Banálisból költői | Palotai Gábor Red Dot-díjas poszterei

Banálisból költői | Palotai Gábor Red Dot-díjas poszterei

Palotai Gábor a nemzetközi design- és művészeti szcéna egyik elismert alakja. Már szinte hagyománynak tekinthető, hogy a sajátos formavilágot képviselő tervezőgrafikus és képzőművész évente  újabb elismerésben részesül. Ezúttal a stockholmi Videgård étterem számára készített posztersorozatát mutatjuk be nektek, amellyel a 28. Red Dot díját nyerte el.

Palotai Gábor kreatív környezetben nőtt fel, ami a tervezőgrafikus elmondása szerint egy életre meghatározó volt számára. Kezdetben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, majd később Svédországban folytatta tanulmányait. Azóta is a skandináv országban él és alkot. „Tulajdonképpen véletlenül alakult úgy, hogy Svédországba kerültem. Közvetlenül a diploma után lehetőséget kaptam diplomamunkám bemutatására egy stockholmi kiállításon, majd később jelentkeztem a Svéd Királyi Művészeti Akadémiára és a Beckmans Design Kollégiumba, ahova rögtön fel is vettek. Majd néhány iskolai év után úgy döntöttem, hogy Stockholmban maradok. Ezután jöttek a munkák, feladatok, lassan belekerültem egy intenzív pályakezdésbe. Ettől függetlenül Budapestre még mindig sokat járok vissza, több egyéni és csoportos kiállításom volt már megtekinthető ott” – mondta el Gábor.

Munkáira a filmművészet és az irodalom vannak nagy hatással – sajátos vizuális kifejezésmódjára jellemző a design és a művészeti látásmód ötvözése. „Szerintem a művészet és a design között nincsenek határok: számomra mindig a kontextus határozza meg, hogy valami éppen design vagy művészet”  – tette hozzá Gábor.

A Videgård étterem számára kialakított vizuális elemek tervezésében is ez az alkotói szemléletmód érhető tetten. A megbízás Erik Videgårdtól, a svéd gasztronómia egyik kiemelkedő és elismert alakjától érkezett, akivel már több éve dolgoznak együtt különböző projekteken.

A Stockholm belvárosában található étterem az úgynevezett nikkei, vagyis japán-perui fúziós konyhát képviseli, amely gourmet, intim és egyben különleges gasztroélményt nyújt vendégeinek.  A Videgård hangulata a posztersorozat letisztult formai kialakításában is visszaköszön: a posztereken absztrakt, geometrikus kompozíciókba rendezett evőpálcika-sziluettek jelennek meg, amelyek a távol-keleti konyhaművészet költészetét szimbolizálják.

„Az ételkészítés több szempontból is művészeti önkifejezés, akkor is, ha komplex, és akkor is, ha éppen egyszerű ízvilággal társul. Bár az evőpálcika önmagában banális tárgy, ebben a formában drámai és költői hatást kelt” – emelte ki Gábor. „Az így létrehozott illusztrációk visszafogottabb környezetet kölcsönöznek az étteremnek, teret adva a vendégek sokszínűségének: ezért is döntöttem úgy, hogy a plakátok fekete-fehér, monokróm árnyalatban jöjjenek létre” – folytatta.

A posztersorozat további arculati elemekkel is kiegészül, amelyek közt megtalálható az étterem logója, az enteriőr különböző falfelületein elhelyezett minták sora, animációs filmek és képi illusztrációk, valamint a személyzet ruházata és egyéb online felületeken megjelenő kreatív kommunikációs elemek.

Palotai Gábor teljes posztersorozata októbertől lesz elérhető a Red Dot weboldalán, amikor is a kiállítással egybekötött díjátadó zajlik majd. Jó hír, hogy a sorozat egyes darabjai a Videgård étteremtől meg is rendelhetők.

Palotai Gábor | Web | Facebook | Instagram | Behance
Videgård étterem | Web | Facebook | Instagram

továbbiak
Monokróm tűzoltóállomások az Alpokban
architecture

Monokróm tűzoltóállomások az Alpokban

Ez a két tűzoltóállomás olyan, mint az őket környező táj: semmi felesleges vagy kirívó nincs rajtuk, mégis magasztosan néznek szembe az örökkévalósággal. A dél-tiroli Viersachba és az észak-olaszországi Taufersbe is tervezett egy-egy tűzoltóállomást az olasz Pedevilla Architects.  A tervezők minden projektjükben az egyszerűséget és a tájra való reflektálást helyezik előtérbe,
Szárnyak is hajthatják a jövő teherhajóit
tech

Szárnyak is hajthatják a jövő teherhajóit

A svéd fejlesztésű, Oceanbird nevű  hajóprototípus akár 90%-kal kevésbé szennyezi a levegőt, mint a jelenlegi teherhajók. Az elmúlt tíz évben számos tanulmány látott napvilágot arról, hogy Európa levegőjét sokkal inkább a hajók, mint az autók szennyezik. Ezért létfontosságú, hogy a hajózás fenntarthatóbbá váljon. A svéd Wallenius Marine hajógyártó társaság
Bejártuk Újpest ikonikus kultúrtereit | Othernity
east

Bejártuk Újpest ikonikus kultúrtereit | Othernity

Az Othernity-projekthez kapcsolódó városi séták sorában ezúttal Újpest került a fókuszba. A bedeszkázott Ady Endre Művelődési Központ épületén túl a kerület első kulturális intézményét, a Polgár Centrumot és a 2018-ban átadott Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont épületét is szemügyre vettük. Kulturális intézmények térben és időben, Budapest IV. kerületében. Mutatjuk!