Z-generáció: hópihék, vagy a jövő forradalmárai?

Z-generáció: hópihék, vagy a jövő forradalmárai?

A „mai fiatalság”, vagyis az aktuális fiatal generáció örökérvényűen kritikák célpontja: lusták, elkényeztetettek, vagy most éppen hiperérzékenyek és állandóan a telefonjukon lógnak. Az úgynevezett Z-generáció, azaz a jelenlegi tinédzserek és korai húszas éveiket taposók azonban némileg egyedülállóak az őket megelőzőekhez képest: nemcsak az internet korában nőttek fel a történelem során elsőként, de rögtön több válságot is átéltek az életük hajnalán.


A Z-generációba tartoznak mindazok, akik 1997-től 2012-ig születtek, tehát a legidősebb gen Z idén töltötte a 25-öt, míg a legfiatalabb most tíz éves. Ez egy meglehetősen széles skála, amelyben vannak (és lesznek) eltérések a fiatalabb és idősebb tagok élményei és szocializálódása között, nagyvonalakban mégis egy kalap alá vehetőek. De mi teszi egyedülállóvá a mai fiatalságot?

Nos, a korábban említett internet feltétlenül az unikális jellemvonások egyike. Az internet összekötő (és széthúzó) ereje már egészen a kezdetektől szerves része a generáció életének, ezért például találóan iGeneration-ként, és Internet Generation-ként is szokás a korosztályra hivatkozni. A közösségi média megjelenése körülbelül 2004-re datálható (ekkor csúcsosodott a MySpace, és a később rekordnépszerű Facebook is ebben az évben startolt), amikor a legidősebb Z generációs is még csak hétéves volt, nem beszélve a fiatalabb tagokról. Ez elkerülhetetlenül olyan következményekhez vezet, mint (kis túlzással) egy generációnyi internetfüggő, akiknek statisztikák szerint cirka egynegyede már egy óra múltán is kényelmetlenül érzi magát internetelérés nélkül. A korosztály körülbelül fele használja a világhálót a napi kapcsolatainak fenntartására, és 60%-uk véli úgy, hogy az online megjelenésük meghatározó tényező a párválasztási lehetőségeikben. Természetesen ez nem egy fekete-fehér kérdés, hanem annál sokkal árnyaltabb: míg a túlzott internethasználat függőséghez, szorongáshoz, a közösségi média pedig egyenesen mentális betegségekhez vezet, addig az előnyei is megvannak: egy generáció számára sem volt elérhető akkora mennyiségű információ, mint az iGeneration-nek – a kérdés az, hogy mennyire tudják ezt kihasználni.

Valójában egy felvilágosult generációról van szó, már ha általánosítani akarunk, és ezt feltehetően egyfajta kényszer is eredményezte: a klímaváltozás például könyörtelenül szembesíti a világot azzal, hogy hova vezet a felelőtlen, a bolygó erőforrásainak végességét nem tisztelő magatartás. Ennek tulajdonképpen a fiatalok fogják csak igazán meginni a levét, akiknek még akár 50-60 évig kell viselni az emberi (na meg kormányzati és nagyvállalati) felelőtlenség következményeit. A környezetvédelmi aktivizmust illetően főleg ezen korosztály részéről gyakori a mozgolódás, de ebben például a millennial generáció is nagymértékben részt vesz (ők a Z-generációt megelőzők, akik 1981 és 1996 között születtek), viszont a náluk idősebb generációk általánosságban beszélve határozottan közönyösebben tekintenek a klímaváltozásra. Ezzel szemben a Mastercard felmérése alapján, amely kifejezetten közép-kelet-európai fiatalokat vett górcső alá, kiderült, hogy a 18 és 24 év közötti ifjúság 40%-át aggasztja a bolygó jövője, 45%-uk adományoz civilszervezeteknek, vagy alapítványoknak (habár nem szigorúan a környezetvédelem keretei között), és 34%-uk még önkénteskedni is szokott. A fiatalság részéről már az aktivizmus egészen extrém formái is fel-felütik a fejüket: ilyen volt például, amikor idén októberben 20 és 21 éves klímaaktivisták paradicsomlevest öntöttek Vincent van Gogh festményére Londonban, amivel a bolygó védelme mellett a megélhetési válságra próbálták felhívni a figyelmet. Nem elhanyagolandó a téma kapcsán a klímaharc egy ikonikus arca, Greta Thunberg sem, aki a maga 19 évével ízig-vérig Z-generációs, mostanra pedig már világszerte ismert aktivista, aki a legbefolyásosabb döntéshozókat is képes zavarba hozni. A Z-generáció tehát nem tétlenkedik, már ha olyasmiről van szó, amit fontosnak tartanak, és úgy tűnik, hogy a generáció prioritásai a helyükön vannak. A tinik és a húszasok jellemzően empatikusak és szociálisan érzékenyek – ez egyfelől fakadhat abból, hogy az internetnek köszönhetően már akkor politikai- és társadalmi kihívásokról olvashattak, amikor az őket megelőző generációk még inkább csak szülinapi zsúrokra jártak. Másfelől a fiatalok aktivizmusát jellemzi egy mélyről jövő düh – dühösek, amiért a bolygót lassan, de biztosan feléli az emberiség, amiért a világ elitjének több pénze van, mint egész országoknak összeadva, és amiért társadalmi egyenlőség és szolidaritás helyett folyamatosan egyre nagyobb szakadékok húzódnak közöttünk.

A Z-generációt tehát felelősségteljes polgárokként lehet elkönyvelni, erre viszont bizonyos értelemben rá is kényszerülnek, hiszen a jövő, különösen 2022-ből szemlélve egészen apokaliptikusnak hathat. A felelősségteljesség egyébként nemcsak a szívügyekre, hanem a munkára is kiterjed. A Mastercard felmérése kifejezetten a régió (tizenegy ország, többek között Magyarország, Lengyelország, Csehország, Románia és Ukrajna) 18 és 24 év közötti fiataljainak munkával kapcsolatos szokásait vizsgálta, és bár ez a felmérés 2021-ben készült, már ekkor a jövő pénzügyi bizonytalanságaitól tartottak a résztvevők – az idei évet tanulságait szemlélve nem alaptalanul. A fiatalok mindenesetre cselekedni kényszerülnek a szerencsétlen helyzetben, és cselekednek is: az eredmények alapján a közép-kelet-európai, nagykorúsága hajnalán járó fiatalság 32%-a dolgozik teljes munkaidőben, és csupán cirka 30%-uk függ a szüleitől pénzügyileg. A magyar fiatalok ráadásul felülmúlták a régiós átlagot: nálunk az idősebb Z-generációsok 40%-a dolgozik teljes munkaidőben, és csupán 22%-ukat tartják el a szüleik. Az ekkori átlagfizetés a régió korosztálya számára 450 euró volt, ami jelenlegi, enyhén szólva is kedvezőtlen forint-euró árfolyammal nagyjából 186 ezer forint körül mozog – tavaly nyáron, a felmérés idején körülbelül 158 ezer forint lehetett. Ugyan ebbe az átlagba a részmunkaidőben dolgozókat is beleszámították, az mégis látszik, hogy az ifjúság nem volt túlfizetve.

Ami a Gen Z prioritásait illeti, kijelenthető, hogy a felmérés alapján a korosztály kétharmada a családot tartja topfontosságúnak, emögött pedig az egészség, a barátok és a szerelmi élet sorakoznak. Az elterjedt sztereotípiák ellenére, melyek szerint a fiatalok már inkább kommunikálnak online, mint személyesen, a közép-kelet-európai ifjúság úgy gondolja, hogy a személyes beszélgetéseket semmi nem pótolja, és 64%-uk szívesebben tölti az idejét másokkal, mint egyedül. A legfőbb félelmeik között a megélhetés, a foglalkoztatottság és az ingatlanárak állnak, a legfőbb céljuk pedig az, hogy a tanulmányaik elvégzése után azonnal munkába álljanak – a jövedelmet illető céljuk pedig két- és háromezer euró körül mozog. Ha azonban tényleg egy tudatos, ambiciózus és még megfelelő értékrenddel is rendelkező generációval állunk szemben, akkor vajon miért éri szó a ház elejét? Vajon tényleg ráfért volna a mai fiatalságra a sorkatonaság, vagy inkább arról van szó, hogy sokaknak szemet szúr, hogy az új generáció öntudatosabbnak, hangosabbnak látszik, mint az előzőek?

Azt állítani, hogy sokan kritikusak a fiatalokkal szintén általánosítás, sőt, manapság az idősebbek közül is vannak, akik inkább sajnálják az ifjúságot a jövő kihívásai miatt, azért mégis el-elhangzik az a bizonyos „bezzeg a mi időnkben”. Ugyan ez a hozzáállás alighanem örökérvényű, és az újabb generáció mindig különbözött a maga nemében, a mostaninak is megvannak a sajátosságai. A korábban említett internetfüggőség mellett ilyen például a hiperérzékenység vélt, vagy valós vádja. Ez alapján a generációt egyfajta eltúlzott, már-már kártékony politikai korrektség jellemzi, ami a valamirevaló vita, humor és egyáltalán a szabad véleménykifejezés rovására megy. Ez alighanem egy elterjedtebb stigma az Egyesült Államokban, mint például Közép-Kelet-Európában – előbbiben például nem ritka snowflake-nek, vagyis hópihének nevezni azokat, akik tűréshatára (túl) alacsonyan van. A hópihe kifejezés egyébként már a Harcosok klubjában is elhangzott, enyhén eltérő kontextusban – itt a főszerepet játszó Brad Pitt azt bizonygatta, hogy felesleges azt gondolni, hogy bárki is „egyedi hópihe” lenne. A Z-generációsok tehát a túlérzékenység, a túlzott individualizmus, és már-már egocentrizmus vádjával néznek szembe – az, hogy ez valójában annyira negatív lenne, vagy némileg szükséges a világ progressziójához, már más kérdés, és nagyban függ a „hópiheség” mértékétől.

Ez az (ön)tudatosság sokrétű és kiterjedt: a Z-generáció például a mentális egészség témakörében is egészen úttörőnek minősül, és általánosságban azon ügyködik, hogy az ezt körülölelő stigma végérvényesen megszűnjön létezni. Ehhez alighanem nagymértékben hozzájárult a koronavírus-járvány, majd annak velejárói – a Z-generáció élete érzékeny szakaszában kényszerült teljes elszigetelődésre, és szembesült a bizonytalanság számtalan formájával. A Z-generációt tehát több okból érinti fokozottan a mentális betegségek témaköre: egyfelől válság válságot követ már az életük korai szakaszában, másfelől pedig elsőként élik meg a szabályozatlan kitettséget az online térnek, ez pedig nem egy szerencsés kombináció, már ha a kiegyensúlyozottság a cél. Egy amerikai felmérés szerint a Z-generációsok 42%-ának van diagnosztizált mentális betegsége, és ennek 57%-a ezt gyógyszerrel is kezeli. Ugyan ezt amerikai fiatalokon végezték, a probléma globális. A közép-kelet-európai régióban azonban más jellegű, alighanem inkább fenntartásokkal kezelt probléma a mentális betegség: míg a fiatalabbak jellemzően valódi problémaként tekintenek a szemmel nem látható panaszokra, addig társadalmi szinten még mindig alacsonyan van a hajlandóság a segítségkérésre és nyújtásra, meg úgy egyáltalán a probléma megfelelő helyiértéken történő kezelésére. A közép-kelet-európai fiatalok gyakran találkozhatnak az ilyesfajta problémák elbagatellizálásával, amin nem feltétlen kell meglepődni. Ezen országok idősebb, hányattatott sorsú polgárai számára sok esetben luxusnak számított törődni önmagukkal. Ez nem jelenti azt, hogy ez nem változhat, hiszen részben mégiscsak a húszéveseké a világ: a Z-generációnak jelentős szerepe van, és lesz abban, hogy mégis mit hoz a jövő, és mennyire lesz (nem csak klíma szempontjából) élhető bolygó a Föld.

Grafika: Pisla Réka

továbbiak
A zöld gondolkodás terjedése jó, a zöld hisztéria nem—interjú Tóth I. Jánossal
business

A zöld gondolkodás terjedése jó, a zöld hisztéria nem—interjú Tóth I. Jánossal

A fenntartható fejlődés és a környezetvédelem kérdése mindenkit terhelő feladatok – de valójában milyen szerepe van az egyénnek a „zöldkérdésben”? Hogyan alakítható ki az ökologikus társadalom, és milyen esetben lehet pozitív a „zártság”? Interjúnk Tóth I. János filozófussal, biológussal, az Ökologikus társadalom fenntartható népességgel című könyv szerzőjével. Az új könyve címe
Elindult Lengyelország második legnagyobb szélerőműparkja
business

Elindult Lengyelország második legnagyobb szélerőműparkja

A létesítmény évente akár száznyolcvanháromezer háztartás áramellátását is képes biztosítani, és évente akár százhatvannyolcezer tonnával csökkentheti a szénfogyasztást. Az elmúlt évtizedben Lengyelország nagy mennyiségű új szélenergia-kapacitást telepített, és az ágazat tavaly az ország villamosenergia-termelésének 11,5%-át állította elő – ami azonban még mindig jóval elmarad a szénből származó 72,8%
Az újragyarmatosító „jóléti osztály” – interjú M. Sornarajah-val
business

Az újragyarmatosító „jóléti osztály” – interjú M. Sornarajah-val

A brit gyarmati időkben Srí Lankán született M. Sornarajah professzor szerint a világ szinte minden országában létezik már a kettős társadalom a multinacionális vállalatokból élő „jóléti osztálynak” köszönhetően. Ceylonon született még a gyarmati időkben. Srí Lanka gazdasága mára teljesen összeomlott. Milyen kilátásai vannak az országnak? 1948-ban vált az ország függetlenné