Új fejezet nyílik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem járműtervezési programjának életében. Július 1-jén került átadásra az egyetem új járműtervező stúdiója, a fejlett gépparkkal felszerelt Mobility Design Lab. A költözésről és a régi műhelyben történt meghatározó élményekről, tapasztalatokról, valamint a MOME berkein belül zajló oktatásról, és a járműtervezés jövőjéről Húnfalvi Andrással és Ruppert Dániellel, a program vezetőivel beszélgettünk. A velük készült interjú második része következik!
Húnfalvi András és Ruppert Dániel a MOME-én végeztek 2012-ben járműtervezőként, egyetemi tanulmányaik alatt mindketten részt vettek a MOME és a Mercedes közös programjában. Ma már önálló praxisuk van (Húnfalvi András – Flying Objects, Ruppert Dániel – Ustory Branding). A saját stúdió mellett pedig közösen vezetik a MOME járműtervező programját és viszik tovább mindazt az örökséget, amit ezelőtt húsz évvel Stefan Lengyel professzor úr, illetve Scherer József tanár úr megalapozott.
A Mercedes-Benz és az egyetem között két évtizede áll fenn együttműködés. Mesélnétek erről egy kicsit, illetve arról, hogy ennek köszönhetően miként kerülhetett be az egyetem járműtervezési programja a világ élmezőnyébe? Mik voltak a legemlékezetesebb állomásai, eseményei a kooperációnak?
H. A.: Ötévente megrendeztek egy komoly eseményt, ami volt, hogy a MÜPA-ban volt, de volt a Közlekedési Múzeumban és az Iparművészeti Múzeumban is. Idén itt a kampuszon lesz, aminek nagyon örülök. Emlékezetes volt, amikor együtt mentünk kiállítást rendezni a stuttgarti Balassi Intézetben 2019-ben, illetve az évek során azért elég sokszor volt, hogy mentek a hallgatók gyárlátogatásra. Ezek mellett emlékezetes élmény, hogy mi gyakorlatilag tényleg háromheti, illetve havi rendszerességgel itt vártuk a német kollégákat, akik hozzánk jöttek. Reggel felültek a gépre, itt voltak kilencre, konzultáltak az összes hallgatóval, ránéztek az előkészítő skicckurzusunk – Mercedes csoportba jelentkezettek előkészítő tréningje – tanulók munkáira, utána pedig felültek az esti gépre, és hazamentek. Gyakorlatilag lenyomtak itt egy egész munkanapot úgy, mintha ott mentek volna be az irodába, így ez egy fantasztikus dolog volt. Valójában ennél sokkal effektívebben lehet ezt csinálni, amikor nem kell erre egy egész napot áldozni, hanem intenzívebben, heti-kétheti rendszerességgel egy Teams hívás kereteiben lehet ezt megvalósítani. Bár ez így érdekesebb volt, felejthetetlen hangulattal.
R. D.: Tulajdonképpen az egész együttműködésben az a nagyszerű, hogy az itt tanuló hallgatók egy világszínvonalú cég működésébe nyerhetnek betekintést, akár a konzultáció által. Általában a következő lépcső, ha valaki jól teljesít, akkor lehetősége nyílik a portfóliót eljuttatni hozzájuk, és szakmai gyakorlaton is részt vehet. Ha visszatekintünk az elmúlt 20 évre, azt mondhatjuk, hogy az itt végzett hallgatókból, akik a Mercedes programban vettek részt, számos olyan tervező lett, aki ma a világ legprominensebb márkáinál dolgozik.
H. A.: Nemcsak a Mercedesnél – ott is vannak páran egyébként –, de a Volvo-nál, KIA-nál, Lynk & Co-nál is dolgoznak.
Tehát a Mercedes és az egyetem közötti együttműködés valóban hozzásegíti a hallgatókat ahhoz, hogy kiemelt márkákhoz, illetve az autótervezés élvonalába kerülhessenek?
H. A.: Ez egy fantasztikus dolog, hogy amennyiben valaki elkezd a MOME-n formatervezőnek tanulni, és felveszi a megfelelő előkészítő kurzust, akkor már másodévesen bekerülhet a járműtervezés programba, ahol konkrétan azok az emberek konzultálnak vele, akik azokat az autókat tervezik, amik itt kint állnak az utcán. Ez pedig egy fantasztikus nagy előny, hogy például a Head of Exterior Design, Robert Lešnik, akinek elképesztően drága az ideje, hat hetente ránéz a munkákra, és konzultál a srácokkal. Az összes hallgatóra ugyanannyi időt meg energiát fordít, és pontosan ugyanolyan komolyan veszi, mint a saját gyártásba kerülő autójukat. Ez annak is köszönhető, hogy Gorden Wagener védnökségével intenzíven elindulhatott a közös munka.
2002-ben, még az előző designigazgató égisze alatt indult el maga a program. Már ez is személyes kapcsolatokon keresztül indult, hiszen Stefan Lengyel professzor úrnak volt tanítványa Harald Leske, a Mercedes Design egyik akkori vezetője. Ez akkor tényleg a zemélyes kapcsolatnak köszönhetően, mintegy próbaként indult el, mondván: „akkor nézzük meg, mit tudnak a magyar hallgatók?“ Ebből alakult ki organikusan a program, ami sikeres is lett. Majd 2009-ben, egy évvel azután, hogy Wagener a Mercedes Benz Design vezetője lett, megkapta az egyetemtől a címzetes professzori kinevezést, és onnantól kezdve a szívén viseli a programot.
Arra is számos példát láthatunk, hogy a hallgatók egy-egy szemeszterre kerülnek gyakornokként a Mercedes-hez.
H. A.: Igen, szinte minden évben van kint hallgatónk, de van, hogy félévente más hallgató kerül ki, és egymásnak adják a kilincset.
R. D.: Ami még hozzátartozik a gyakornoksághoz, hogy számos olyan megvalósult részlet, motorburkolat, felni készült, amit hallgatóink terveztek, és kint van az utcákon. A saját gyakornokságunk alatt elkészült munkák között is van ilyen: Andrisnak koncepcióbusza valósult meg, az én skicceim alapján pedig a legutolsó Merci turistabusz készült. Nagyon sok olyan dolog van, ami mondjuk tíz-tizenöt éve készült, és még mindig használatban van kint az utcákon. Ez elképesztő élmény, hogy már hallgatóként bekerülsz valahova, ahol tapasztalatot szerezhetsz, és valódi projektekben vehetsz részt, aminek az eredményét is látod a különböző megvalósult elemekben. Ráadásul ez a lehetőség bármelyik hallgató számára adott.
Sok szó esett arról, hogy az új Mobility Labben a modellezés és a tervezői stúdiómunka már egyazon térben fog zajlani. Mi ennek a pozitívuma, illetve hogyan profitálhatnak ebből a tervezők?
H. A.: Ha megnézzük a Mercedes stúdióját, ott is egy légtérben vannak a modellezők, meg a formatervezők. Lehet, hogy nem ugyanazon a szinten, de ha a korláton át lenéz az ember, akkor ott, az alsó szinten már állnak az autók.
R. D.: Ezek a folyamatok erősen összefüggnek, főleg az egyetemi keretek között. A tervező leül skiccelni vagy 3D-modellezni, majd a tervet át tudja küldeni VR-headsetre, hogy körbesétálja, megnézze. A virtuális térből vissza tud menni a skiccig vagy a rajzasztalig. Tehát ez egy oda-vissza működő folyamat, szinte flow tud lenni. Ezt egészíti ki még az, hogy csapatban, egymás mellett tudnak dolgozni a tervező szakos hallgatók. Mindenkinek van privát tere, de kollaborációs térnek is van helye, ami egy kifejezett cél volt.
H. A.: Mi azt látjuk, hogy nagyon hasznos dolog, ha mindenkinek van egy kis saját tere, de ezek a terek össze is kapcsolódnak egymással. Egymás mellett lehet dolgozni: az asztal egyik oldalán ül az egyik tervező, a másik oldalon a másik, de közben a falon a saját dolgaik vannak kint. Ez serkenti igazán a kollaborációt és ezzel tudjuk őket behúzni, hogy itt legyenek kampuszon, hogy otthonosan érzik magukat, mint egy munkahelyen.
Továbbá ez egy olyan jellegű szakma, ahol szükség van saját térre. Ha valaki az egész életét meg tudja oldani egy laptoppal vagy egy tablettel, akkor az teljesen más, mint amikor egy formatervezőnek szüksége van egy nagy monitorra, egy rajztáblára, a rajzoknak ott kell lenniük körülötte. Ennél a fajta tervezői munkánál nem tudom nap végén összeszedni a dolgokat és berakni a táskámba és hazavinni. Ennek megfelelően egy ilyen jellegű stúdió setup-ot igényel, amit az új műhely meg is fog tudni adni.
Arról is beszélgettünk, hogyha a járműtervezés szót meghalljuk, főként autókra és négykerekű járművekre gondolunk. Mi várható ennek kapcsán a jövőben a járműtervezés terén, és a gépjárművek fókuszán túl?
H. A.: Már a Mercedes projektben is egyre többször kerülnek elő olyan témák, amiknek nincs kerekük. Az elmúlt években többször is volt, hogy valaki – és ezt kifejezetten támogatjuk is – nem egy négykerekű járműben gondolkozott, hanem mondjuk egy drónban, vagy egy hajóban, ami éppen valamilyen aktuális témára, problémára nyújt megoldást. Emellett elindítottuk a mikromobilitási kurzust, ami a BA harmadéveseknek egy fix projektje lett. Ez már lassan két éve fut, hogy az ősz folyamán egy hathetes intenzív kurzus keretében különféle mikromobilitási problémákra reagálva terveznek a hallgatók.
R. D.: Eddig azt mondhatjuk, hogy nagy sikere van, a legutolsó ilyen kurzus eredményeiből két Stefan Lengyel – ösztöndíj (a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kiválósági ösztöndíja – a szerk.) is született.
H. A.: Szerintünk ez nagyon hasznos képzés, amit élveznek is a hallgatók. Ez egy izgalmas határterülete a klasszikus industrial designnak és a járműtervezésnek, ami szerintem egyre szélesebb kategória lesz. Nagyon másképp fogjuk a jövőben megoldani a mobilitásunkat, mint manapság. Nem lesz evidens, hogy valaki vagy gyalog, busszal, autóval, vagy biciklivel járjon, hanem lesznek ezeknek a határain mozgó dolgok.
Egy nagyon izgalmas dolgot említettetek, amikor a közlekedésben és a járműtervezésben végbemenő fajsúlyos változásokról beszéltetek. Ennek a változását pedig az oktatásnak is le kell követnie, és ezt láthatjuk az új műhely felállításában is, ami már igazodni fog a mostani elvárásokhoz.
R. D.: Így van, ahogy már említettük, a tervezést igyekszünk a mobilityre is kiszélesíteni. Mindemellett szeretnénk minél több olyan kollaborációt kialakítani majd a jövőben, ahol olyan cégekkel, egyetemekkel vagy intézményekkel tudunk együtt dolgozni, akik egyrészt innováció fókuszúak, és magas hozzáadott értéket képviselnek és akarnak létrehozni. Az eddigiekben már elindult több ilyen kollaboráció is, például a Kecskeméti Egyetemmel, de a BME-vel is.
Fotók: Lakos Máté – MOME
MOME Car Design | Instagram
MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem | Web | Facebook | Instagram
Misszióra van szükség az innovációban
Portugália ízei és színei egy wrocław-i étteremben | MARTIM
