Verismo = keserédes valóság?

Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy (végre?) piacra került a Starbucks élmény (várva várt?) otthoni változata, a The VerismoTM System kávégép formájában. A zárójeles kérdésekkel azt hiszem el is árultam magam, én bizony nem vagyok a Seattle-i kávéóriás elkötelezett fogyasztója. Sőt!

A jó öreg kávéfőzőnek ugyan időközben lett egy Nespresso Essenza pajtija, de még George Clooney kedvéért sem váltam meg örökre az olasz kotyogótól. Ugyanakkor az engem gyakran modorossággal vádolók (Hank) kedélyeit szeretném már az elején lehűteni. Nem gyűlölöm a Starbucksot – ahogy Britney Spears bugyuta slágereit sem utáltam, mikor éppen Britney cikizése volt a menő- csak egyszerűen nem varázsol el.  A cég marketinges csapatának meggyőző kampányai viszont időről időre becsalogatnak, hogy újra átéljem a keserédes valóságot. Hiába vagy szép, sajnos még mindig nem szeretlek! Mintha első randin lennék egy vízilabdással. Az már biztos, hogy a Starbucks fejlesztő csapata nem engem akar meggyőzni a Verismo kávégéppel, de a reklám megint annyira menőre sikeredett, hogy szinte kedvem szottyant berohanni az első Starbucksba, hogy most azonnal ide vele!

Így századszorra megnézve a mindössze fél perces spotot, azért örülök, hogy nem élesítettem azonnal a hitelkártyám, ugyanis a reklám ismét az élményre apellál, arra, hogy belehörpölve a kávéjukba egyszerre éljem át a napfelkeltét Japánban, a talpamat simogató forró homokot a brazil tengerparton, az álmos, esős Seattle-i reggelek hangulatát és persze a New York-i rohanást, ahol a kávét leginkább nyugtatóként fogyasztják.

A Sur la table gondoskodott arról is, hogy megtanítja a Starbucks kávézóiban edződött közönség mihasznáit a kávéfőzés fortélyaira, ha esetleg a sorbaállással töltött értékes idejüket olyan haszontalan dolgokkal töltötték, mint telefonálás, beszélgetés vagy ismerkedés és a kávékról vajmi kevés fogalmuk sincs. Bár a Verismot elnézve a gép nemhogy felhasználóbarát, de gyakorlatilag még a hülye is tudja kezelni, amennyiben nem egy másik univerzumról jön. Köszönjük Sur la table, hogy nem diszkrimináljátok az űrmanókat!

Szóval a Starbucks hivatalosan is belépett a ringbe, ugyanis ami könyvolvasó/táblagép az Apple-nek, az Amazonnak vagy a Barns&Noble-nek, az kapszulás kávéfőző a Nespressonak (Krups), a Senseonak (Philips), a Dolce Gustonak (Krups) és mostmár a Starbucksnak is (a teljesség igénye nélkül). Jó kérdés tehát, hogy a kedves, színes kapszulák világában mekkora tyúkszemre taposott a Starbucks a Verismoval és mindez hogyan fogja érinteni a szintén zseniális marketinggel rendelkező piacvezetőt, aki nemcsak a gépek letisztult formáit újítja időről időre, de szezonális kávé különlegességeivel is sikerül ébren tartania a vásárlók érdeklődését.

Kíváncsian várom, hogy kilépve a szupercuki figurákkal díszített, isteni illatban úszó kávézók agyonszirupozott valótlanságából megállja-e majd helyét a piacon a Verismo.