Könyv+borítók | Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Könyv+borítók | Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam

Bohumil Hrabal Őfelsége pincére voltam című regényében egy pincér politikai és erotikus kalandok sokaságával átszőtt történetét ismerhetjük meg, aki pikolófiúból szállodatulajdonos, majd kisemmizett öregember lett. Most megmutatjuk, hogy a számos nyelvre lefordított mű milyen borítókkal jelent meg különböző országokban!

Bohumil Hrabal (1914–1997) a huszadik századi cseh irodalom egyik legjelentősebb alkotója, aki a közép-európai valóságot és életérzést, a kisember nehézségeit és derűjét utánozhatatlan módon örökítette meg regényeiben. Élete során volt vasúti forgalmista, biztosítási és utazási ügynök, fizikai munkás, papírgyűjtő és színpadi segédmunkás. Az 1960-as évek elején lett hivatalosan is író és a siker sem váratott magára sokat: az 1964-ben kiadott Szigorúan ellenőrzött vonatok című művéből Jiří Menzel forgatott filmet, ami 1968-ban elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Még ugyanebben az évben, Csehszlovákia inváziója után tiltólistára került, kizárták a Cseh Írószövetségből, nem hívták író-olvasó találkozókra, nem kértek tőle interjút, 1970-ben pedig az új könyvei a nyomdából egyenesen a zúzdába kerültek – az írást azonban nem hagyta abba. Sőt, kerskói magányában minden korábbinál intenzívebben írt – önmagának, néhány barátjának és az asztalfióknak.

1971-ben tizennyolc nap alatt írta meg az Őfelsége pincére voltam című regényt, amelynek keletkezésére így emlékezett vissza: „A történeteket vakító nyári napsütésben írtam, a nap annyira fölforrósította az írógépet, hogy percenként többször is megakadt és dadogott. Nem tudván a vakító, fehér lapokra nézni, azt sem ellenőriztem, hogy mit írtam le, fénymámorban, önműködő módszerrel írtam tehát. [...] Csak huzigáltam kifelé a gépből a papírokat, óránként hat oldalt írtam a tűző napon... és befejeztem és kész volt”.

A könyv először csak szamizdat formájában jelenhetett meg. Hrabal az 1970-es évek középétől újra publikálhatott, de ennek a műnek a hivatalos megjelenéséig egészen 1989-ig kellett várnia. A hatalom számára – az író személyén kívül – többek között a regény történelemszemlélete, a tragikomikus és erotikus-szexuális történetek és az elidegenedés motívuma sem lett volna elfogadható.

„Az én szerencsém mindig abból eredt, hogy valami szerencsétlenség ért” – mondja a regény főszereplője, és ez talán magára a műre is igaz. Hrabal és az Őfelsége pincére voltam népszerűségéhez a tiltás is hozzájárult, hiszen a külföld jelentősen érdeklődött az 1968-as események után hallgatásra ítélt szerzők iránt. A regény külföldi sikerútja mindenesetre a rendszerváltás környékén kezdődött: németül 1988-ban, angolul 1989-ben jelent meg. Menzel Hrabalnak ezt a művét is vászonra vitte, így további ismertségéhez a 2006-os film is hozzátett. Az elmúlt évtizedekben az európai országokon kívül többek között perzsa, héber, kínai és japán nyelvre is lefordították.

A könyvborítók többsége a pincér alakját vagy kezét jeleníti meg valamilyen formában, a tálcán ételeket, italokat (észt, francia, svéd és japán) vagy egy koronát hordozva (litván és holland). Az erotikus vonalat helyezi középpontba egy-egy angol és magyar illusztráció, de a már-már pszichedelikus lengyel és izraeli grafikán is megjelenik egy-egy nőalak. A két elemet, finom módon, a korona mellé helyezett melltartóval, a görög borító ötvözi. A magyar illusztrációkon még a második világháború és a cseh kisember alakja is megjelenik. A spanyol kiadás inkább melankolikus hangulatot áraszt, míg a portugálok, különös módon, az olasz Giorgio de Chirico 1938-as A trubadúr című festményét használták fel a borítóhoz.

Egy regény, tizennyolc nyelv, huszonhat könyvborító. Neked melyik a kedvenced?

Az első (nem hivatalos) 1983-as csehszlovák kiadás

A könyv+borítók sorozatban közép-kelet-európai irodalmi klasszikusoknak a világ különböző országaiban megjelent borítóit mutatjuk be.

Borítóterv: Molnár Roland

továbbiak
Ki Alekszandr Dugin, az önjelölt orosz próféta?
strategy

Ki Alekszandr Dugin, az önjelölt orosz próféta?

Az ember, aki nagyobb putyinista, mint Putyin. Dr. Brittany Pheiffer Noble elemzése. Az orosz-ukrán háború több, mint egy éve zajlik, és míg a nyugati szövetségi rendszer számára egyértelmű, hogy az Ukrajnát ért orosz agresszió nincs helyén, naivitás lenne azt gondolni, hogy ezt az oroszok túlnyomó többsége is így gondolná. Természetesen
A szocializmus éveiből jelentkezik új kollekcióval a Fortepan
lifestyle

A szocializmus éveiből jelentkezik új kollekcióval a Fortepan

40 év 4000 kép címmel adják közre a fotógyűjtemény legújabb válogatását, a fotók adományozói között híres magyar író, rendező és fotós is van. Mindegy, hogy valaki a történelemért vagy a fotózásért rajong, a magyar Fortepan archívum szinte megkerülhetetlen. Mivel feldolgozhatatlan mennyiségű fotót kezelnek, időnként speciális válogatással könnyítik meg azok dolgát,
„Egészen élvezhető a meztelenül rappelés” – Interjú Co Lee-val, a magyar hiphop szcéna bohócával
lifestyle

„Egészen élvezhető a meztelenül rappelés” – Interjú Co Lee-val, a magyar hiphop szcéna bohócával

Co Lee, avagy polgári nevén Halász Kolos a magyar zenei szcéna viszonylag új, ám annál karizmatikusabb alakja. Co Lee a kezdeti angol nyelvű szövegei után idén magyar nyelvű albummal rukkolt elő, és megnyitotta a közönség előtt a cirkuszt, amiben éppen annyit sírunk, mint amennyit nevetünk – ez a Cirque de l’