Megőrizni a történelmet: progresszív kolostorfelújítás Korzikán

Megőrizni a történelmet: progresszív kolostorfelújítás Korzikán

A sokáig elhagyatottan álló korzikai Szent Ferenc-kolostor Amelia Tavella francia építész tervei alapján kapott új külsőt. Az 1480-ban épült kolostor az elmúlt években fokozatosan pusztulásnak indult; korszerűsítésének és új épületszárnyának köszönhetően most újra életre kelt.

A Szent Ferenc-kolostor a franciaországi Korzika szigetének déli részén, Sainte-Lucie-de-Tallano faluban található. A kolostorból kilátás nyílik a falura és az olajfaligetekre. Az épület szerkezete két, egymással összekapcsolt szárnyból áll, amelyek közül az egyikben a harangtorony és a kápolna kapott helyet, míg a másikban a szerzetesek laknak, a kolostor hátsó részében pedig egy temető terül el.

Az Amelia Tavella építész által tervezett kolostorbővítmény szinte teljes egészében CORTEN acélból készült, ezáltal az új épületegység finoman illeszkedik a kolostor tizenötödik századi falaihoz. Az évek során a kolostor kőfalait vad növényzet nőtte be, amely egyfajta védőhálóként tartotta össze az építményt. Amelia úgy vélte, hogy ahelyett, hogy teljesen eltávolítanák ezt a falakat beborító növényi páncélt, inkább meg kellene becsülni, mint a történelmi műemlék egyik lényeges részét, ami megvédte azt az összeomlástól.

„A romok utáni építkezés a múlt és a modernitás egymásba karolását jelenti, ígéretet téve arra, hogy soha nem árulják el egymást. Egyik a másikká válik, és nem törlik el egymást. Tetszett a romokhoz való lehetséges visszatérés gondolata – ez a lehetőség a tiszteletet jelenti a múlt, valamint a korzikai örökség iránt” – mondta el Amelia.

Fotók: Thibaut Dini

Amelia Tavella Architectes | Facebook | Instagram

Forrás: ArchDaily

továbbiak
Animizmus újratöltve – A tárgyfétis magasiskolája
design

Animizmus újratöltve – A tárgyfétis magasiskolája

Az animizmus már időtlen idők óta jelen van az emberiség életében, gyakran a legprimitívebb hitrendszerként, egyfajta spirituális hóbortként hivatkoznak rá. A negatív felhangok és az általános tagadás ellenére a tárgyainkhoz és az elektronikai eszközeinkhez való viszonyunkat is áthatja, még ha ezt a legtöbb esetben nem is nevezzük nevén vagy nem
A mama főztje, kínaiul | Autentikus ebéd a ZHU & Co.-ban
gasztronómia

A mama főztje, kínaiul | Autentikus ebéd a ZHU & Co.-ban

Az ételek összekötnek minket. Talán ez az egyik legerősebb élményem azóta, amióta a témával foglalkozom. Persze, jó kísérletezni, jó újdonságokat kipróbálni, de mégis más a szeretett barátokkal vagy családtagokkal leülni a közös asztalhoz. Egyszerűen minden jobban ízlik. Az együtt evés szokása talán a világ összes kultúrájában jelen van. Lehet szó
Szitanyomás mint szertartás –  Interjú Varga Bálint grafikusművésszel
east

Szitanyomás mint szertartás – Interjú Varga Bálint grafikusművésszel

Papírokkal és színekkel fejezi ki önmagát egyfajta rituálé keretében, ami az improvizációnak és kihívásoknak is megfelelő teret ad. A Printa színfalai mögött, a budapesti bolt szitázóstúdiójának vezetőjét, Varga Bálintot kérdeztük szitanyomásról, alkotási módszereiről és alkalmazott grafikai munkájáról. Interjú! Ma már nap mint nap festékekkel és szitakeretekkel körülvéve alkotsz a Printa