Téliszalámis zsemle, csatos üveges Bambi és az ominózus, celofánba csomagolt csokoládés Utasellátó szelet. Csak néhány azok közül a finomságok közül, melyek csillapíthatták az utazóközönség éhségét és szomját útban a Balaton vagy épp Miskolc felé. Nosztalgiajárat indul!
Sokunk számára az Utasellátó története – egyébként teljesen logikus módon – a vasúti közlekedéssel, s így a MÁV-val forrt össze, holott az Utasellátó nem a MÁV, hanem a Belkereskedelmi Minisztérium fennhatósága alatt működött. Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy az Utasellátó szárnyas emblémáját a vasutasok jelképének számító szárnyas mozdonykeréktől „kölcsönözték”.
Az Utasellátó megjelenése előtt külföldi vállalatok végezték az utasellátást, majd később a MÁV Étszolgálata vette át a stafétát. Ezt követően lépett színre az Utasellátó Nemzeti Vállalat, mely 1948. november 24-én kezdte meg működését. A vállalat feladatai közé tartozott a vasúti étkezőkocsik, a pályaudvari restik, illetve a busz- és hajóállomások étkezőinek ellátása, később pedig a nagy népszerűségnek örvendő automaták üzemeltetése is.
Induláskor mindössze 20 étkezőkocsi, 41 kosaras járat, 2 vendéglátóegység és 5 áruda szolgálta az utasok kényelmét, míg 1974-ben már 306 pályaudvari pavilont, 1000 elárusítóhelyet és 479 vendéglátóegységet üzemeltetett az Utasellátó.[1] Kicsivel később Magyarország számos településén jelentek meg a modern Utasellátó éttermek, büfék, bisztrók.
Az Utasellátó volt a mi saját franchise-hálózatunk, amely évtizedeken keresztül jelentett megoldást (és sok esetben bosszúságot) a hazai utazóközönségnek. Cs. Benkő Judit 1968-as beszámolójában például ezt olvashatjuk: „…a MÁV gáztöltő állomásainak részbeni felszámolása miatt a büfékocsik gáztöltése az utóbbi időben rapszodikus (…) a vendégeknek sem presszókávét, sem forró virslit nem tudnak adni.”[2] A cikk írója kitér a kocsik rossz állapotára és műszaki színvonalára is, illetve arra, hogy a vonatokon az ételek hűtésére ekkoriban egyáltalán nem volt lehetőség.
Az ország első vasúti szeszmentes büfééttermét 1972-ben nyitották meg a Nyugati pályaudvaron. Az Utasellátó és a Budapesti MÁV Igazgatóság kezdeményezésére létrejött, éjjel-nappal nyitvatartó vendéglátóegység korszerű berendezéssel (műkő borítású falak, márvány padlózat), tízféle melegétellel, különféle hűsítő italokkal, hidegkonyhai készítményekkel, édességgel és kávéval várta az utasokat.[3]
A hatvanas évek végén a budapesti és vidéki vasúti pályaudvarokon, illetve a főváros aluljáróiban és a metróállomások közelében megjelentek a közkedvelt automaták. Ezekben előre csomagolt élelmiszert tudtak vásárolni a siető utasok és városlakók, illetve később a Balatonon nyaralók is, mindössze néhány forintért.
A nyugati modernizációval kecsegtető automaták kibővült termékkínálatukkal hívták fel magukra a figyelmet, ugyanakkor sok kellemetlenséget is okoztak az utazóközönségnek. 1976-ban az Utasellátó 288 ilyen automatát üzemeltetett: ezek között akadtak gyengébben teljesítő „példányok” (mint például az EMKE aluljáróban működő masina), de voltak népszerű darabok is.
Utóbbira jó példa a Batthyány téren üzemelő egykori automata, amely kuglófot, brióst, téliszalámis zsemlét, nejlonzacskóba csomagolt puszedlit, csokoládédesszertet, kakaót, kávét, sőt levest is kínált az utazóknak. „Azelőtt volt virslink is, meg kaszinótojásunk (…), de az állópultrendszert meg kellett szüntetni. Akadályozta a forgalmat, sajnos. Pedig jó volt, szerették az utasok” – meséli a Tükör riporterének Kenéz Péter, helyettes vezető.[4]
S hogy milyenek voltak az Utasellátó által üzemeltetett vasúti restik? Ezek a helyek sok esetben menedéket jelentettek a csatlakozásra váró utasok, de még a helyiek számára is, hiszen sokan keresték fel ezeket a családias vendéglátóegységeket egy-egy ízletes pörkölt vagy jóféle sör miatt. Az 1969-es Tükör hasábjain keresztül például betekintést nyerhetünk a pusztaszabolcsi resti mindennapjaiba. Mészáros Kálmán főpincérből lett üzletvezető 1934-ben érkezett ide, s így emlékszik vissza a régi békeidőkre: „Azelőtt, kérem minden vonat 10-15 percet várt nálunk. Vizet vett a mozdony. A paksi személyhez például 50 perc volt a várakozás. Világos, hogy beült a vendég. De még a balatoni filléresgyors is megállt itt itatni; kiraktuk a sínek mellé az asztalokra a kitöltött feketéket, söröket, leugráltak az utasok, felkapták a poharat, s a pénzt a tányérra tették. Az önkiszolgálást mi már akkor bevezettük.”[5]
S hogy mi mindent kínált Mészáros Kálmán a restibe betévedőknek? „Rétest sütünk minden nap, meg pirított májat, pörköltet, töltött káposztát. Megpróbálkoztunk úgynevezett különlegességekkel is, francia konyhával, de hát ez resti, ide nem ezért jön be az ember.”
Fotók: Fortepan
Borítókép: Budapest, 1971 – Nyugati pályaudvar, az Utasellátó mozgó elárusító helye (forrás: Fortepan / Bauer Sándor)
[1] Pártélet, 1974/4.
[2] Magyarország, 1968/5.
[3] Turista Magazin, 1972/7.
[4] Tükör, 1976/9.
[5] Tükör, 1969/4.
Praktikus társ a hidratálásban: a világ első Origami palackja
Szczecin mozaikalkotásokon keresztül
