztja a tény, miszerint a globális termékenységi ráta 2021-ben átlagosan 2,3 volt, amitől a korábban említett EU-s átlag bőven elmaradt, és azt értelemszerűen a Föld más, fejlődő részei emelték fel. Ez a ráta 2050-re várhatóan 2,1-re fog csökkenni, amiből már nem nehéz a következtetésre jutni, miszerint a Föld lakossága előbb-utóbb még a csökkenő fázist is eléri. A tízmilliárdodik csecsemő feltehetően valamikor a 2050-es évek végén jön majd világra (ám ez még korántsem biztos – volt már példa elszámolásra, illetve egyéb katasztrófák is meggátolhatják a zavartalan növekedést), a lassú növekedést pedig előreláthatólag 2086-ban (valahol 10,4 milliárd ember körül) lassú csökkenés fogja felváltani.

A tízmilliárdos népesség várható eljövetele nem globális „érdem”, hanem sokkal inkább néhány állam töretlen növekedésének eredménye lesz. A népességnövekedés témakörében nem lehet elmenni szó nélkül a két óriás, Kína és India mellett – mindkét ország népessége meghaladta az 1,4 milliárdot, és várhatóan utóbbi fog a dobogó első fokára lépni 2023-ban, megelőzve a hosszú ideje legnépesebb Kínát. A Föld népességének növekedése a következő évtizedekben pedig tulajdonképpen nyolc országban fog koncentrálódni: Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia. Kongó népessége például a mai 97 millióról 2050-re sokkolóan magas 215 milliót is elérheti, de a többi állam sem marad alul sokkal: Etiópiában várhatóan 213 millióra növekszik a populáció a mostani 122 millióról, Nigéria pedig 375 millióra ugrik a jelenlegi 216 millióról. A helyzet világos: a fejlett, önmagát felvilágosultnak tartó világ lassan, de biztosan lépked a csökkenés útján, míg a fejlődő, problémák sokaságával küzdő országok populációja mondhatni exponenciálisan növekszik, amelynek oka például a szexuális felvilágosítás, valamint a fogamzásgátlás hiánya. A fejlődő világ túlnépesedésével azonban a nyugati világnak is számolnia kell.

Például azzal, hogy a globálisan már most is elképesztően széles szakadékok tátonganak a társadalmak között, ezek pedig fokozatosan még nagyobbra fognak szélesedni. Emellett azzal is, hogy a migrációra egészen más perspektívával lesz kénytelen nézni a világ – a bevándorlók démonizálása helyett mindannyiunk érdekében a megoldásokat kell keresni a helyzetre. Mindennek szele már bőven csapdossa Európát és a Föld egyéb fejlett részeit, de ez minden bizonnyal kizárólag fokozódni fog. Ennek fényében nem éppen célravezető a görcsös ódzkodás attól, hogy különböző kulturális hátterű emberekkel éljünk együtt, hiszen ez gyakorlatilag elkerülhetetlen. Mindemellett a fejlett országoknak is szüksége van és lesz humántőkére, és ha azt nem tudják kitermelni maguknak, akkor más forrásból kényszerülnek hozzájutni. A problémák pedig tulajdonképpen nem egészen az emberek számában, hanem a körülményeikben és egyenlőtlenségeikben lakozik – míg a fejlett, javakkal rendelkező államok népei folyamatosan csökkennek, addig az olyan országoké, amelyekben az alapvető szükségletek kielégítése is problémás, egyre növekednek. Mindez pedig rémisztőbb, mint az, hogy pontosan hányan is lakjuk a bolygót.

Grafika: Molnár Roland

továbbiak
Harc a fronton, háború a fejekben: hogyan tanulnak az ukrán gyerekek?
strategy

Harc a fronton, háború a fejekben: hogyan tanulnak az ukrán gyerekek?

Február 24-én lesz egy teljes éve, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát – a háború hosszú hónapjaiban veszteségek és nehézségek sokasága sújtotta és sújtja szüntelenül az ukrán népet. A háború nem válogat – kivételezés nélkül mindenki életét rombolja, beleértve az iskoláskorú gyerekeket, akik oktatása mostanra nemcsak gyakorlati, hanem ideológiai kérdéssé is vált. Az orosz-ukrán
Hezitált a német kormány, de mégis mennek tankok Ukrajnába
strategy

Hezitált a német kormány, de mégis mennek tankok Ukrajnába

A Merkel-korszak olyan hamis biztonságérzetben ringatta a németeket, hogy nem kell semmit tenni az életben, minden szépen rendbe jön—mondta a lapunknak Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet igazgatója, akivel a német fegyverkezésről, valóságról és a kormány kommunikációjáról beszélgettünk. Interjú. Olaf Scholz, német kancellár még a Ramstein légi támaszponton tartott, Ukrajna
Nehéz nemzeti konszenzusra jutni a történelmi narratívákról – interjú a posztszovjet örökségről
strategy

Nehéz nemzeti konszenzusra jutni a történelmi narratívákról – interjú a posztszovjet örökségről

Grúzia egy kicsi, keresztény ország a Kaukázus szívében, melyet ellenséges, többnyire muszlim népek vesznek körbe, akik akadályozzák a grúzok függetlenségét és boldogulását. Nino Kotolashvili grúz történésszel beszélgettünk. A szovjet utódállamokban gyakran nehézségekbe ütközik a történelem értelmezése, a közös narratívák feltérképezése. Nemzeti konszenzusra jutni a történelmi narratívákról pedig még ennél is