Kortárs szemlélettel alakítják át Vilnius 500 éves óvárosát

Kortárs szemlélettel alakítják át Vilnius 500 éves óvárosát

A Studio Seilern egy multifunkciós épületkomplexumot alakít ki néhány történelmi épületből az UNESCO-védett belvárosban, úgy, hogy a történelmi értékei megmaradjanak, de a funkciója a modern korhoz igazodjon.

Boksto 6 néven indult egy óriási ingatlanfejlesztési projekt az idén 700 éves Vilnius nem sokkal fiatalabb, 500 éves belvárosában. Christina Seilern építész és stúdiója egyszerre restaurálják és modernizálják az évek óta elhanyagoltan tengődő történelmi épületeket, hogy azok végre szerves részévé válhassanak a litván főváros nyüzsgő életének. A több egységből álló komplexumot az évszázadok során sokszínűen hasznosították, volt már a lengyel bíboros palotája, karmelita kolostor és szovjet kórház is.

Az új tervek szerint két irodaépületet, több lakóházat, két éttermet, egy spa-t és egy kisebb közparkot alakítanak ki benne, a korábbi kápolnát pedig rendezvények lebonyolítására teszik alkalmassá. Hogy megfelelően és történelmileg hitelesen köthessék össze a múltat a jelennel, az építészstúdió az UNESCO idevágó szabályzata alapján végzi a felújítást a gótikus és barokk jegyekkel is bíró falak közt, ahol még több száz éves freskókat is találtak. Az új funkciók természetesen új struktúrákat és elemeket kívánnak meg. Ezeket azonban nem historizáló, áltörténelmi stílusban húzzák fel, hanem kortárs választ adnak az eredeti vonásokra – ilyen többek közt a liftet és egy lépcsőházat rejtő hozzáépítés, mely a karcsú és magas barokk tornyok letisztult, modernkori párja.

Forrás: Wallpaper
Látványtervek: Roland Halbe

továbbiak
Majdnem elfelejtették, mielőtt a leghíresebb kortárs magyar festő lett belőle | Reigl Judit 100
lifestyle

Majdnem elfelejtették, mielőtt a leghíresebb kortárs magyar festő lett belőle | Reigl Judit 100

Idén májusban ünnepelné századik születésnapját a két éve elhunyt festőművész, Reigl Judit, aki jelenleg a kortárs magyar festészet külföldön is legismertebb és legelismertebb alakja. Képeit ma már a világ legnagyobb múzeumainak gyűjteményeiben őrzik, pedig pályaíve korántsem volt szokványos, a világ nagy része csak idős korára ismerte meg a nevét. Reigl
Ringbe szállni a művészettel
lifestyle

Ringbe szállni a művészettel

Az energia nem vész el, csak átalakul – mondja a fizika törvénye. Gáspár Szilárd művészete is ezen folyamat analógiájaként ölt alakot, amely során az emberi energia művészeti anyaggá alakul. A performansz és szobrászat tengelyén alkotó művész elszakadva a klasszikus technikáktól egy ökölvívó rutinjával helyezi új kontextusba az élettelen anyagot. De hogyan
Luxushiedelmek: mi válthatja fel a Porschét és a golfozást?
business

Luxushiedelmek: mi válthatja fel a Porschét és a golfozást?

Luxusautó, drága hobbik, márkás ruhák – az idők kezdetétől léteznek olyan dolgok, amelyeket kizárólag a tehetős rétegek engedhetnek meg maguknak, és amelyek nemcsak funkcionalitásukban, hanem szimbolikus jelentésükkel is szolgálják a birtokosukat. Az ilyesfajta dolgokra használatos kifejezés a státuszszimbólum, ami szavak nélkül elárulja a tulajdonosáról, hogy az minden bizonnyal rendelkezik bizonyos mennyiségű