Escape Velocity | Rebák Tamás rövidfilmje

Escape Velocity | Rebák Tamás rövidfilmje

Űrhajó, lebegő sziklák, dzsungel, sivatag, egy asztronauta és egy fenevad. Hajsza egy majdnem széteső bolygón. Rebák Tamás Escape Velocity című animációs rövidfilmje az elengedés történetét meséli el, szavak nélkül.

Rebák Tamás munkáját egy ideje már követjük Instagram-oldalán. Illusztrációinak fontos eleme a történetmesélés, alkotásaiban furcsa, földöntúli lények jelennek meg, de az olykor már humorosnak tűnő képi világ nagyon mély érzelemvilággal társul. Ez a fajta megközelítés érhető tetten az Escape Velocity (Szökési sebesség) című, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció mesterszakán készült diplomafilmjében is, amelynek megalkotása személyes indíttatásból ered.

„Nagyon fontos számomra ez a kisfilm: a mai napig ez az egyik legnagyobb és legnehezebb akadály, amivel sikerült megbirkóznom, és amiből a legtöbbet tanultam. Nemhiába lett a kisfilm címe egy űrutazós szakkifejezés, a „Szökési sebesség”. Egy végső elhatározást is szimbolizál, amelyet nagyon nehéz meglépni. Az ötlet magja egy szakításból fogant, ami akkoriban mély nyomot hagyott bennem, így elkerülhetetlenül ez lett a film témája is – egy elmérgesedett kapcsolat, egy hosszú üldöztetés. Később aztán persze sokat változott a történet: igyekeztem a személyes energiákat univerzálisabbá alakítani. Így lett végül az eredmény egy sci-fi köntösbe ágyazott allegorikus elengedéstörténet, amivel remélem, sokan azonosulni tudnak” – mondta el nekünk Tamás.

A pár perces történetben először az asztronauta tűnik fel, amint űrhajóját keresi, de a háttérből valami vagy valaki folyamatosan lépteit figyeli. Végül szembesül követőjével, egy fenevaddal, de a találkozás hirtelen menekülésbe, üldözésbe fordul át. Ahogy a karakterek között, úgy bennünk is egyre inkább fokozódik a feszültség, amíg végül az asztronautának sikerül megszabadulnia. De itt még nem érkeztünk el a végkifejletig: a főhős és a farkasszerű lény kapcsolatába a kisfilm záró jelenetei további betekintést engednek – amiről most nem is szeretnénk nektek többet elárulni.

Bár a kisfilm mindvégig a két főhős közötti kapcsolatra fekteti a hangsúlyt, a karakterek megjelenéséről és koncepciójáról is érdemes pár szót ejteni. Több változtatáson is átestek, míg végleges formájuk megszületett.

„Szerintem könnyebben ábrázolhatók az emberi kapcsolatok, ha két láb hozzáadásával kicsit kizökkentjük a felállást, így több hangsúly kerül az érzelmekre. Főhősünk egy szerethető, kedves karakter, amolyan galaktikus vándor, a világűr örök utazója. Legfőbb motivációja, hogy megtalálja űrhajóját, és végre elhagyja ezt a bolygót. A róka-kutya-sárkány-vadmacska felmenőkkel rendelkező fenevad ebben szeretné megakadályozni. Egészen egyszerű üldözős sztori ez, ősi toposz, kis csavarral a végén. A sci-fi környezet jól megágyaz a szimbolikának. A folyamatosan erodálódó, kaotikus, széteső bolygó elhagyása valaminek a végleges lezárását jelenti” – tette hozzá az alkotó.

Jó hír, hogy az Escape Velocityt több fesztiválon is bemutatják, mint például a La Guarimba Film Festival, Kinosaray Positive Film Festival, Festival of Animation Berlin, Flipbook Film Festival vagy a Film Festival of Lanzarote keretein belül. Ha nem szeretnétek messzire menni, Rebák Tamás rövidfilmjét a budapesti Friss Hús nemzetközi filmfesztiválon is megtekinthetitek, ami szeptember 10-16. között kerül megrendezésre. Addig is kedvcsinálóként nézzétek meg az alábbi teasert.

Rebák Tamás | Instagram | Vimeo
Escape Velocity | Instagram

továbbiak
Oroszország brutális szovjet buszmegállói
architecture

Oroszország brutális szovjet buszmegállói

Első könyvének [http://fuel-design.com/publishing/soviet-bus-stops/] sikere után Christopher Herwig [http://herwigphoto.com/soviet-bus-stops/] következő megállója – Grúzia és Ukrajna külső területeinek bejárását követően – Oroszország volt, ahol ismét épségben maradt szovjet buszmegállók felé fordította a fényképezőjét. Átfogó kutatás után 15.000 kilométert haladt tengerparttól a tengerpartig a világ legnagyobb területű
Ikonikus designtárgyak a cseh bankjegyeken | UMPRUM
east

Ikonikus designtárgyak a cseh bankjegyeken | UMPRUM

A prágai UMPRUM hallgatói a cseh bankjegyek és hivatalos személyi okmányok megjelenését tervezhették újra, Tuan Vuong Trong munkái pedig emlékbankjegyként nyomtatásba is kerülnek. A két féléves tervezési feladat alatt az UMPRUM, azaz a prágai iparművészeti főiskola hallgatói az Állami Biztonsági és Pénzjegynyomdával működtek együtt. Elsőként tanulmányozták a bankjegyek és a
Pályázat a jövő designereinek | Zöld designtábor
community

Pályázat a jövő designereinek | Zöld designtábor

Ingyen táborozhat negyven kreatív fiatal a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Hello Wood programjában. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány [https://kbka.org/] és a Hello Wood [https://hellowood.eu/] zöld designtábort hirdet a 15-20 éves korosztály számára. A részvételhez a koronavírus-időszak tapasztalataira reflektáló videóval kell jelentkezni, a pályázók közül