Történt egyszer, hogy Szauder Dávidnak a Szépművészeti Múzeum könyvtárában a kezébe akadt egy pamflet a fénymásolás művészetéről, amitől elállt a lélegzete. Azóta digitális művészként megannyi helyen megfordult, kezdve Berlintől a jövő héten kezdődő linzi Ars Electronicáig. Budapesten legközelebb az AI Summit 2023 eseményén találkozhatunk vele, ahol az előadásán túl a rendezvény arculata is a nevéhez fűződik.
Multidiszciplináris médiaművész, kurátor, egyetemi oktató és művészeti tanácsadó hazai és nemzetközi karrierrel. Ahogyan titulusaidban és környezetedben, úgy eszközhasználatban is szerteágazó vagy. Honnan fakad ez a végtelen kíváncsiság?
Ha el kéne mondanom, hogy ki vagyok, akkor azt mondanám, hogy digitális művész. Digitális eszközökön dolgozom legalább húsz éve, de alapvetően művészettörténész szerettem volna lenni, viszont rá kellett döbbennem, hogy ez nem teljesen az én világom. Gyerekkorom óta foglalkozom számítógépekkel, de nem tudtam eldönteni, hogy a művészettörténethez vagy a programozáshoz húz a szívem. Egyszer valaki felhívta a figyelmem, hogy a Képzőművészeti Egyetem indít intermédia szakot, ahol bátran lehet foglalkozni digitális művészetekkel – ez olyan volt számomra, mint a Kánaán. Ezt megkoronázta a Helsinkiben, a Media Labben töltött utolsó évem, ahol elkezdtem számítógépes kódalapú képalkotással is dolgozni. Azt, amit a Képzőn tanultam, kiegészítettem óriási technikai tudással, onnantól kezdve a mai napig kísérletezem, ami az elképesztő gyermeki kíváncsiságomból fakad.
Később folytattam a kódalapú művészetet, visszatértem az animációhoz is, a Covid alatt Berlinben pedig arra kényszerültem, hogy egy rajzoló robot segítéségével – ami kapcsolatban állt a legnagyobb hírportálokkal – a pandémiához kapcsolódó címszavak alapján nekiálltam köröket rajzolni. Ennek végeredménye egy 16 m²-es robot által rajzolt absztrakt kép, ami számomra a Covid lenyomata. Aztán beszippantott a VR és a kiterjesztett valóság, utóbbihoz kapcsolódóan egyszer készítettem a milánói Leonardo da Vinci Múzeumnak egy projektet, ami a mai napig látható. Majd jött a mesterséges intelligencia...
Korábban mesélted, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolatod az AI-jal a kezdetekben, de később, ahogyan te fogalmaztad: „ráéreztél az ízére”. Hogyan találtad magad meg ebben a műfajban, mitől lett az alkotásod egyedi és rád jellemző?
Évek óta figyeltem az AI-t, próbálkoztam is vele, de azt éreztem, hogy ami vizuálisan kijön, abba nem tudtam semmit sem beletenni. Nagyon izgalmas dolognak tartottam, és úgy láttam, hogy elképesztő potenciál van benne, majd egyszer látva egy vizuális kollázst, elhatároztam, hogy meg kell kóstolnunk egymást a mesterséges intelligenciával.
Az elmúlt másfél évem azzal telt, hogy nem az AI tanult tőlem, hanem én az AI-tól. Próbálom feltérképezni azt, hogy mi történik a mesterséges intelligencia agyában, amikor megkap egy utasítást – és itt kanyarodnék vissza a kérdésedhez, hogy mitől lesz ez Szauder Dávidos.
Egyre jobban kerestem a saját utamat, térképemet a mesterséges intelligenciában, és elkezdtem a karakterisztikámra alakítani a kompozíciókat. Sokszor nagyon szkeptikusak az emberek az AI-jal szemben, csakhogy ebben a technológiában sokkal, de sokkal több van, mint amit az első szűrőn látunk. Olyan ez kicsit, mint amikor a latte macchiatoban túlcsordul a hab, és mikor az espressóhoz érsz, akkor érzed az ízét. Igazán idő- és energiaigényes.
De sokkal nehezebb egyedibbet alkotni, nem? Mit gondolsz arról, hogy egy könnyebben kezelhető technológiával bárki művésznek érezheti magát?
Az első hat hónapom azzal telt, hogy a legváratlanabb és leglehetetlenebb kompozíciókat próbáltam ki. Az AI-ban lehetőségünk van abszurdabb dolgokat is létrehozni.
Ebben az egész sajátos folyamatban, amiben élek, a művészetemtől kezdve az Instagramomig, a saját világomat próbálom kinyitni az emberek felé – olyan ez nekem, mintha éjjel-nappal egy Szauder Dávid kiállítást néznék, és pontosan ezt az abszurditást találtam meg az AI-ban is.
A másik, amit tiszteletben kell tartani, az a technológia gyors fejlődése. Amit fél éve használtam, már elavultnak számít, helyette jönnek az újabbnál újabb finomítások, és mindez még az elején tart.
Fontos kérdés fogalmazódott meg a grafikusokat illetően, de úgy gondolom, az AI-t eszköznek kell tekinteni. Hasonló folyamat ez, mint amit a fotózás megjelenésekor érezhettek a festőművészek, vagy az, amikor berobbant a 90-es években a Photoshop. Megtanultunk ezekkel együtt dolgozni, csomó mindent le tudunk egyszerűsíteni általuk, de ettől még kiváló kézi grafikusok is lehetünk. Sokat segít szerintem a hatékonyságban, olykor tíz teljesen különböző verziót is le lehet tenni vele az asztalra, ami olyan választási lehetőséget ad a megrendelőnek, amiben elkényeztetve érzi magát, és sokkal könnyebben jut el a döntési helyzethez. Iszonyatosan megnőtt a lehetőségek tárháza, és ha a helyén kezeljük az AI-t, akkor kiválóan fog szuperálni.
Elmondásod szerint már nem foglalkozol NFT-vel, hónapokkal ezelőtt pedig a budapesti East of Eden galériában állítottál ki, ahol a mai napig kereskedelmi forgalomban vannak a képeid. Ez számomra azt érzékelteti, hogy bármilyen extra technológiával is vagyunk körülvéve, az ember zsigerileg kötődik a kézzelfogható dolgokhoz. Te hogyan látod ezt?
Ha digitális művész vagy, akkor azon gondolkodsz, hogy hogyan fogod a munkádat prezentálni, majd értékesíteni. Az NFT-ben nagyon jó volt, hogy a digitális művészeknek volt egy tere, ahol eladhatják a munkákat, de aztán visszatért újra a kérdés, hogy hogyan lehet kiállítani. Amikor Erdész Barnával, az East of Eden vezetőjével leültünk beszélgetni, ott rögtön az volt az ötlete, hogy kezeljük ezeket fotográfiaként - nagyítsuk fel a lehető legjobb minőségben a legjobb papírra, és nézzük meg mi történik. Teljesen megváltozott az egész, ami eddig csak a monitoron létezett, egyszer csak kikerült a falakra és alkotássá vált. Ott nőttek fel ezek a dolgok, ott tudtam máshogy rájuk nézni.
Sőt, több ilyen is akad, a Freeform.ourcollective építészcsapattal korábban megnyertük a S/ALON Budapest Flower Power pályázatát egy AI által generált enteriőrrel, amit a szeptemberi lakástrend kiállításon fizikálisan is megvalósítunk. Próbálom megtartani az egyensúlyt a digitális és fizikális világ között, erre ösztönöz a menedzserem, aki ráadáasul a feleségem is, hogy térjek vissza a kinetikus struktúrákhoz.
Visszatérve az AI Summitra, mit adsz itt a nagyérdeműnek?
Abból tudok kiindulni, hogy nagyon sok előadást tartottam már a témában. Hazajöttünk 2022 nyarán, és kiderült számomra, hogy mégis a magyar az anyanyelvem. Pont beütött az AI-őrület és a Ludwig Múzeumtól kezdve a CEU-n át rengeteg helyen tartottam előadást. Leülök emberekkel, végighallgatnak, kapnak egy impressziót arról, hogy mire képes a mesterséges intelligencia. Hogy mi marad meg ebből az egészből, az már rajtuk múlik!
Kirobbanó energiák és a négy őselem tánca a Paloznaki Jazzpikniken
Mintegy hatvan országból érkeznek világvezetők a 32. Gazdasági Fórumra
