Kakaó, tej, tejberizs, turmix, de még kaszinótojás, sonkarolád, sőt, aszpikos nyelv is került a tejbisztrók hűtőpultjába. A „kispénzű emberek bevásárlóüzletének” is nevezett tejivók és tejbárok a korszerű és egészséges táplálkozás népszerűsítése céljából jöttek létre, s váltak népszerűvé a városlakók körében a szocializmus ideje alatt.
Bar mleczny
A tejet és különféle tejből készült ételeket kínáló tejivók a hatvanas-hetvenes években élték virágkorukat, de már 1952-ben is működött tejbüfé a budapesti Nyugati tér és a Szent István körút sarkán, sőt, tejivók és tejcsarnokok már a 19-20. század fordulóján is léteztek Budapesten. A tejes büféket azonban nem mi, hanem lengyel barátaink találták ki: az első tejbár („bar mleczny”) Varsóban nyílt meg 1896-ban „Mleczarnia Nadświdrzańska” néven, s ha minden igaz, ma is működik.
„Egy pohár tej, tiszta fej”
A modernnek és korszerűnek kikiáltott, tejfogyasztásra ösztönző vendéglátóipari egységek létrehozásának számos, leginkább gazdasági-társadalmi, és nem utolsósorban egészségügyi oka volt. A szocializmusban egyrészt a növekvő alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében kívánták megkedveltetni a közönséggel a szeszmentes tejbisztrókat, másrészt a tejfogyasztás jótékony élettani hatásaira igyekeztek felhívni a figyelmet a propaganda különféle eszközeivel (a témában mindenképp érdemes átlapoznunk a Vincze Miklós által készített válogatást – a szerk.). A népszerű „egy pohár tej, tiszta fej” szlogennel és humoros képi nyelvezettel hódító, a tehéntúrót reflektorfénybe állító Tóth József „Füles” plakátjai is ekkor, az 1970-es években készültek.
Tejprogram és NDK turmixgép
A negyedik ötéves terv (1971-1975) előirányozta a kulturált vendéglátás növelését, melynek részeként több tejbár nyitásával is terveztek nemcsak a fővárosban, hanem több vidéki nagyvárosban, Sopronban, Debrecenben, Győrben is. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztéséről szóló kormányhatározat és a tejfeldolgozó üzemek számának növekedése ellenére a tejfogyasztás mégis alacsony maradt. „Az ok (…) a napközben tejre szomjazók alig-alig jutnak hozzá pohárban fogyasztható tejhez. Kevés a helyi fogyasztásra alkalmas, kulturáltan kiszolgáló szaküzlet” – írták az újságok 1973-ban.[1] Ezért aztán a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi, valamint a Belkereskedelmi Minisztérium közös programot dolgozott ki az értékesítés javítására, ez volt az úgynevezett tejprogram, melynek keretében egyre több tejbisztró nyílt meg, részint a kisebb élelmiszerboltok átalakításával, elsősorban a gyárak közelében és az új lakónegyedekben.
Kijelentették azt is, hogy ezekben az egységekben ismét kaphatók lesznek a különféle turmixitalok, melyhez a belkereskedelem 160 gépet szerez be az NDK-tól. Turmixgépből csakis NDK-gyártmány, de mindenekelőtt a levehető ajtós változat maradt meg az utókornak, hála Kern András örökbecsű klasszikusának (a gépeknek korábban az Index is szentelt egy külön beszámolót, a Fortepan-rovatban). A Fővárosi Tanács határozata alapján mintegy félszáz tejbár és tejbisztró berendezését tűzték ki célul.[2]
Túrós bukta, sonkarolád, imbisz
S hogy mi mindent lehetett a tejbisztrókban és –bárokban fogyasztani? A kávé, tej, kakaó, friss kifli, zsömle vagy épp túrós bukta mellett fagylalt és turmix is kapható volt, sőt – a lengyel tejbárokhoz hasonlóan – hideg és melegkonyhai készítmények, készételek, húsok, főzelékek közül is választhattak a betérők. Voltak olyan egységek is, amelyekben valódi ínyencségek kerültek a hűtőpultba, mint aszpikos nyelv, libamáj, fürjtojás, rákhús, töltött fürj – legalábbis a mohácsi tejbisztró vezetője ezt ígérte a Dunántúli Napló olvasóinak.[3] Viszonylag elterjedt volt a kaszinótojás, a sonkarolád, a zóna kocsonya, a különféle saláták, hidegtálak és húsok. A manapság talán már furán csengő imbisz is (kis tányérokon felszolgált aszpikos hidegétel – a szerk.) ekkor vált népszerűvé.
Tejbisztrók Budapesten
A Belvárosi Vendéglátó Vállalat hirdetéséből megtudhatjuk, hol létesültek tejes vendéglátóhelyek: találunk itt kisebb tejivókat (például a mai Nyugati pályaudvarnál), tejpavilonokat (például a Hunyadi térit), de tejpresszó működött például a mai Károly körút 28. szám alatt is, a sarkon, „ahol éjjel-nappal kapható fagylalt, kakaó, meleg szendvics, pogácsa, sajtos roló, vagyis néhány jó falat szeszmentes itallal leöblítve.”[4] Ugyancsak a régi Tanács körúton, az 5-ös házszám alatt üzemelt a Kis-Lucullus eszpresszó és tejbüfé.
A XIII. kerületi Csanády utcában nyílt tejbisztróban a komplett reggelin túl túrós derelyét vagy sajttal töltött gombafejeket is rendelhetett magának az ember.
S bár a tejbüfékre mint az alkoholizmus ellen vívott harc mintapéldányaira hivatkozik a korabeli sajtó, bizony előfordult, hogy éppen ezeken a helyeken érték meglepetések a gyanútlan látogatót. Így történt ez Gál Zsuzsával, a Népszava újságírójával is, aki a Belvárosi Vendéglátó Vállalat Károlyi Mihály utcai egységébe tért be egy pohárka tejre. „S ott, hátul, a tejbár sötétjében, sűrű füstben, kis asztaloknál is vendégek ültek, ittak. Mit ittak? Sört és pálinkát. Honnan vették a szeszt? Természetesen a pult hátranyúló szárnyáról, amelyen szépen sorakoztak a rumos, cseresznyés, barackos, gines, szilvás, sörös és boros üvegek. (…) Attól tartok, a belvárosi tejbár hűségesen mutatja vendéglátásunk Janus-arcát. A kirakatban Rákóczi-túrós és málnás-tejes turmix, a háttérben vastag füstben és sűrű homályban szesz minden változatban (…)” – olvashatjuk az újság hasábjain.[5]
Tejbisztrók vidéken
Az alkoholizmus elleni küzdelem jeleként több poharazót is átalakítottak, hogy aztán szesz helyett tejért térjenek majd be oda az emberek. Így volt ez a győri „lordok házának” nevezett kocsma esetében is, melynek „törzsvendégei közé tartozott a teljes győri alvilág.” A Mohácsiként is emlegetett italozó 1975-ben váltott profilt – „a tejbisztró slágerét”, a túrós csuszát és az ízes palacsintát leginkább a környékbeli boltosok, hivatalnokok fogyasztották. Kora reggel a munkába indulók meleg tejet vagy forró kakaót hörpintettek fel a téli hónapokban, kuglófot és kalácsot ettek hozzá, a nyugdíjasok és egyedülállók inkább délután, estefelé érkeztek, tejberizst és cukrászsüteményt rendeltek.[6] De nem ez volt az egyetlen tejbár Győrben: „Modern tejbárrá alakították át a győri MÁV-vasútállomás várótermét. A tejbárban tizenötféle tejterméket, gyümölcs- és turmixitalokat, friss süteményt árusítanak.”[7]
A debreceni nagyállomáson 1974. november 4-én nyitották meg a közel 750.000 forintból létesített, éjjel-nappal nyitvatartó tejbárt. Érdekesség, hogy ez volt az ország első vasútállomáson létesült tejbárja.
Hol vagytok, tejivók?
Bár az utóbbi években folyamatosan nyitottak meg a jobbnál jobb reggelizőhelyek, ezek közül alig akad olyan, mely a hamisítatlan retró hangulattal csábítaná be a korgó gyomrú vendégeket. Sokkal inkább elterjedt a brunch műfaja, vagyis a kiadós reggeli és ebéd sajátos kombinációja, újhullámos felütéssel, persze. Némiképp kivételt képez ez alól a Cserpes Tejivó, amely 2012. június 1.-jén, a Tej Világnapján nyitotta meg kapuit a főváros szívében. A modern, korszerű közegbe ágyazott békebeli hangulat megteremtése sikerült is a Cserpesnek, s hála nekik, az eltelt nyolc év alatt (újra) megszoktuk a rongyos kiflit, a tejturmixot és a habos kakaót.
A tejivók által ránk hagyományozott kulturális örökség megmentésében nagy szerepe volt a hazai VYF divatmárkának: Szécsi Tamás és Balázs Viola még 2014-ben, a Gombold Újra! pályázat keretében rukkoltak elő „Bar Mleczny” kollekciójukkal, amelyben színes-humoros selyemsálakon elevenednek meg a tejbárok terített asztalai. A mai napig imádjuk!
[1] Hétfői Hírek 1973. október 15.
[2] Esti Hírlap 1976. július 24., 3. o.
[3] Dunántúli Napló 1983. december 7., 5. o.
[4] Magyar Nemzet 1984. október 6., 4. o.
[5] Népszava 1976. május 8., 4. o.
[6] Kisalföld 1987. február 12., 5. o.
[7] Esti Hírlap 1975. július 15.
Indulj el!
Alakváltoztató kontroller | MORPHOX
