fbpx
Nyomj Entert







Mintha savanyúcukrot ennél | Városi legendák animációsfilm-sorozat

Glaser Kati animációs rendező sajátos univerzumot teremt Városi legendák című sorozatával: ebben a színes-szagos világban minden elképzelhető – és elképzelhetetlen – megtörténik cirka három perc leforgása alatt. Képtelen történetek Budapesttől az Amazonasig, amelyekben az sem jelenthet gondot, ha valaki a csupasz fákat szemöldökcsipesszel tépi ki. Huszonhat epizódnyi gyermeki fantázia, amire még a felnőttek is felkapják a fejüket. 

Glaser Kati diplomafilmje, a FIN kapcsán lett ismert: a 2008-ban készült animációs rövidfilmet számos nemzetközi fesztiválon vetítették, 2011-ben pedig elnyerte a KAFF (Kecskeméti Animációs Filmfesztivál) fődíját is. A közel tíz perces film fő motívuma egy bizonyos piros fonál, mely „körbeutazza” az egész világot – hol egy sivatag dűnéin tekeredik, hol szárítókötélként feszül két háztömb között, hol pedig kislányok ugróköteleznek vele. Ezt a világmindenséget átszövő vörös fonalat nevezhetjük akár az élet vagy a végzet fonalának is, egy olyan archetipikus szimbólumnak, amely látszólag össze nem függő dolgokat és jelenségeket köt össze egymással. 

A FIN tulajdonképpen a nagybetűs életről szól, mindenféle sallangtól vagy pátosztól mentesen: hol megmosolyogtató, hol pedig groteszk vagy épp szomorú jelenetek kellékévé, hátterévé válik a vörös fonal. Valami hasonló, de mégis teljesen más történik a Városi legendák animációsfilm-sorozat esetében, amely bár alapvetően gyerekekhez szól, a nagymamák is nagyon szeretik.  

A Városi legendák képtelen történetek gyűjteménye, esszenciája a gyermeki fantáziának, ahol bármi megtörténhet, és ezen senki sem lepődik meg. Eddig két évad látott napvilágot, összesen huszonhat epizóddal – ezek mindegyike elérhető a gyártó, a Kecskemétfilm gyerekeknek szóló Youtube-csatornáján

A Macskássy, illetve Dargay animációs pályázatok megfelelő hátteret biztosítottak ahhoz, hogy Glaser Kati és csapata elkészíthesse a tizenhárom-tizenhárom epizódból álló évadokat, és az egyes történeteken keresztül megmutathassa a klasszikus történetmesélésben rejlő spirituszt. Mindehhez a digitális képkivágásos technikát választották, amely Kati elmondása szerint egy végtelenül technicista-perfekcionista műfaj, ugyanakkor ennek a technikának köszönhetően válik a film a szó szoros értelmében sokrétűvé. 

Legtöbbünknek erről a technikáról a Frakk, a macskák réme jut eszünkbe, ám Kati egy másik kiemelkedő animációs rendezőt, Reisenbüchler Sándort említ, aki számtalan filmet készített papírkivágásos módszerrel. Míg évtizedekkel ezelőtt a trükkasztalon keltek életre a kollázsszerű kompozíciók, addig ma az ilyen jellegű animációk leginkább számítógéppel készülnek – így a Városi legendák is. 

Katihoz kifejezetten közel áll ez a műfaj, mert általa nagyon sokféle réteget, textúrát meg lehet mutatni a nézőnek, s ezáltal a történet vizuálisan is sokkal izgalmasabbá tehető. A digitális trükkasztalon számtalan lehetőség kínálkozik a kísérletezésre: van, amit az alkotók maguk rajzolnak meg, de beemelnek más médiumokat is, például festmények, grafikák, archív fotók részleteit is. A Hiszti című epizódban a Magyar Nemzeti Galéria festményei elevenednek meg – a narrátor szerint például Munkácsy Mihály Ásító inasa hűen ábrázolja a LEGO-ba lépést –, egy másik történetben pedig, ahol a nemezelésről esik szó, Van Gogh Arles-i szobája szolgál háttérként, amelyről persze nem hiányozhatnak a napraforgók sem. 

Kati a digitális papírkivágásos technikával tudja leginkább elképzelni és érzékletesen átadni a nézőnek az általa írt történeteket: szerinte a sztorihoz ugyanúgy hozzátartozik a cselekmény mellett az apró, sokunk számára meghatározó részletek szerepeltetése is, amik az emlékezetes atmoszféra megteremtését is szolgálják. A Városi legendákban bármennyire képtelennek is tűnik egy-egy történet, bizonyos kulcsfontosságú, sokunk számára ismerős, közös identitásunkat meghatározó tárgyak beemelésével egyszerre hihetővé és szerethetővé, a sajátunkká válik az.

A gyereknéző leginkább a cselekményre fókuszál, nagyokat nevet, a felnőttek pedig, ha elég szemfülesek, felfedezhetnek ikonikus tárgyakat, így például a Pepita hanglemezt vagy a Pille-széket, de miskakancsó, moncsicsifigura vagy a fenyőfa alakú Wunderbaum autóillatosító is feltűnik egy-egy epizódban. A Város legendák kicsit olyan, mondja Kati, mintha savanyúcukrot ennénk: egyszerre édes és savanyú, fanyalgunk kicsit, de mosolygunk is tőle.

A képtelen történetek Kati fejéből pattannak ki, mi pedig kíváncsiak voltunk, honnan merít inspirációt. „Tök zárkózott vagyok, azért csinálok filmeket” – meséli, majd azt is elmondja, hogy három éves korától versenyszerűen úszott, s valahogy a medencében eltöltött idő alatt erősödött fel benne a narrátori hang. Meghatározó volt számára a nagyszülőknél töltött idő, akiknek volt egy kicsi veteményesük is: emlékszik arra, milyen érzés volt gyerekként a kavicsban turkálni, milyen volt a szalámi textúrája.

Azt mondja, ezek a zömmel taktilis élmények mind a bőre alatt vannak, ezekből és a mozgalmas jelenből táplálkozva születik meg benne egy-egy epizódötlet, amiből aztán szinopszis születik, majd elkészül a vizuális vázlatként szolgáló animatik, és szép lassan kialakul a film végleges formája. Mindezeken túl a fiatal felnőtt korában olvasott világirodalom – Márquez, Kundera, Updike, Hrabal, Capote – is hozzátett ahhoz, hogy sajátos szemüvegen keresztül lássa és láttassa a saját történeteit.

Kati évek óta állandó csapattagokkal dolgozik együtt, akik – ahogy ő mondja – „hagynak engem játszani, ugyanakkor időnként figyelmeztetnek a játékszabályokra”. Az alkotótársak azok, akik segítenek abszurd ötleteit struktúrába rendezni, ugyanakkor teret biztosítanak számára, ahogy ő nevezi, a „kreatív lebegéshez”. A Városi legendákban olyan történeteket szeretne képernyőre vinni, amik elkoptathatatlanok, de nem bugyuták, hanem nagyon is szerethetők és élvezetesek tudnak lenni kicsik és nagyok számára egyaránt. Az állandó munkatársak között említhetjük Domonyi Ritát (dramaturg), Udvardy Bogit (látvány), Czakó Juditot (vágó), Simon Jozsót (animátor, kompozitor), Kalotás Csabát és Hegyi Dávidot (zene),  – sokan közülük nemcsak a Városi legendákban, de Kati 2011-es Három nagymamám volt című rövidfilmjében is közreműködtek.

A sorozat fejlesztése a Pannónia Filmstúdióban történik, ahol Kati, Bogi és Jozsó a Kecskemétfilm révén bérelnek irodát, s ha szükséges, időnként a dramaturg és a vágó is csatlakozik hozzájuk, miközben a bedolgozó animátorok távmunkában erősítik a stábot. Párhuzamosan több részt is fejlesztenek, s nagyjából néhány hónap leforgása alatt öt-hat epizód készül el.

A rövid, pörgős epizódok láttán a felnőtt nézőt valamiféle bizsergető, nosztalgikus érzés kerülgeti, a tempós főcím pedig önmagában egy audiovizuális sokk, a lehető legjobb értelemben. Kalotás Csaba zeneszerzőtől Kati azt kérte, hogy mindenki számára ismerős dallamvilágot teremtsen anélkül, hogy túlságosan mainstream lenne a főcím zenéje. Csabi kiindulásképp a régi nagy klasszikusokhoz nyúlt (Frakk, a macskák réme, Dr. Bubó, Vízipók-csodapók), s ezek egyvelegéből gyúrta össze a végleges változatot.

A hihetetlen történetek mesélői általában kisgyerekek vagy dumás nagymamák: előbbiek szájából, Kati elmondása szerint, minden sokkal ártalmatlanabbnak tűnik, mintha felnőtt szereplő lenne a mesélő, a nagymamák pedig valódi orákulumok (ahogy Kati nevezi őket), akik mindent tudnak az életről, illik tehát adni a szavukra. Szinkronhangok tekintetében is fontos volt, hogy ismert színészekkel találkozzon a közönség: többek között Csőre Gábor, Bata Éva, Klem Viktor, Bánfalvi Eszter is szinkronizáltak egy-egy epizódot. A reklámszinkronhangok esetében Kati sajátos taktikához folyamodott: hogy elvegye a gyerekek maníros hanghordozásának élét, arra kérte őket, hogy a szöveg felmondása közben egyenek valamit, teli szájjal ugyanis nehezebb koncentrálni a tökéletes hanglejtésre, a Városi legendák esetében pedig ez a fajta mesterkéltség nem tett volna jót a képernyőn megelevenedő történetnek.  

A Városi legendák tele van vizuális gegekkel és filmes utalásokkal, mi ezeket imádjuk a leginkább. A mini csivavák konkrétan bolhaméretűek, a gesztenyefasor kivágását pedig egy gigantikus méretű ollóval intézik el. A Családi ökörség című epizódban Rófusz Ferenc Oscar-díjas A légy című animációjára történik utalás, de láthatjuk a Szomszédok főcímét, a Jurassic Park egy-egy jelenetét is, és ha mindez még nem lenne elég, a ballonkabátos Columbo nyomozó is feltűnik a képernyőn.

A sorozat háromperces epizódjaival a tévé képernyőjén is találkozhattunk már, de alapvetően ez az időtartam a televíziós műsorfolyamban értelmezhetetlen: túl gyorsan vége van ahhoz, hogy legyen elegendő időnk felocsúdni. A tervek szerint idén debütál majd a sorozat epizódjait összefűző egész estés film is, ahol egy cserfes kislány fedezi fel a családi fotóalbumban látott képek mögött húzódó történeteket.

Szóval, a FIN-ben látott vörös fonal bizony a Városi legendák egyik epizódjában is visszaköszön, de hogy pontosan melyikben, azt nem áruljuk el, ahogy azt sem, melyik részben tépi ki erdész-kozmetikus szülők gyermeke szemöldökcsipesszel a csupasz fákat, vagy hogy mi lehet az oka annak, hogy a hentespultban, a csirkeaprólék mellett vízálló karórák is kaphatók, akciósan. Aki nem hiszi, járjon utána!


Városi legendák | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük