Burgundiával egy szélességi fokon: egy erdélyi pezsgő bajnok

Burgundiával egy szélességi fokon: egy erdélyi pezsgő bajnok

Carassia: egy feltörekvő erdélyi pezsgő, a Szilágyság elfeledett borvidékéről - négy elkötelezett jóbarát és egy magyar befektető kellett a sikerhez

Ha a pezsgőre gondolunk, nem feltétlenül Erdély jut először eszünkbe. Pedig Erdély, ezen belül is az észak-erdélyi Szilágyság Burgundiával egy szélességi fokon fekszik, ez a vidék pedig a Chardonnay és a Pinot Noir otthona – a fajták, amikből a Champagne pezsgőket is készítik.

Itt, egész pontosan egy zsákfalu, Kárásztelek mellett talált rá az egyik legnagyobb hatású magyar borász, Gál Tibor egy dűlőre, ami igazán kiváló helynek ígérkezett pezsgő szőlők termesztésére. Gál jóslata bevált: a Kárásztelek pezsgőpincészet Carassia pezsgői sorra nyerik az arany- és ezüstérmeket a világ legrangosabb pezsgőversenyein. Sajnos ezt ő maga már nem láthatta, mivel 2005-ben egy tragikus autóbalesetben életét vesztette.

Pedig Kárásztelek történelmében már a 18. században feltűnt a szőlőtermesztés: egy 1770-es jozefiánius térképen a falut már szőlőtőkékkel ábrázolták. A klíma errefelé hűvös, a talaj agyagos-palás: kiváló adottságok Chardonnay, Pinot Noir és egyéb pezsgőfajtáknak. Négy jóbarát alapította meg a Kárásztelek pezsgőpincészetet Tombor András magyar befektető és filantróp támogatásával, akinek egyébként a tokaji borvidéken is van pincészete.

A Carassia pezsgőket kizárólag palackos erjedéssel és érleléssel, azaz Champenoise-módszerrel készítik, tradicionális pezsgő-alapfajtákból. A kézzel szüretelt szőlő könnyed préselést követően tartályban erjed, hogy a frissességét és feszes szerkezetét maximálisan megőrizze. Az alapborok, melyek 2019-től kezdődően már több évjáratból származó alapbort is tartalmaznak, ezt követően fajtánként vagy házasítva kerülnek palackba. A pezsgőkészítés nagyon precíz döntések sorozata, az alapborok házasításától, az érlelési időn keresztül a dosage meghatározásáig.
A Carassia Blanc de Blancs Brut Chardonnay-ből készül és legalább 24 hónapig érlelik. A 2018-as Pezsgő Világbajnokságon (The Champagne & Sparkling Wine World Championships 2018) arany érmet és csoportelső trófeát szerzett. A szintén 2015-ös évjáratú magnum kiszerelés a 2019-es Világbajnokságon ezüstérmet, a 2017-es szüret alapboraiból készült harmadik évjárat ezüstérmet kapott a 2020-as évi CSWWC nemzetközi megmérettetésen és aranyérmet a 2021-es Vinarium International Wine Contest zsűrijétől.

A Carassia Blanc de Blanc Brut Magnum szintén Chardonnay-ből készül. A 2021-es Pezsgővilágbajnokságon aranyérmet szerzett. Ezt megelőzően az első magnum évjárat, 2019-ben ezüstérmmel tért haza Londonból. A pezsgő tradicionális módszerrel, azaz palackban történő másodlagos erjesztéssel és érleléssel készül, magnum palackok estében legkevesebb 30 hónapos seprőn érleléssel.
The Carassia Rosé Brut a Chardonnay mellett Pinot Noir-t, Meunier-t és vörösbort is tartalmaz, legalább 24 hónapig érlelik. A 2021-es Pezsgővilágbajnokságon Nemzeti Bajnok/national Champion trófeát szerzett és a zsűri elnökének különdíja, a Chairman`s Trophy is a 2018-as ígéretes évjárat alapboraiból készült rozé pezsgő éremtábláját gazdagítja, az arany érem és a csoportelső/best in Class különdíj mellett. A Carassia Rosé Brut Magnum a 2022-s Pezsgővilágbajnokságon aranyérmet, egy Best in Class csoportelső különdíjat és Nemzeti Bajnok címet szerzett.

The Carassia Classic Brut, Chardonnay, Pinot Noir and Meunier keveréke, minimum 36 hónapig érlelik. A 2022-es Pezsgővilágbajnokságon maximális pontszámmal ezüstérmet, a 2021-es és a 2020-as CSWWC-n szintén ezüstérmet, a 2019-es Pezsgővilágbajnokságon magnum palackban aranyéremet, két csoportelső különdíjat és National Champion trófeát szerzett.
The Carassia Classic Brut Magnum 65% Chardonnay-t 18% Pinot Noir-t és 17% Meunier-t tartalmaz, 36 hónapos érleléssel készül. A 2021-es Pezsgővilágbajnokságon aranyéremmel és csoportelső különdíjjal tüntették ki a pezsgővilág legnagyobb szakértői. Előző évjárata 2019-ben aranyérmet, két csoportelső különdíjat és National Champion trófeát szerzett.
A Kárásztelek pezsgőpincészet 2023-as eredményeire igazán büszke lehet: az öt éve érlelődő Carassia Blanc de Blancs Magnum 2017 Vintage Collection pezsgő kivívta a rangos zsűri elismerését és aranyérmes lett a két másik Carassia Magnum mellett, így három aranyat gyűjthettek be az idei Pezsgővilágbajnokságon.

Vajon a Szilágyság lesz a Kárpát-medence pezsgővidéke? Az eredmények eddig több mint bíztatóak. Reméljük, hogy a huszadik század kihívásai után – két világháború, a Trianoni szerződés és a kommunista éra – egy szó szerint gyümölcsöző jövő vár az erdélyi borvidékre. Talán néhány még rejtőzködő dűlő meglephet minket a következő években, ahogy a Carassia pezsgők teszik – hála Tombor Andrásnak és négy jóbarátnak, akik mertek nagyot álmodni.

továbbiak
A valóság és a képzelet valószerű ölelésében
design

A valóság és a képzelet valószerű ölelésében

Legyen szó sámliról, tükörről vagy térről, mindig keresi a módját, hogy szembemenjen a „jó” tervezés megalapozott alapelveivel. Burjánzó, óriás korallokra emlékeztető alkotásai megkérdőjelezik a természet, a külvilág és az emberi test határvonalait - az experimental designer titka elsősorban az anyagismeretben gyökerezik, kísérleti tervező munkája annak folyamatos feltárása, hogy az emberek
Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség
business

Az üveg a high-tech anyagok korában is aktuális | A cseh üvegjelenség

A világítótestek gyártása az egyik legerősebb szegmens a cseh üvegpiacon, aminek egyik megkerülhetetlen szereplője a Bomma üveggyár is. A progresszív márka monumentális, szoborszerű tárgyai és fényinstallációi jellegzetes hangulattal töltik meg a tereket. Az általuk képviselt minimalista, mégis bátor esztétikát a nemzetközi építészek és belsőépítészek is nagyra értékelik. De milyen jövő
Könyv+borítók | Szerb Antal: Utas és holdvilág
design

Könyv+borítók | Szerb Antal: Utas és holdvilág

Az Utas és holdvilág című regényben egy házaspár Olaszországba utazik – a férj azonban elszökik a nászútjukról... Most megmutatjuk, hogy a számos nyelvre lefordított mű milyen borítókkal jelent meg különböző országokban! Szerb Antal (1901–1945) az egyik legnépszerűbb magyar író, akinek irodalomtörténeti és műfordítói munkássága is jelentős. Magyar-német szakra járt, de