Emlékek bombabiztos helyen | one’s

Emlékek bombabiztos helyen | one’s

Dísztárgynak is impozáns, de ennél jóval többet tud a one’s: faliórára emlékeztető dizájnnal őrzi emlékeinket, legyenek azok kézzel fogható vagy digitális formában elérhető formátumúak.

Ji Je Hong elegáns emlékszéfje ötletesen őriz mindent, ami emlék lehet. A falióraszerű tárgy lapján található digitális kijelző telefonunkon tárolt emlékeinkből táplálkozik: Bluetooth-kapcsolat létrehozása után a korábbi években ezen a napon készített képeket váltogatja, miközben ingája mozog, akár egy valódi óráé.

Amennyiben olyan emlékeink is vannak, amelyeket azért nem szívesen mutatnánk meg minden látogatónknak, válthatunk is a módok között: kiválaszthatunk egy albumot telefonunkon, amelybe csupa olyan fotó kerül, amely bátran felvillanhat a falon.

A one’s – amelynek neve a „someone’s memory”, azaz „valaki emlékei” kifejezés egy szeletéből született – azonban mindezen túl képes apró emléktárgyak tárolására is. Kis széfként kinyitható, hogy aztán a kijelző mögött található polcokon további emlékeinket gyűjthessük. A one’s belső tere igényeinknek megfelelően változtatható: három polcnak alakítottak ki benne, ezek közül azonban bármennyit szabadon eltávolíthatunk.

Forrás: Yankodesign

továbbiak
Közösségi tér a kávé szerelmeseinek | GROUNDS
east

Közösségi tér a kávé szerelmeseinek | GROUNDS

A cseh Rusty Nails Coffee Roasters új helyet nyitott Prágában, mely sokkal több egy átlagos kávézónál. A kávépörkölés házon belül zajlik, ezen felül pedig edukációs workshopokat és versenyeket is tartanak a KOGAA építész stúdió által megálmodott indusztriális térben. Prága egyre inkább felkapott Karlín kerülete ipari övezetből vált pezsgő városnegyeddé. Itt
Nagyolvasztóból közösségi tér | Ostrava – Dolní Vítkovice, Csehország
east

Nagyolvasztóból közösségi tér | Ostrava – Dolní Vítkovice, Csehország

Gáztárolóból koncertterem, kohóból zeneszínpad és kávézó: egy indusztriális komplexum új élete a 21. században, a PACE X HYPEANDHYPER sorozatunk e heti részében. Alsó-Vítkovice területe a cseh ipari örökség nemzeti kulturális emléke. A 250 ezer négyzetméteres területen elhelyezkedő komplexum eredeti funkcióit az 1820-as évektől egészen az 1990-es évekig töltötte be – ennek
Álomszerű fényinstalláción a fenntartható növénytermesztés
news

Álomszerű fényinstalláción a fenntartható növénytermesztés

A GROW címet viselő projekt a mezőgazdaság területét hozza fókuszba, miközben fenntartható és egészséges növénytermesztési segédanyaggal kísérletezik: a fénnyel. A rotterdami Studio Roosegaarde egy 20 ezer négyzetméteres termőföldet alakított át szürrealista fényinstallációvá. A cél az, hogy a jövőben a piros, kék és ultraviola színekben játszó mezők képe ne csak  művészet