Apáthy Soma saját modern eszközeit segítségül hívva csalogatja elő hangszereiből az archaikus hangzást és bizonyítja be, hogy a népi kultúra megőrzésének nem csak egy útja létezik.
Soma hat évvel ezelőtt, lánya születésekor talált rá hivatására, mikor elhatározta, hogy készít egy hangszert, amin majd nem csak játszhat neki, de később tovább is adhatja lányának. Megdöbbentő egyszerűséggel talált rá arra, ami azóta is élete egyik legfontosabb része, ugyanis előtte soha nem furulyázott és nem is készített hangszert, mégis meg volt győződve arról, hogy ezt neki kell elkészítenie.
A kezdetektől fogva átszőtte életét az alkotás, elmondása szerint nem emlékszik olyanra, hogy valaha is unatkozott volna: mindig elfoglalta magát valamilyen barkácsolással, vagy játékkal. Leányfalu határán, a Kada csúcs alatti völgyben nőtt fel, ahol a különféle szerszámok és a természet végigkísérték gyerekkorát.
A fával való munka ugyanis elválaszthatatlan az erdőktől, ahová Soma is rendszeresen jár, hogy beszerezze alapanyagait. Bár munkáinak egy része korszerű gépesített rendszerrel készül, az általa december és február között gyűjtött bodzát például kizárólag kézzel, a régi módszerek alapján munkálja meg.
Kérdésünkre, hogy mit ad neki mestersége, így válaszolt:
„Szabadságot ad. A szabadság érzését. A hivatásom számomra egy galaxis, egy világegyetem, amiben én bármit megcsinálhatok, annak ellenére, hogy ez egy véges dolog. A sípnak ugyanis van eleje meg vége. Persze hegedűt nem tudok csinálni, de az engem nem is érdekel, az egy másik dimenzió. Az én dimenzióm a fúvós hangszerek, és abban nagy szabadságom van.”
Elmondása szerint a hangszerkészítő mindig egy tökéletes hangot követ, ami csak az ő fejében létezik. Ez hajtja afelé, hogy minél tökéletesebb munkát készítsen el, hogy egyszer elérje azt az ideált, ami előtte lebeg.
Somával arról is beszélgettünk, hogyan emeli magasabbra az alkotás az embert: „A munka talán kicsit arról is szól, hogy a lényemnek a nehéz oldala igazából elvész arra az időre, mert annak nincs ott szerepe” – jegyezte meg.
A jövőben mindenképpen szeretne egy egyedi hangszersorozatot kifejleszteni, ami összeházasítja a számára fontos archaikus hangzást és a klasszikus rendszereket. Hangszerei már most is eltérnek a hagyományostól, ugyanis azokat egy hangolható rendszerrel egészítette ki, a jövőben pedig még tovább szeretné kitolni mestersége határait.
Természetesen még mindig vannak olyan hangszerkészítők, akik a hagyományos pásztor módszereket viszik tovább, ő viszont úgy gondolja, hogy egy budapesti urbanizált közegben szocializálódott ember esetében, – amilyen ő maga is – éppen az az autentikus, ha a saját modern eszközeivel viszi tovább a pásztor kultúra örökségét. „Ha egy pásztornak adtak volna esztergát az Alföldön a kunyhója mellé, akkor nem mondja azt, hogy »de én vonókéssel csinálom, mert az így autentikus«. Ő is a saját lehetőségei szerint a legkorszerűbb módszerekkel munkálta meg az anyagot, s én is ezt csinálom” – fogalmazta meg.
Soma munkái április 15. és május 3. között a Műcsarnokban lesznek megtekinthetők a LélekFormák etnográfiai kiállítás keretében.
Fotók: Hurta Hajnalka Anna