A gin reneszánszának budapesti mekkája

A gin reneszánszának budapesti mekkája

A gin reneszánsz bár nem tegnap kezdődött, korántsem látszik kifulladni. Hónapról hónapra egyre több szereplő jelenik meg a piacon, akár az újhullamos gin manufaktúrák, akár a vendéglátók oldaláról nézzük. A tavaly december nyitott, de folyamatos fejlődésben lévő Gin Corner Budapestben, a világ legkülönbözőbb tájairól válagotott, 101 fajta gin, hozzájuk kreált ételek és kiemelkedő szakértelem várja a laikus és a szakértő gin fanatikusokat.

Az egykori Erzsébet téri buszpályaudvar modernista épülete az egyik legismertebb és sok szempontból legsikeresebb építészeti reuse példa Budapesten. A Nyíri István tervezte modernista busz terminál évekig üresen állt, és a hetvenes években csak egy hajszálon múlott, hogy le ne bontsák. Végül egy ’77-es műemlékvédelmi törvény mentette meg az épületet, ami azóta sokszorosan bizonyította a helyét a belváros szövetében. Több funkció váltást is sikeresen megélt, az utóbbi tíz évben pedig a budapesti éjszakai élet egyik legmeghatározóbb helyszíne lett a Fröccsterasznak köszönhetően. Az épület szélében található tematikus bár, a Gin Corner, a Fröccsterasz komplexum új önálló egysége. Éliás Attila, menedzser és Pap Márk, szakmai vezető egy minden érzékszervre ható, nonverbális élményt komponáltak a vendégeknek. Ezt erősíti a térben lengedező egyedi parfümillat, az eklektikus berendezés – amit teljes mértékben Attila és Márk tervezett és kivitelezett – az Erzsébet tér zajától elkülönített, orientális hangulatú bár-kert, a héten megújult italkínálat és a frissen debütált ételek is.


101 gin

Attilának és Márknak is kifejezetten fontos volt a Gin Corner szakmai megalapozottsága, hogy ne csak egy sokadik bárral gazdagítsák Budapestet, hanem egy komplex és edukatív élményt tudjanak átadni a gin kultúráról. A 101 ginből álló szelekció Márk vezénylésével állt össze: Vietnámtól kezdve, Észtországon és Dél-Afrikán át, természetesen Magyarországig bezárólag. Márk különös figyelmet fordtított arra is, hogy ne csak a származási helyüket, de típusokat tekintve is széles legyen a repertoár, így igazi klasszikusok, újhullámos kísérletek és olyan elsőre bizarrnak hangzó különlegességek is megtalálhatóak a kínálatban, mint például egy egyedi ízvilágú, tintahallal színezett gin, ami mellé alga rollt is felszolgálnak. „Szeretem azokat a gineket, amiket  megkóstolok, és ezer közül is fel lehet őket ismerni” – vallja Márk.

Az egyik Magyarországon egyedülálló újdonságuk az asztalokra kihelyezett, QR-kóddal elérhető “gin-könyvtár”, ahol az egyes ginekről magyar és angol nyelvű leírás található, a történetüktől kezdve az egyes összetevőkig. Nagy hangsúlyt fektetnek a bartenderek (akik egyben a felszolgálók is) szakképzésére is, hogy ők is professzionálisan tudjanak ajánlani és mesélni a különböző ízlésű és felkészültségű vendégeknek. A nyitástól kezdve a mai napig heti rendszerességgel tanfolyamokon vesznek részt, ahol a technikai és elméleti részét is elsajátítják a gin történelmének és készítésének.  „A most debütáló itallapon mutatkozik meg csak igazán a srácok tudása. Úgy indult az egész, hogy megversenyeztettük őket, és azt mondtam nekik, a legjobb koktél fog felkerülni az itallapra. Már akkor reméltem, hogy ez nem csak egy darab lesz, és mivel nagyon kitettek magukért, mindenki legalább egy itallal felkerülhetett az új itallapra. Én is készítettem pár koktélt, illetve segítettem finomhangolni az italokat” – osztotta meg velünk Márk.

A 8 signature koktélból mi kettőt teszteltünk le. Az első egy esztétikus rózsaszín árnyalatú Gin Sour volt.  A frissítő ital egy komplex citrusos ízvilágú, világelső német ginből készül. Ehhez aztán egy kevés Camparit, házi készítésű tonkababot és neroli szirupot adnak, amitől illatos, virágos jellegű lesz az összhatás. A második italkreáció, egy 1800-as évekbeli klasszikus, nagy valószínűséggel a híres, James Bond filmekből is ismert Martini koktélok előfutára, a Martinez. Egy nagyon jellegzetes fűszerezésű, svéd Old Tom gin az alapja, ami méz hozzáadásával készül. Ehhez vörös Vermouthot és narancsbittert párosítanak, a tetejét pedig narancsolajjal permetezik. Természetesen a Gin-Tonic fanatikusokra is gondoltak. A 101 fajta ginhez viszont szándékosan csak két fajta klasszikus, jó minőségű Indian tonicot kínálnak, hogy a gin maradjon meg olyannak, amilyennek kitalálták.

Koktél inspirálta ételek


A héten debütáló étlap lényegében a gin és a koktélok ízvilágára rímel. Szorosan együtt dolgozunk Márkkal, vagy én találok ki egy ételt, amire ő egy italt, vagy pedig fordítva. A kérdés, amit feltettünk magunknak az elején, hogy hogyan lehet a street foodba a koktélok ízvilágát belecsempészni? Ehhez itt van szerencsére egy rakás alapanyag, amit tökéletesen tudunk használni, például a boróka, a rózsa, vagy a hibiszkusz– mesélte a séf, Cser Ádám a fúziós konyháról, amin ázsiai, amerikai és magyar hatások is érezhetőek. Például a kovászos és a rántott kovászos uborkák, amik a fő támogatójuk, a Hendrick’s ízjegyeit hordozzák magukban. Ehhez Ádám készített egy Negroni koktél ízű majonézt, a bundájába pedig rózsaszirmokat szórt. Ez a fajta sokrétűség és stílusfúzió hatja át a Gin Corner egész koncepcióját, ami mind az enteriőrben, mind az étel- és italkínálatban megjelenik. Ezt erősíti az is, hogy bár egyértelműen a gin a szupersztár, ugyanúgy elérhetőek más alkoholos és alkoholmentes italok is, hogy tényleg mindenki megtalálhassa a kedvére valót.

Gin Corner | Facebook | Instagram

Fotók: Gaál Dani

továbbiak
Éjszakába nyúló pincelátogatás és vigadalom a Szent György-hegyen
community

Éjszakába nyúló pincelátogatás és vigadalom a Szent György-hegyen

Idén ötödik alkalommal várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy Hajnalig: június 11-én közel 20 helyszínen lehet majd ismerkedni a heggyel, a helyi borokkal és vendéglátókkal. A házigazdák zenével, finom falatokkal készülnek, de lesz túra és játék is. Szombaton már délután 1-kor elkezdődik az esemény: megéri egész napra ellátogatni és
Jön az első fenntarthatóságra fókuszáló összművészeti és közösségi fesztivál
community

Jön az első fenntarthatóságra fókuszáló összművészeti és közösségi fesztivál

A Zöld Összművészeti Fesztiválon az előadóművészet és a környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő hazai színházi-, tánc-, gyermek- és ifjúsági programokkal találkozhatnak az érdeklődők június 10-12. között. A ZÖME FESZT egyedülálló zöld eseményén az előadások mellett klímaválságról, tudatos otthonról, étkezésről szóló szakmai beszélgetésekkel – Földes Eszter, Döbrösi Laura és Papp Endre közreműködésével –, öko divatbemutatókkal,
Egy történet, amibe beillesztheted a motorodat, vagy az autódat: hamarosan indul a The Great Balkan Rally
east

Egy történet, amibe beillesztheted a motorodat, vagy az autódat: hamarosan indul a The Great Balkan Rally

Sűrű erdők és meredek kanyonok veterán járművek társaságában, vagyis négy ország lenyűgöző tájain keresztül, öt napon át tartó verseny, túra és kaland – nem mindig ugyanebben a sorrendben. Bemutatkozik a The Great Balkan Rally! Petrol Head kultúra, motorok, klasszikus járművek és balkán életérzés: ezekből talán csak az utóbbi, ami ténylegesen közel