Útszéli USA

Találtam ezt a fotóst, bizonyos Ryann Fordot, akinek a honlapján amúgy vannak jó fotók, de egyik sem olyan nagy sorozat, mondom ezt úgy, hogy nem tudnám utána csinálni, de mi akik csak írunk róla már megmaradunk ilyen nagy pofájúnak, szóval szép fotók vannak, de csak egy igazán érdekest találtam eddig, viszont ez meg annyira jó, hogy írok róla.Azt mondja a leírásban, hogy a dél-nyugatot bejárva kezdett el foglalkozni az útszéli pihenők kérdésével, ugyanis feltűnt neki hogy tünedeznek el és utánanézve, elég borzasztó számokat talált. Louisiana 34-ből 24-et, Virginia 42-ből 18-at zárt be és nagyjából hasonló arányokat talált mindenfelé az országban.Az utak környékén található, kereskedelmi alapon működő pihenőkkel ezek képtelen tartani a versenyt. Azokban autómosó, wifi, állat szendvicsek és hűsítő üdítők vannak, ezekben igaziból meg nem sok minden. Ezzel Amerikában ugye még gond sem lenne, mert a rendszer pont erre épül. A jobb szolgáltatás lenyomja a gyengébbet. Csakhogy ezeknek a pihenőknek, még szerintem is – aki ugye nem járt még odaát – több jelentése van annál, mint ami önmagában állva lenne.Nem áll rájuk a szocialista bölcsesség, hogy ami ami az az, mert ezek többek. Már ha csak a képekre nézek, az az érzésem támad, hogy ott kéne dekkolnom valamelyikben céltalanul minimum fél órát, de ha ezen túlmenően a motorizáció és az USA-t átszelő autóút hálózat forradalmára gondolok, nos akkor a műemlék kategórián is elgondolkodom, mert ezek ezen kor szimbólumai is szerintem.Texas színeiben pompázó pihenő, igen.Amúgy meg a mekik mindenfelé egyformák Raleightől Astoriáig, szóval ezt is veszítjük, na meg hogy mire kijutok, eltűnnek ezek a kis épületek, pedig kár értük, de több személyes szálat nem rángatok ide, ígérem.Kár lenne értük.Ja és ez jutott eszembe: