Gyerekkori biztonság, otthonérzet, teljes belső nyugalom kéthetente egy órára. Major Ákos fotográfus legújabb, paksi sétáit megörökítő Apa csavarog című sorozatának képei által egy kicsit mi is utazunk – a tágabb plánokon túl egészen közelre is. Interjú!
Az Apa csavarog bár látásmódjában nagyon hasonló előző sorozataidhoz, azoknál sokkal személyesebb, mélyebb munka. A helyszín Paks, ahol felnőttél, a felvételeken édesapád is megjelenik. 2020 és a pandémia sokunk számára egyfajta befelé fordulást, egy új, belső fókuszt hozott. Mennyire van ennek szerepe az új anyagodban?
Pakson és környéken már évek óta fotózom, de csak 2020 elején dőlt el bennem, milyen sorozat legyen a képekből. Februárra már egyértelművé vált, hogy egy jó darabig nem nagyon fogunk utazni, szóval adta magát, hogy egy intimebb munkára összpontosítsak. Bár Budapesten élünk, sokat megyünk Paksra, ott felszabadultan tudok fotózni mindenfelé. Nem az a fajta vagyok, aki leugrik a térre és csinál rögtön egy rakás jó képet. Ahhoz, hogy alkotni tudjak, időre, egyfajta átállásra van szükségem – ehhez pedig elég az a nagyjából egy óra, amíg Paksra utazunk. Odaérkezve már egy teljesen más tudatállapotban szállok ki az autóból és alig várom, hogy mehessek egyet sétálni a kamerámmal.
A fotókon az élet, a halál, a jelen és múlt ugyanúgy ott vannak – fekete és fehér világ, ellentétek, kontrasztok. Jól gondolom, hogy ennek is köszönhető a monokróm tónus?
Elég sokat fotóztam már korábban is fekete-fehérre, csak nem nagyon publikáltam őket. Családi fotók, illetve a mindennapjaimról készült képek ezreit szkenneltem be, de valahogy sohasem gondoltam arra, hogy ezeket megosszam a világgal. Annak pedig, hogy az Apa csavarog fekete-fehér lett, több oka is van. Egyrészt eleve volt a fejemben egy koncepció a sorozat esztétikájáról – meg akartam különböztetni korábbi munkáimtól. Aztán persze voltak prózaibb okok is. Drága a színes film – hát, ez van! Egyszerűen többet tudok fekete-fehér filmre fotózni ugyanabból a pénzből. Azonkívül már az elején tudtam, hogy ennél a munkánál nem lesz ráhatásom arra, milyen időben tudok elmenni fotózni, pedig általában szorosan kötöm fotózásaimat az időjáráshoz. Ez a sorozat úgy készült, hogy amikor Paksra mentünk a szüleimhez, pár órára elmentem sétálni, fotózni a környékre, amíg a gyerekek meg a nagyszülőket boldogították. Ez egy napot jelentett, nagyjából kéthetente, amikor eshetett az eső vagy süthetett a nap, bármi lehetett. A kigondolt képi világot konzekvensen akartam hozni, ezért is töltöttem be fekete-fehér filmet – ugyanakkor az is fontos volt, hogy a képek semmiképp ne keltsenek direkt drámai hatást. Talán tudat alatt motoszkáltak bennem azok a dolgok, amiket említesz. Az elmúlás szépsége egyébként mindig magával ragad; szívesen adom át magam a melankóliának, de azért igyekszem elkerülni mindenféle szentimentalizmust.
Előre eltervezve, tudatosan készítetted a felvételeket, vagy teljesen spontán, érzésből vetted elő a kamerát?
Mivel hazai pályán jártam, általában tudtam, épp merre van kedvem elindulni. Legtöbbször azt is tudtam, milyen érzéseket, víziókat keresek. Ezek mindig megvannak előre a fejemben: addig megyek, amíg találok valamit, ami ezekhez kapcsolható. Amikor érzem, hogy valami sikerült, nagy izgalommal megyek a laborba vagy ülök le a gép elé, hogy lássam, mi lett belőle. Persze van olyan is, hogy úgy megyek haza, elő sem vettem a kamerát, de legalább egy jót sétáltam.
Gyerekkorunkban a séták során szedett növényeket, szép faleveleket könyvek lapjai közé tettük lepréselni – emléknek. Ezek is megjelennek a TOBE galériában kiállított anyagodban; a levelek erezetei, a szárított virágok légies párosai – sőt, a megörökített házak is – itt valahogy nagyon emberivé, élővé válnak, és jól reflektálnak a sokszor kietlen tájakat bemutató felvételekre. Felnőttként, apaként számodra mit szimbolizálnak ezek a „lenyomatok”?
Sokszor viszek haza a sétákról mindenféle kisebb növényt, amiket a gyerekek nagyon szeretnek lepréselni. Van egy nagy dobozunk tele ilyen virágokkal, füvekkel. Ezekből válogattam a sorozathoz is – a tágabb plánok mellett nagyon szerettem volna valamit egészen közelről is megmutatni az Apa csavarog anyagában. Egyébként nagyon jó sztorik vannak ezekben a majdnem makrófelvételekben – nagy méretben kinyomva egészen mást mutatnak, mint mondjuk az Instagramon. Érdemes megnézni őket a galériában.
Ahogy fentebb már volt róla szó, az Apa csavarog cím nem az édesapádra, hanem a te sétáidra utal.
Ebben a sorozatban tulajdonképpen az egész család benne van – bár nem mutatom meg őket, mégis jelen vannak. Egyedül Apu válik láthatóvá. Ez egy friss kép, aminek elkészülte után nem sokkal édesapám kórházba került. Miközben öszeállítottam a kiállítás anyagát, úgy éreztem, neki mindenképp ott kell lennie.
Mit jelent számodra Paks? Mit hozol onnan magaddal a budapesti mindennapjaidba?
Tizennégy évesen költöztem el Paksról. Gyerekkori emlékek fűznek ide, a kamaszkori barátságok, fiatalságom évei már Pécsen, majd Budapesten értek. Az elmúlt években kezdtem el újra felfedezni a várost, sokszor idillikusabbnak látom, mint azok a barátok, ismerősök, akik itt maradtak, itt alapítottak családot. Nekem a nyugalom szigete, ahol mindig fel tudok lélegezni és fel tudom tölteni magam némi energiával. Különösen igaz ez az Ürge-mezőre, ami a Paks határában található Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet része. Ennek a helynek nagyon jó hangulata van.
Valamelyik nap láttam az Instagram-oldaladon, hogy beszereztél egy régi automata analóg gépet. Hogyan választod ki a kamerát egy-egy sorozathoz vagy egy-egy képhez? Az Apa csavarog felvételeit mivel készítetted?
Az digitális volt, de igazad van, teljesen ugyanúgy néz ki, mint az analóg verziója. Régen szerettem volna már egyet, egyelőre nagyon tetszik. A gyerekeket, a család életét fotózom vele. Egyébként nem cserélgetek kamerát, már egy ideje ugyanazt a hármat használom. Tíz éve szinte mindent egy Mamiya 7-tel fotózok, ami egy középformátumú filmes kamera – teljesen összenőttünk. Emellett pedig van egy síkfilmes, nagyformátumú és egy digitális középformátumú fényképezőgépem is. Nagyon sok kamera megfordult már a kezemben, adtam-vettem őket, de igazán ezt a hármat variáltam az Apa csavarog készítésénél is.
Tervezed folytatni ezt az anyagot? Milyen újabb célok, sorozatok vannak a fejedben, esetleg már készülőben?
Igen, folytatom: még nem tudom és nem is akarom lezárni. Kényelmes, és szeretem is csinálni. Szükségem van azokra az órákra, amikor készül. Majd ha lesz több időm, előveszem a többi dolgot is, amiket már egy ideje elterveztem. De egyelőre tovább csavargok.
Az Apa csavarog című kiállítás még február 27-éig tekinthető meg a TOBE Galériában. Nyitva tartási idő és további infók a galéria honlapján.