A hétköznapok lenyomata | Interjú Rédling Hanna fotográfussal

A hétköznapok lenyomata | Interjú Rédling Hanna fotográfussal

Rédling Hannát a valóságból való kiszakadás, a jelen bizonytalanságának életérzése és az egyre nagyobb teret kapó virtuális világ különböző dilemmái foglalkoztatják, amelyeket a fotográfia eszközével fejez ki. A klasszikus fényképeken kívül az utóbbi időben 3D-s képalkotói eljárásokat is alkalmaz. Munkái érzékeny válaszok és lenyomatok a mindennapok során felmerülő kérdésekre: hol van a határ a virtuális és a valóságos élet közt? Hol helyezzük el és hogyan érezzük magunkat ebben a közegben?


Honnan jött a fotózás? Milyen technikákat használsz a képek készítésénél?

A gyerekkori legjobb barátnőmmel sokat fotóztuk és videóztuk magunkat általános iskolásként, azt hiszem, innen indult az érdeklődésem. Aztán lassan szenvedélyemmé vált a fotózás, egyaránt használok digitális és analóg technikát is. Kedvtől és megérzéstől függ, hogy mikor melyikhez nyúlok szívesebben. Legjobban 35 mm-es filmre szeretek fényképezni. Az újabb képalkotási módok is foglalkoztatnak, az utóbbi években számos képem készült például 3D photogrammetry scanneléssel.


Mennyiben módosult a stílusod az évek alatt? Van esetleg olyan munkád, amit befejezetlennek tartasz, mert folyamatosan foglalkoztat a téma?

Hat-hét évvel ezelőtt kezdtem rátalálni arra a vizuális világra, amit őszintén a magaménak érzek, azóta is ezt építem és bővítem.

A Color Tv, Queen Beds, Exotik Dreams panziós anyagom például közel sem kész, állandóan bővül. Az utóbbi két évben többször csak beszöktem különböző panziókba, de egyelőre nem fényképeztem új képeket a sorozathoz. Általában végigjárom a folyosókat, bemegyek az étkezőbe, megnézem, hogy milyen kulcsok lógnak a recepción, ez mostanság a kedvenc szabadidős tevékenységem.
Pár hete találtam egy nagyon izgalmas helyet, valószínűleg ez lesz a következő, ahol hivatalosan is készítek majd egy képet magamról.

Milyen témák érdekelnek? Vannak olyan jelenségek, amik valamiért jobban megragadják a figyelmed?

Egy esetlen mozdulat, egy szembe lógó hajszál, egy elpirulás, főleg ilyen apróságok érdekelnek. Nagyon szeretek szürkületkor sétálni, a lassan araszoló autók házablakokon visszatükröződő fényeit órákig tudnám nézni. Sokszor inspirálódom adományboltokból és bolhapiacokról. A szabálytalan formájú színes üvegek, a vintage lámpák és képkeretek, a különböző gyerekjátékok mindig izgalommal töltenek el és új ötleteket adnak a munkához. Ha képekről van szó, szívesen lapozgatok régi magazinokat, néhány éve például a várban lomtalanításon találtam egy óriási köteg Ez a divat-ot, ehhez sokszor visszanyúlok. A vintage reklámokat és ételfotókat is imádom, van is egy @tvtorna instagram oldalam, ahol ezeket gyűjtöm.


A domináns színek (pl. rózsaszín, narancssárga, vörös), a zselé, a hotelek – ezek alapmotívumai az eddigi projektjeidnek. Miért van ilyen nagy jelentőségük számodra?

A vörös és a sárga a kisgyerekkori szobám hangsúlyos színei voltak, innen szivárogtak át idővel a képeimbe.

A retro hotelek és panziók egyrészt szimbolikus megállóhelyekként szerepelnek a munkáimban – átmeneti otthont adnak még ki nem bogozott lelki folyamatoknak –, másrészt lenyűgöz a tárgyi kultúrájuk. Sok időt töltök a gyűjtögetésükkel, mindig adrenalinbombaként ér, mikor találok egy-egy gyöngyszemet. Ez egy olyan elfoglaltság, amit nem igazán tudok megunni.

A zselé meg egy varázslatos anyag, ahogy folyékonyból megszilárdulva rugalmassá válik, mégis megtartva törékenységét. Szeretek kísérletezni vele, a különböző textúráit metaforaként használom a képeimen.

Milyen élményeid vannak a generációs szakadékról és a kelet-európai hagyatékunkról?

A generációs és kulturális szakadék kérdésével foglalkozom a The Queen Herself című sorozatomban, amiben egy idős holland panzió-tulajdonosnővel való szürreális találkozásomat fényképeztem végig, a dokumentáció és fikció határán billegve. Astrid mesebeli panzióját az interneten találtam, majd gyorsan kiderült, hogy ő maga énekesnőként is tevékenykedik önmaga precízen felépített alteregójaként. A nála töltött idő alatt én is jelmezekbe bújva kerestem önmagam. Egy alternatív valóságot létrehozva, kitalált karakterekként próbáltunk kapcsolódni egymáshoz, így elmosva a nyugat és kelet közötti, valamint a nyelvi és generációs különbségeket. Életem egyik legmeghatározóbb élményeként tekintek a vele és férjével töltött pár hétre.

Mi jut eszedbe a nosztalgiáról, a tipikus magyarországi közhangulatról? Hogyan állsz ehhez a jelenséghez alkotóként?

Az itthon lépten-nyomon fellelhető kelet-európai vizuális és tárgyi hagyaték megismerése és megértése fontos része a munkámnak. Legyen szó terekről, bútorokról, ruhákról – a legapróbb tárgyak is fontos történeteket és emlékeket hordoznak. Megfakult jelenlétükkel hidat képeznek múlt és jelen között, általuk a saját gyökereimet is jobban megértem és a ma körülöttem zajló társadalmi jelenségek is könnyebben értelmezhetőek lesznek. Keserédesség, humor, vágyakozás, nosztalgia és melankólia összpontosul bennük, ez engem is intenzíven átjár, amikor körbeveszem magamat ezekkel a tárgyakkal.

A nosztalgia jelensége, működése és sajátos elpárolgó érzelemvilága különösen foglalkoztat az utóbbi években. Alkotóként ennek a sajátos atmoszféráját szeretném egy friss vizuális nyelvre fordítva tolmácsolni.


Mesélnél azokról az élményeidről, amelyek alapjául szolgáltak az identitáskeresés, a változás és a személyes fordulópontok megjelenítésében?

A kíváncsiság és kiszámíthatatlanság a jövővel kapcsolatban, a külföld és a maradás közti hezitálás, a szorongások és a lelki feltápászkodások, a különböző családi emlékek vagy a tudattalan tartalmak megértése mind központi témáim voltak az elmúlt években. Mindig olyan tárgyakat, jelenségeket és szituációkat próbálok találni magam körül, amik pontosan rímelnek azokra az érzelmekre, amik aktuálisan bennem munkálnak. Ez lehet egy meleg kézfogás, de akár egy csorba koktélos pohárban is könnyedén meglátom a saját történetemet.


Mik a terveid a jövőre nézve?

Szeretnék egyre több izgalmas projekten dolgozni Rotterdam után Magyarországon is! Mór Rebeka digitális művésszel közös Aspik Tears alkotópárosunkkal főleg 3D illusztrációkon és fotó-3D projekteken dolgozunk, szuper lenne, ha ez a jövőben itthon is nagyobb teret kapna. Az elmúlt hónapokban megint nagy kedvet érzek a portréfotózáshoz, de néhány mozgóképes ötletem is egyre jobban körvonalazódni látszik. Mindig inspirál, mikor hasonló világlátású emberekkel közösen gondolkozhatunk, bízom benne, hogy ilyen találkozásokat is tartogat számomra a jövő.


Rédling Hanna | Web | Facebook | Instagram
Aspik Tears | Instagram | Behance

Forrás: Deák Erika Galéria