HIGHLIGHTS | Isteni nedű

HIGHLIGHTS | Isteni nedű

Hosszú ideje állítja fókuszba a tervezőgrafika a palackcímkéket, azon belül is a borosüvegek címkéit, így volt ideje ennek a szegmensnek is kitapasztalnia a piaci igényeket hagyományostól a legextrémebbig. Aktuális projektválogatásunkban olyan boroscímkéket válogattunk össze, melyek kivitelükben különlegesek, rendbontók.

A vörösbor minimum két évezrede szerves részét képzi az emberiség italválasztékának. A bor, mint az emberi munka gyümölcse megjelenik már a keresztény kultúrkörben is, így mindig nagy becsben volt tartva. A kezdeti idők háztartásaiban hatalmas agyagedényekben, kerámiákban tárolták az italt, majd a falusi világban demizsonba, végül az ipari forradalom által befolyásolt világ modernségéhez illő, letisztult megjelenésű, színezett üvegpalackokba kezdték el tölteni ezt a különleges nedűt. Az üvegek sorozatgyártásából adódó hasonlósága miatt címkézéssel vált elérhetővé legkönnyebben a megkülönböztetés, a címketervezés pedig hamar különleges grafikai feladatkörré nőtte ki magát.

Kreatívok és reklámszakemberek garmadája munkálkodik évről évre azon, hogy a különböző évjáratok ne csak tartalmukban, hanem megjelenésükben is lenyűgözzék a fogyasztókat. Ennek eredményeképpen sokszor az extremitás határát is súrolhatják az érdeklődésünket felkeltő borcsomagolások. Ezen a héten olyan projekteket válogattunk össze Ausztriától Spanyolországig, amelyek anyaghasználatukban, nyomdai technológiájukban vagy grafikai kivitelükben valami újat hoznak a boltok polcaira.

Basis by Matthias Warnung | Graz / Klagenfurt, Ausztria
Lukas Diemling
Dominic Erschen


Dinamite Collection | Porto, Portugália
327 creative studio


Galva | Vila Real, Portugália
Vinco Studio


Lodeiros do Rio | Porto, Portugália
327 creative studio


Boquera | Madrid, Spanyolország
M A B A


továbbiak
Élj szabadon a szabadban! | autosvadkemping.hu
community

Élj szabadon a szabadban! | autosvadkemping.hu

Autóra szerelhető tetősátor, homokos Duna-part hétvégi örökpanorámával, négy főre –  abszolút elérhető, amolyan „nomád luxus” akár a pandémia idején is. A Pikkpack cipőmárkát korábban együtt menedzselő házaspár, Gulyás Sári designer és Balogh András szociológus közel egy éve – két kislányával együtt – lelkes autós vadkempingezővé vált. Amint jön a jó idő, ők péntektől
SOC/MOD 3. rész | SOTE Elméleti Tömb, Budapest
architecture

SOC/MOD 3. rész | SOTE Elméleti Tömb, Budapest

SOC/MOD cikksorozatunk harmadik fejezetében az égbe nyúló SOTE Elméleti Tömböt mutatjuk be. A kecses összképet nyújtó toronyépületet az IPARTERV három építésze álmodta meg, 2010-ben pedig egy fiatal építész egyenesen a világ legmagasabb épületét alkotta meg belőle egy kisfilm erejéig. Mi készítettünk belőle egy miniatűr változatot, amit te is beszerezhetsz
A Román Építészkamara központjának felújítása | Bukarest, Románia
architecture

A Román Építészkamara központjának felújítása | Bukarest, Románia

Az 1927-ben épült ház egykor a román építész, Florea Stănculescu családi otthona volt. A neoromán stílusú épületet a 2010-es évek közepén kezdték el felújítani, ma az ország Építészkamarájának központja. A PACE válogatásába a kreatív, ugyanakkor a múltat tiszteletben tartó felújítási megoldásai miatt került be. A régi, eredeti elemek megőrzésével, szinte