fbpx
Nyomj Entert

Élményt adó festészet – Orr Máté csodás világa

Képeit nehezen verjük ki a fejünkből, ha egyszer megláttuk őket. Érzékeny csendéletek és különleges állatábrázolások metafizikai töltettel. Bemutatjuk Orr Máté lebilincselő vizuális világát!


A kiállításaid alkalmával rekord gyorsasággal kelnek el a műveid, amelyekért a hazai és a külföldi műgyűjtők egyaránt sorban állnak. Hogyan hat rád ez a siker? 

Örülök neki! Szerintem a művészet minden fajtája kommunikáció. Az, hogy sokan elég izgalmasnak találják a munkámat ahhoz, hogy az életterükben nap mint nap találkozni akarjanak velük, azt jelzi, hogy pontosan sikerül valamit megragadnom azokból a témákból, amikkel foglalkozom.

Ez egy privilégium, hogy napi nyolc órában ezzel foglalkozhatok és nem kell megosztanom az időmet. Hálás vagyok érte, mert rendkívül élvezem a képkészítés folyamatát. 

Olyan gyorsan felnőnek, 190×280 cm olaj, akril, vászon, 2021

A festőművészek helyzete rengeteget változott az évszázadok során. Gondoljunk akár az érett reneszánsz portréfestészetre vagy a németalföldi csendéletekre, melyek mind főúri megrendelésre készültek, és biztos megélhetést jelentettek az alkotóknak. Miként látod egy festőművész helyzetét ebből a szempontból a huszonegyedik században? 

Teljesen igaz, hogy a művészettörténet nagy alkotásai szinte kivétel nélkül az adott korszak gazdasági központjaiban jöttek létre. Festeni és kiállításokat nézni akkor tudunk, amikor nem vagyunk éhesek és nem fagyunk meg. Szerintem az egy kiváltságos helyzet, ha van ilyesmire kapacitásunk. Ami ma nagyon más minden korábbi korszakhoz képest, az az, hogy a világ bármelyik pontjáról meg lehet nézni bárki munkáját. Ráadásul a festmények monitoron egész jól reprodukálhatóak mondjuk egy installációhoz képest. Én is követek vancouveri festőt, akinek nemhogy Magyarországon, de Európában sem volt soha kiállítása. Húsz évvel ezelőtt egyszerűen nem lett volna olyan fórum, ahol megismerhettem volna a képeit. Szerintem ennek köszönhető, hogy ki tudnak alakulni nem lokális támogató közösségek egy-egy művész körül, és így gazdaságilag, konceptuálisan és esztétikailag is kevésbé központosítottá vált a festészet.

Magyarország egyik legrégebben alapított magángalériájának, a Várfok Galéria állandó művészkörének tagja vagy. Egy festőművész és egy galerista viszonya sok szempontból olyan, akár egy házasság. Te mit gondolsz erről, hogyan éled meg ezt a kapcsolatot? 

Amikor egy kiállítást nézünk, nem feltétlenül jut eszünkbe, hogy az egy nagy csapat munkájának az eredménye. Általában csak a művészre fókuszálunk, pedig a műveken kívül rengeteg egyéb fontos összetevője van egy jó kiállításnak. Olyan alapvető dolgoktól kezdve, mint hogy alkalmas legyen a kiállítótér az adott képek bemutatására, hogy mindig legyen ott valaki, aki ismeri a műveket, egészen addig, hogy milyen kapcsolódó eseményeket szervezünk, illetve ezt hogyan kommunikáljuk az érdeklődők felé. Ez nagyon-nagyon sok munka és magabiztosságot ad, hogy egy ilyen nagy tapasztalattal rendelkező galéria kezeli a munkáimat.

Fiatal korod ellenére nagyon markáns, egyedi festői stílust és képi világot teremtettél, mely már az egyetemi alkotó éveidben megjelent. Mennyire volt magától értetődő vagy éppen tudatos a vizuális eszköztárad felépítése és a művészi hangodra való rátalálás?

Akkor még nem fogalmaztam meg így, de már tizenéves koromtól az emberek közötti finom érzelmi reakciók érdekeltek és még több mint tíz év volt, amíg kialakult az az eszköztár, amivel ezt hatékonyan meg tudtam ragadni. Ez a folyamat egyáltalán nem volt magától értetődő. Közben tanultam tervezőgrafikát, képgrafikát, anatómiát, művészetpszichológiát, próbáltam fotózni is, tehát sokféle megközelítéssel találkoztam és sokféle vizuális eszközt ki is tudtam próbálni. Természetesen rengeteg képet láttam közben. Egyébként a National Gallery-ben látható Wilton diptichon hátoldala, amin egy megláncolt szarvast látunk, volt az, ami konkrétan hozzásegített, hogy kialakuljon a mostani képi világom. Ez valahogy segített minden korábbi élményt a helyére tenni, de ez nem egy lezárult folyamat. Lehet, hogy ez elsőre nem szembetűnő, de folyton kísérletezek új anyagokkal és technikai megoldásokkal, és ami jó, azt beépítem. Az idei képeimen többször használtam airbrush pöttyözést, ami teljesen új, de szerintem nagyon jól összejött a realisztikus és teljesen síkszerű részek keverésével.

A műveid nemcsak képi, hanem történeti síkon is nagyon összetett, sokrétű alkotások. Honnan merítesz inspirációt egy-egy festményhez, illetve mennyire fontos számodra, hogy a képeid a szó szoros értelmében mesélni tudjanak? 

Alapvető emberi dolog, hogy történetekben gondolkodunk. A saját életünket is egy sztoriként éljük meg: minden új élményt az emlékeink szövevényének a folytatásaként látunk. Bár egy festmény csak egy jelenetet tud ábrázolni, elkerülhetetlen, hogy ezt a jelenetet egy nagyobb történet részeként próbáljuk értelmezni. Ilyen módon szerintem minden figurális ábrázolás egy nagyobb történetre utal.

Általában minden képem valamilyen érzelmi szituációról szól, amit mindannyian ismerünk. Ezt próbálom meg átélhetővé tenni, olyan módon, hogy kedvünk legyen foglalkozni vele, még akkor is, ha valami nehéz vagy kellemetlen érzelmi helyzetről van szó. Az emberiségnek régóta bevált eszköze, hogy  antropomorfizált állatokkal, növényekkel vagy épp tárgyakkal mesél el egy sztorit.

Bruant Ortolan, 125x150cm, olaj, akril, vászon, 2019

Bruant Ortolán című festményed Simon Márton kortárs költő legújabb verseskötetének (Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni, Jelenkor, 2021) borítójáról köszön vissza ránk. Milyen érzés alkalmazott művészeti keretek között látni az alkotásodat? 

Ha kortárs képzőművészetről vagy kortárs költészetről van szó, sokan hajlamosak vagyunk valami nehezen megragadható, a hétköznapin kívül eső, túl komoly jelenségre gondolni. Simon Mártonnal közös pont, hogy alapvetően személyes eseményekkel foglalkozunk, amik mindenki számára ismerősek.  Örülök, ha a kép a kiállítások világán túllépve, könyvborítóként hozzá tud járulni ahhoz, hogy a kortárs alkotások közelebb kerüljenek hozzánk és még inkább az életünk szerves részének érezzük! 


Orr Máté Schrödinger jaguárja című kiállítása november 6-ig megtekinthető a Várfok Galériában.

Fotók: Orr Máté/Várfok Galéria, Régner Viki

Orr Máté | Web | Facebook | Instagram 
Várfok Galéria | Web | Facebook | Instagram 

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük