Virtuálisan rendezik meg idén a Burning Man fesztivált

Virtuálisan rendezik meg idén a Burning Man fesztivált

Harminc éves történetében először fújták le a Burning Man fesztivált, természetesen a világjárvány miatt. A fesztivál szervezői hosszas mérlegelés után múlt héten jelentették be, hogy a jelen helyzetben nem vállalják a kockázatot, hiszen egy-egy ilyen alkalommal 80 ezer ember gyűlik össze a sivatagban.

A lélegzetelállító művészeti és építészeti installációiról, illetve világhírű DJ-ket felvonultató programjáról ismert Burning Man fesztivált három évtizede rendezik meg mindig ugyanazon a helyen, a nevadai sivatagban. A rendezvény különlegessége, hogy ahogy évről évre egy teljes hétre felépül, megtelik élettel, úgy el is tűnik nyomtalanul: a résztvevők ugyanis az utolsó gyufaszálig mindent eltakarítanak maguk után, így vigyázva a környezetre és garantálva, hogy jövőre visszatérhessenek. Idén először erre nem lesz szükség, hiszen a fesztivál a koronavírus-járvány miatt elmarad.

Az idei Burning Man-re tervezett templom. Kép: verbeck design

Marian Goodell, a fesztivál főszervezője elmondta, már dolgoznak a jegyár visszatérítési stratégián, és egyúttal Black Rock City virtuális térbe költöztetésén is. Az installációk tervei ugyanis már készen vannak, így digitálisan bejárhatók lesznek, mindemellett pedig az augusztus 30. és szeptember 7. közé tervezett Burning Man további online programokkal is készül majd.

Bjarke Ingels és a BIG Architects installációja a 2018-as Burning Man-en

Az anyagi kár nem csak a szervezőket sújtja, hanem leginkább Nevada államot, amely évente átlagosan 60 millió dollárt profitál a fesztiválból.

Forrás: designboom

továbbiak
Levelek között szabadon | Landyachtz
design

Levelek között szabadon | Landyachtz

Szép kompozíciójú növények, mintázott levelek kezekkel, lábakkal, arctalan női alakokkal – reneszánsz finomság, feketén-fehéren. Egyik szerkesztőnk, Vikárius Réka „Plant studies” grafikáit nemrég egy kanadai deszkás márka, a Landyachtz nyomta rá menő boardjaira. Réka örök útkereső – mindig valami újba kezd, szimultán foglalkozik sok mindennel, ugyanakkor mégis szépen egy irányba tart mindaz, amibe
DORKA S. Jewelry | Ékszer és építészet
design

DORKA S. Jewelry | Ékszer és építészet

Időtlen ékszerdarabok, amelyek a női energiát, függetlenséget és viselőjük személyiségét hangsúlyozzák. A DORKA S. Jewelry kollekcióiban felfedezhető az építészet iránti rajongás: a márka legújabb DOORS ékszereinek formavilágában különböző kapuk, ajtók részletei köszönnek vissza. Mutatjuk! Kovács Dóra kezdetben festészetet tanult, végül közgazdász lett. Több mint 10 éves reklámipari pályafutása után New
Vonzó apokalipszis
vélemény

Vonzó apokalipszis

Nem tudjuk még hol a vége, és azt sem, hogy miben pusztulunk majd el: vírusfertőzésben, világválságban vagy a mindezeket követő gazdasági átrendeződésből fakadó harmadik világháborúban? Ma már nem tűnik olyan szórakoztatónak a Holnapután, a 28 nappal később, a Másnap vagy a Legenda vagyok, ugye? Hogy lehet az, hogy egy átlagos