fbpx
Nyomj Entert







TÁRGYFÉTIS | 3. rész: UNISET-212 vendéglátóipari készlet, az időtálló

Kihűlőben lévő paradicsomleves betűtésztával, rántott hús ragadós rizibizivel, és a meggybefőtt megfakult és kiázott szemei, amint rózsaszín, cukros lében úsznak a kompótos tányéron. A kistányér, hasonlóan a leves és a főétel tálalására szolgáló adagtálakhoz, hófehér porcelánból készült, peremük szélén kobaltcsík fut körbe-körbe, miközben a jellegzetes, reprodukálhatatlan ízű, langyos tea magas porcelánkancsóban várja, hogy a hetes kitöltse a diákok asztaltársaságának.

Bizonyára mindannyiunk emlékeiben élnek ehhez hasonló képek az iskolai menzáról, amikben az íz- és illatfoszlányokat keretbe foglalják a tárgyi környezet sziluettjei: asztalok, székek, terítők, tálcák, evőeszközök, papírszalvéták és a tányérok. Ezekből az emlékekből számomra mindig a tányérok a legfontosabbak, még ma is, ha egy új helyen étkezem, és ismeretlen forma kerül elém, akkor, bár jól tudom, hogy illetlenség, mégis megfordítom a tányért, hogy az alján meglássam a gyár jelzését. Kár is lenne tagadni, hogy ez egy valódi tárgyfétis.

Novák Piroska írása

Iskolai menza-menü UNISET-212 adagtálakban
Forrás: merokanal.hu

Egy kissé hosszúra nyúlt szünet után folytatjuk Tárgyfétis-sorozatunkat, mely – terveink szerint – ezentúl kéthavonta jelenik majd meg. A visszatérést egy olyan porcelánból készült edénycsaládnak szenteljük, amellyel számos generáció találkozhatott már a közétkeztetésben, gasztronómiai- és főzőműsorok vágóképein vagy az egyre népszerűbb, retró tárgyakat gyűjtő, forgalmazó közösségi média felületein. Az UNISET-212 vendéglátóipari szerviz „a menza-készletként” hosszú évtizedekig meghatározta a hazai tárgykultúrát, darabjai ismeretlen ismerősökként bukkannak fel sokunk közétkeztetési emlékeiben, tervezőjük neve – számos sorstársához hasonlóan – mégis a homályba vész, nincs azon a helyen, amit megérdemelne a magyar design történetében.

Az UNISET-212 szerviz: tények és számok

Az UNISET-212 vendéglátóipari készletet Ambrus Éva, a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár designere tervezte 1976-1977-ben, és a következő évtől, 1978-tól hozták forgalomba. A forgalmazás, talán túl egyszerű és semmitmondó kifejezés, mert nem adja vissza azt a dömpinget, amivel a közintézményeket elárasztották a szerviz darabjaival. Elsősorban és célzottan vendéglátóipari egységek számára, azok igényeire tervezték, de az UNISET-212 készletet használták iskolákban, kórházakban, üzemi étkezdékben, sőt számos háztartásban is. Az 1980-as évek második felétől pedig „hotelporcelán” néven rendelhették meg a szállodák, a saját nevükkel, logójukkal díszített szervizeket. Az UNISET-212 készlet történetének egyik érdekessége, hogy bár a rendszerváltást követően a gyárat privatizálták, végül 1999-ben eladták a francia Guy Degrenne S.A. cégnek, annak termékkínálatában majd’ 45 év után is, változatlan formában találjuk meg a szerviz darabjait. Vajon miért ennyire időtálló az UNISET-212 készlet? Mi lehet Ambrus Éva tervének különlegessé és sikerének titka? Miért találkozhatunk, fogyaszthatjuk ételünket a készlet darabjaiból még napjainkban is?

Épül az Alföldi Porcelángyár
(„Hódmezővásárhely, 1968. május 4. Az Alföldi Porcelángyár edénygyártó csarnoka. Az év végén kezdi meg teljes kapacitással a termelést az Alföldi Porcelángyár. A hódmezővásárhelyi gyár építését 1965. március elején kezdték. Az építési terveket az ÉVM Ipari és Mezőgazdasági Tervező Vállalat készítette, a kivitelező az ÉVM 31-es számú Állami Építőipari Vállalat. Az új gyárban egészségügyi cikkeket, háztartási edényeket és égetési segédeszközöket készítenek majd. Az üzem berendezéseit a NIKEX közreműködésével olasz és német cégektől vásárolták. MTI Fotó: Urbán Nándor”)
Forrás: MTVA Archívum Fotótára

Az UNISET-212 szerviz, és ami mögötte van

Az imént már kiderült, hogy a készlet a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyárban készült, pontosabban annak edény gyáregységében. Az Alföldi Porcelángyárat 1965-ben alapították Hódmezővásárhelyen, egy olyan városban, ahol a kerámiaművességnek nagy hagyományai voltak ugyan, de a porcelángyártás területén sem előzményekkel, sem tapasztalattal, sem jól képzett munkaerővel nem rendelkezett. Az Alföldi Porcelángyár négy szilikátipari szakágat magába foglaló komplexumának első üzeme a szaniter gyáregység volt, amelyet 1967-ben adtak át. Ezt követte a tűzállóanyag- és segédeszközök gyáregysége 1968-ban, egy évvel később, 1969-ben az edénygyár. Végül 1971-ben indult meg a csempe- és padlólap-gyártó részleg. Az edénygyárat az NDK-ból importált, korszerű félautomata gyártósorral szerelték fel, amelyen a szintén import Liana készletet gyártották, elsősorban azért, hogy teljesíteni tudják az előírt évi háromezer tonnás termelési kvótát. Az NDK-ban már nagy sorozatban gyártott Liana szerviz mellett, gyártásba vették a Torma Istvánné által tervezett Krisztina-202 (Centrum Varia) asztali készletet, illetve a gyár alkalmazásában álló Mónus János fazekas és Ceglédi Sándor gipszmodell készítő közös tervét, egy vendéglátóipari edénycsaládot. Ez utóbbi a népi kerámiaművesség jegyeit hordozta magán, így kevéssé felelt meg a nagyipari termelés követelményeinek.

Az Alföldi Porcelángyár edénygyárának alagútkemencéje, mázas égetésre váró tárgyakkal
(„Hódmezővásárhely, 1969. október 15. Késztermékek [sic!] az Alföldi Porcelángyárban, az Artex Külkereskedelmi Vállalat megrendelésére készült felvétel. MTI Fotó: Gere László – Németh József”)
Forrás: MTVA Archívum Fotótára
Az Alföldi Porcelángyár dolgozója az elkészült termékeket ellenőrzi
(„Hódmezővásárhely, 1969. október 15. Munkásnő az Alföldi Porcelángyárban, az Artex Külkereskedelmi Vállalat megrendelésére készült felvétel. MTI Fotó: Gere László – Németh József”)
Forrás: MTVA Archívum Fotótára

Az edénygyár termékkínálatában minőségi változást az 1972-es Varia edénytervező pályázat hozott, amit a Művelődésügyi Minisztérium, az Iparművészeti Tanács és a Finomkerámiaipari Művek (FIM) (1) közösen írtak ki. A több kategóriában meghirdetett pályázatban olyan sorozatgyártásra alkalmas asztali készleteket kellett tervezni, amelynek darabjait akár egyesével is meg tudják vásárolni a fogyasztók, vagyis „variálhatóak” meglévő edényeikkel, a másik előírás pedig az volt, hogy a tervek összeférhetők legyenek az Alföldi Porcelángyár nagyipari, gépesített, részben automatizált gyártási feltételeivel. A bírálóbizottság a teljes étkészlet kategóriában Ambrus Éva Bella jeligés szervizének ítélte oda az első díjat, amelyet 1975-től Bella-207 néven hoztak forgalomba. A készlet rendkívül letisztult, mégis organikus, már-már szobrászi kiképzésű, klasszikus és kortalan formákból épül fel, ami oldja az ipari előállításban rejlő szigorúságot, pedig tervezőjük kifejezetten azért választotta a gömbölyű, befelé hajló formaképzést, mert így küszöbölhető ki a leginkább az anyag deformálódása az égetés során. A formatervezési és a műszaki szempontokat összehangoló Bella-207 készlet igen sikeresnek és népszerűnek bizonyult mind Magyarországon, mind a külföldi export területén, különösen Olaszországban.

A Bella-207 szerviz népszerűsége napjainkban reneszánszát éli, a változatos, eltérő esztétikai minőségű dekorokkal fellelhető tárgyak különösen a retró-rajongó gyűjtők körében keresettek. A mintákkal díszített, egyben a korabeli vásárlók felé a bőséges választék hamiskás érzetét adó, dekormatricás porcelánok ellenpontja az Iparművészeti Múzeum Kerámia- és Üveggyűjteményében található Alföldi Porcelángyár-kollekció. A gyűjteményi leltárba került szervizek mintadarabok, egy-két kivételtől eltekintve, díszítés nélküli, ún. fehéráruk, amelyeken jobban tanulmányozható a tárgyak formája, mert nincs rajtuk olyan grafikai elem, amely elterelné figyelmünket a sziluettekről.

Ambrus Éva: Bella-207 teljes asztali készlet
Alföldi Porcelángyár, 1972 (formaterv), porcelán
Forrás: Iparművészeti Múzeum, Kovács Dávid és Urbán Jonatán Máté fotója

Az UNISET-212 készlet tervezéselmélete

Kutatásunk tárgya, az UNISET-212 szerviz az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság által meghirdetett értékelemzési pályázatra készült, a formatervezőt, műszaki, gazdasági és kereskedelmi szakembereket egyesítő „értékelemző team” munkájaként. A tervező, Ambrus Éva esettanulmányban foglalta össze az UNISET-212 készlet tervezésének igen összetett folyamatát, amelyből minden apró részletet megismerhetünk. (2)

A tervezés 1976-ban adatgyűjtéssel és igényfelméréssel kezdődött, amelyhez a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem piackutató és piacszervező tanszéke dolgozott ki egy kérdőívet, melyet budapesti és vidéki vendéglátóhelyekhez juttattak el. „A tanszék által készített információs anyag a vendéglátóipari porcelánedények formájára, méreteire, dekorálására, a tárolás és a tisztítás követelményeire és a beszerzési lehetőségek vizsgálatára terjedt ki, és a tapasztalatok összegzése alapján kidolgozott piacszervező munkára vonatkozó javaslattal zárult.” (3)

A kapott válaszok és fogyasztói igények kiértékelése után a funkcióelemzés módszerével alakították ki az egyes darabok tervezési irányelveit, amely nagyban segítette a többfunkciós használat követelményeinek rendszerezését is, ezeket a szempontokat célmeghatározó lapokon rögzítették. „Arra törekedtünk, hogy a racionálisan porcelán edénnyel megvalósítható összes funkció kielégítésére egy minél kevesebb darabból álló, komplett garnitúrát hozzunk létre. Mindezeket figyelembe véve összeállt a termékcsalád kialakítására vonatkozó, az összes funkcionális és esztétikai elemeket magában foglaló követelményrendszer.” (4)

Maga az értékelemzés módszere azt jelentette, hogy megtervezték és pontosan kiszámolták a készlethez tartozó valamennyi tárgy költséghatékony előállításának gyártási feltételeit. A készlet arányrendszerét és az alapformákat Ambrus Éva a célmeghatározó lapokon rögzített szempontok alapján dolgozta ki, mind a teás-, mind a kávés-, mind pedig az étkészlet esetében, melyet a tervezői kollektíva közösen értékelt ki. Így véglegesült a termékcsalád tervezésénél alkalmazott modulrendszer és a formaképzés alapkoncepciója: „[…] egy alapvetően hengeres forma és annak tagolása a funkcionálisan illeszkedő felületek szerint. A hengeres alapformából adódó bizonyos fokú mechanikus jelleg feloldására legömbölyítettem azokat az éleket és felületeket, amelyek az illesztésben funkcionális szerepet nem töltenek be, továbbá az alaptesthez kapcsolódó fülek és kiöntő nyílások megformálásához is íveltebb, gömbölyödő megoldásokat választottam.” (5)

A prototípus gyártását szakmai megbeszélés és kiértékelés előzte meg a gyár vezetőinek, a vendéglátóipar és a kereskedelem képviselőinek bevonásával. Ambrus Éva tanulságosnak ítélte ennek eredményeit, melyeket beépítettek a gyártmányfejlesztés és a gyártás befejező feladataiba, valamint a piaci bevezetés megszervezésébe. Az UNISET-212 vendéglátóipari szervizt 1978-ban hozták forgalomba, hirdetéseit, leporellóit, termékkatalógusát és csomagolását Zahorán Mária grafikus tervezte meg.

Az UNISET-212 készlet 1978. évi leporellója, amit Zahorán Mária grafikus tervezett
Forrás: a szerző tulajdona

Az UNISET-212 készlet a rendszerelvű tervezés (6) kiváló és szemléletes példája. Az edénycsalád darabjai egymással jól kombinálhatóak, több funkció ellátására is alkalmasak, biztonságosan egymásba rakhatóak (rakásolhatóak), sorolhatóak, megkönnyítve mindezzel a tárolást, a szállítást, a terítést és az asztalok leszedését is. Az ergonomikus használatot biztosító tárgyak sérülékeny, a fokozottabb használatnak kitett pontjain – például szájperemeknél, kiöntőcsőröknél – az anyag vastagabb, így csökkentve a nagyfokú igénybevételben rejlő csorbulások, törések lehetőségét. Az értékelemzés módszerével és a komplex tervezői szemlélet gyakorlati alkalmazásával létrejött UNISET-212 készlet rendkívül sikeresnek, a vendéglátóiparban és a közétkeztetésben egyeduralkodónak bizonyult a piacon, emellett gyakran használták otthon, a családi asztalokon is. Töretlen sikerét az is jól mutatja, hogy az 1999-től a francia Guy Degrenne S.A. kizárólagos tulajdonában lévő Alföld Edénygyár Zrt. – az egykori Alföldi Porcelángyár edény gyáregysége – napjainkban is forgalmazza az UNISET-212 készlet egyes darabjait, mert még mindig van rájuk kereslet.

Az UNISET-212 készlethez készült leporelló borítója az 1980-as évek végéről
Forrás: a szerző tulajdona

A siker kulcsa(i)

Az UNISET-212 szerviz sikere több különböző tényező együttállásának eredménye. Egyrészt, a korszak fogyasztói „szomjazták” a jól megtervezett, a környezettel összehangolt, tárgyakat, amiket nem csupán a munkahelyükön vagy a közintézményekben tudnak használni, hanem otthonukba is meg tudják vásárolni. Vadas József A forma tartalma című kötetében számos ilyen kívánalomról olvashatunk, többek között megismerhetjük egy hétköznapi ebéd történetének kálváriáját is. „Séta közben megéhezik az ember. Ideje betérni egy vendéglőbe. Tanulságos is lesz. A magyar éttermek ugyanis kulisszák. Az ember belép a helyiségbe, ott azonban nem a padló, mennyezet és falak által határolt tér fogadja, hanem gerendák és más ácsolatok kusza szövevénye, szinte színpadi díszlet, amelyre igen gyakran magyaros díszítményeket és tányérokat aggatnak. Ezt a hangulatot aztán jócskán megrontja, ha az ételre várni kell, ha az étel hideg. Nem tudtuk kipróbálni, nem kaptunk helyet. Különben is gyorsabb lesz egy önkiszolgáló, gondolja az ember. Sétálunk a körúton, egymás után jönnek az eszpresszók, de önkiszolgáló sehol. Pedig a tervezés valahol itt – annak felderítésénél kezdődnék: vajon hány ember étkezik vagy legalábbis szeretne emberi körülmények között megebédelni? […] Na, végre helyben vagyunk. Már jóelőre látjuk, mert olyan hosszan áll a sor; már az utcán kezdődik. Hogy unalmas a sorbanállás? Azért szórakoztató is. Lehet nézni az evőket; látni, mint zsúfolódnak össze öten is egy-egy olyan asztalnál, ahol – este ki lehet próbálni – kényelmesen csak ketten férnek el. Mulathatunk a bűvészmutatványon is, amint az esetlen formájú tálcán egy-egy nagyobb étvágyú vendég egymásra teszi az egymásra nem tehető tányérokat. Étlap nem is kell: az ember a más tányérjáról választ. Az egész csak akkor kezd keserves lenni, amikor az eddigi kibic sorra kerül, s tálcán nehezen egyensúlyozva próbál magának helyet keríteni. Leül a székre, amelyről azonban kiderül, hogy nem tudja maga alá húzni: szélesre kikanyarodó talpa van. Kénytelenek vagyunk tehát a szélére – vagyis kényelmetlenül – ülni. De ez a kényelmetlenség is elviselhetőnek tűnik a gusztustalan alumínium evőeszközök láttán. Reklamálni felesleges. A tősgyökeres fővárosi előre tudja a választ: kérem, még ezt is lopják, mi lenne, ha alpakka evőeszközöket tennék ki. […]

A kés és villa iménti esete […] több tanulságot is kínál annál, hogy az alpakka evőeszköz gusztusos, az alumínium gusztustalan. Azt jelzi, hogy vagy nincs tervező iparművész a vendéglátóiparban, vagy nem tud érvényt szerezni annak az elvnek, hogy a berendező tevékenységnek a használat követelményeiből kell kiindulnia.” (7)

Az UNISET-212 szerviz esetében a fogyasztói igények, a designer intenciói és potenciálja szerencsésen összeértek a központi irányítás akaratával, ennek volt köszönhető a pályázat kiírása, amelynek keretében a Finomkerámiaipari Művek és az Alföldi Porcelángyár vezetése hagyta érvényre jutni és megvalósítani a holisztikus, minden részletre kiterjedő tervezői szemléletet. E szemlélet közvetlen és igazolt előzménye az 1972 és 1975 között zajló, Házgyári konyhaprogram kísérlete. (8) A Házgyári konyhaprogramban közreműködő gyárak sorában szerepelt az Alföldi Porcelángyár is, amelynek tervezői kollektíváját Ambrus Éva vezette. Az általa tervezett Házgyári edénycsalád 1974-1975-ben készült el, prototípust gyártottak le belőle, melyet 1975 őszén mutattak be a Budapesti Nemzetközi Vásáron (BNV), a program eredményeit – közel négyszáz tárgyat – felvonultató nagyszabású tárlaton. A szerviz teás- és kávéskészletet, valamint étkészletet foglalt magába, a minimálisra csökkentve az egyes funkciókat ellátó darabok számát. A formák lekerekítettek, mégis egymásba rakhatóak, helyet takarítva meg ezzel a konyhaszekrényben a többi eszköz számára. A Házgyári konyhaprogram az elvégzett hatalmas munka és a biztató fejlemények ellenére sajnos csupán kísérlet maradt; a létrejött prototípusok kevés százaléka került sorozatgyártásra, ugyanakkor a kidolgozott tervezési program hosszú távú és igen pozitív hatással bírt a designerek képzésére és a gyári tervezők szemléletére.

Az UNISET-212 készlet tervezésekor alkalmazott értékelemzés módszere, tehát a szett minden egyes darabjának előzetes költségfelmérése a gyártás és a forgalmazás szempontjából, szintén a sikert eredményező ágensek között említendő, ráadásul kiemelten. Ambrus Éva a Magyar Iparművészeti Főiskolán, Dr. Hegedűs József óráin sajátíthatta el mind az értékelemezés, mind pedig a rendszerelvű tervezés alapjait (9), melyeket tervezőként a gyakorlatban is elmélyíthetett és kamatoztathatott munkájában.

A hosszú távú népszerűség és a piaci siker összetevője még az is, hogy a tárgyakat díszítő dekormatricák révén az adott étterem, hotel a saját emblémájával vagy a kizárólag számára tervezett, védett mintával használhatta a készletet, amelynek darabjait a gyárban folyamatosan pótolni tudták. A forgalomba hozott minták, tehát nem csupán a széles választékot biztosították, hanem a márkakultúra és a vállalati arculat kialakulását is előmozdították.

Az Utasellátó Vállalat emblémája az UNISET-212 készlet leveses és kiöntőcsészéjén
(„Az Utasellátó Vállalat 1948-tól biztosította a távolsági tömegközlekedéssel utazóknak az étel és italfogyasztás lehetőségét. Évtizedeken keresztül a cég profiljába tartozott a vasúti restik, éttermek üzemeltetése, jelen volt a busz-pályaudvarokon és a hajó-állomásokon egyaránt.”)
Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Makrai Péter fotója

Az UNISET-212 vendéglátóipari készlet rendszerelvű, helytakarékos, rakásolható kialakítása teljes mértékben megfelelt a kor követelményeinek. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy „benne volt a levegőben”. A kontinensen hasonló porcelán szervizeket hoztak forgalomba, amik közül azonban Ambrus Éva sokat nem ismerhetett. Az egyik legkorábbi példa a Kaj Franck által tervezett Kilta készlet, amit 1952-ben mutatott be a finn Arabia porcelángyár. Az elemenként megvásárolható, letisztult formavilágú, a gyakorlati használhatóságot szolgáló, díszítésként csupán színes mázakkal fedett készletet 1981-ben Franck újratervezte, és Teema néven azóta is gyártásban van, immár az Iittala, illetve a finn márkákat egyesítő Fiskars cégcsoport neve alatt.

Szintén nyugat-európai előkép a német Rosenthal porcelán konszern Thomas nevű márkájának TC100 nevű készlete, amit Hans (Nick) Roericht tervezett 1958-1959-ben diplomamunkájaként. A funkcionalizmus, a racionális elgondolású és precíz kivitelezésű német formatervezés, valamint az Ulmi Ipari Formatervezési Főiskola elvei tükröződnek a szerviz tárgyaiban, ezért sem véletlen, hogy a New York-i MoMA gyűjteménye is őriz belőle néhányat. Szintén a vasfüggöny nyugati oldaláról említhető a weideni Bauscher porcelángyár System B1100 vendéglátóipari szervize 1959-1960-ból, tervezője Heinz H. Engler több hasonló, rendszerelvű edénycsaládot is jegyez.

Hans Roericht és a TC100 szerviz 1959 körül
Forrás: Hans Roericht weboldala

Az iménti példákban az is közös, hogy tervezőik ismertek, nemzetközi szinten számon tartott, jegyzett alkotók, említett terveiket pedig ma is gyártják. Kaj Franck-ot az Iittala „tervező ikonnak” és „a finn design hősének” nevezi honlapján, Hans Roericht tervezői öntudattal, büszkén fekszik elkészült munkája mögött. Ambrus Éváról ugyanezt, sajnos nem mondhatjuk el, az ő nevét egy szűk szakmai körön kívül, jellemzően nem ismerik, holott az UNISET-212 készlettel ő is maradandót hozott létre a magyar tárgykultúrában, nem találunk még egy ehhez hasonló porcelán edénycsaládot.

Ambrus Éva porcelántervező portréja
Forrás: KOCZOGH Ákos (bevezető tanulmány) (1975): Mai magyar iparművészet. Kerámia, porcelán, üveg. Pásztói Margit (főszerk.), Budapest: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 177.

Az UNISET-212 szerviz, és aki mögötte van

Ambrus Éva 1962 és 1967 között tanult a Magyar Iparművészeti Főiskola porcelántervező szakán. Az első olyan évfolyamban végzett, ahol a hallgatókat a nagyszériás, gyári tervezés és a korszak valódi fogyasztói igényeinek ellátására készítették fel. A szak vezetője, Schrammel Imre, szorgalmazta a képzésben az ipari formatervezést, míg Jánossy György az építészet és a kerámia kapcsolódási pontjaira irányította előadásaiban a hallgatók figyelmét. Az 1967-ben diplomázott legendás évfolyam vizsgamunkái egy-egy ipari gyártásra (is) alkalmas edénykészletből, valamint elemekből felépíthető falburkoló makettből álltak. (10)

Ambrus Éva: Vendéglátóedények a Budapest Szálló (Körszálló) Kávézója részére diplomamunka, kivitelezés: Herendi Porcelángyár, 1967, porcelán, máz felett kobalt-oxiddal festett
Forrás: Iparművészeti Múzeum, Kovács Dávid és Urbán Jonatán Máté fotója

Ambrus Éva edénytervét az akkor épült Budapest Szálló (Körszálló) Kávézója számára tervezte, és már itt megfigyelhető a használhatóság, a praktikum és a modern formaalakítás harmonikus egységének alkalmazása. Az előzmények ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy Ambrus, aki a Herendi Porcelángyár ösztöndíjasa volt a főiskolán, nem kívánt a megkopott tradíciók, a klasszikus herendi forma- és mintakincs újratervezésével foglalkozni, hanem a korszak kihívásaira válaszolni tárgyaival. Ezért 1967-től a FIM legmodernebb technológiával felszerelt gyárát választotta inkább, a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyárat. A frissen végzett tervező kezdeti évei nehezen teltek a gyárban, ahol bizalmatlanul fogadták a diplomás porcelán designert (11), ezért csupán kisebb feladatokat bíztak rá, például a meglévő termékekre új minták vagy az Alföldi Porcelángyár jelzésének meg-, illetve áttervezését, utóbbit néhány évig használták is a gyárban készült termékeken. A gyakran önszorgalomból létrehozott formaterveinek prototípusait – jellemzően – saját maga készítette el, ám ezek nem kerültek gyártásba.

Az Alföldi Porcelángyár jelzése máz alatt kobaltkékkel pecsételve egy mélytányér alján, Ambrus Éva emblématerve alapján
Forrás: a szerző tulajdona

Az áttörést az 1972. évi Varia edénytervező pályázat és a Bella-207 készlet hozta meg neki, pályája onnantól felfelé ívelt: porcelántervezőből művészeti vezetővé nevezték ki. Ez a felfelé tartó időszak körülbelül 1980-ig tartott, ekkor kezdett az Alföldi Porcelángyár külföldi bérmunkát vállalni, amely kész formatervek legyártását jelentette, ami nem igényelte a magyar porcelántervezők munkáját. Ambrus Éva hasonló helyzetben találta magát, mint amikor 1967-ben kezdőként munkába állt a gyárban: névtelenségbe burkolózó tervezői létforma, amelyben sorra utasították el jobbnál jobb terveit. A gyári tervezők helyzetének bizonytalanságát tovább nehezítette a Finomkerámiaipari Művek 1982-es megszűnése is.

Az Alföldi Porcelángyár dolgozója porcelánmasszát önt gipszformákba
(„Hódmezővásárhely, 1974. április 13. Kültéri vázákat készít egy munkásnő a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár formaöntőjében. [sic!] MTI Fotó: Kozák Albert”)
Forrás: MTVA Archívum Fotótára
Nyers kiöntőt retusál az első égetés előtt az Alföldi Porcelángyár dolgozója („Hódmezővásárhely, 1974. április 13. Kiskancsót készítenek munkásnők a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár formaöntőjében. [sic!] MTI Fotó: Kozák Albert”) Forrás: MTVA Archívum Fotótára
A kétszer kiégetett porcelántárgyak festése és matricázása az Alföldi Porcelángyárban („Hódmezővásárhely, 1974. április 13. Tányérokat, kancsókat, csészéket festenek asszonyok az Alföldi Porcelángyár festőműhelyében. MTI Fotó: Kozák Albert”) Forrás: MTVA Archívum Fotótára
A kétszer kiégetett porcelántárgyak festése és matricázása az Alföldi Porcelángyárban („Hódmezővásárhely, 1974. április 13. Bacsa Ibolya seprűcsíkot fest tányérokra az Alföldi Porcelángyár festőműhelyében. MTI Fotó: Kozák Albert”) Forrás: MTVA Archívum Fotótára

Ambrus Éva 1984-ben hagyta el az Alföldi Porcelángyárat, és váltott a szabadúszó tervezői életformára. Revelációval felérő felismerés volt számára kéthónapos finnországi tanulmányútja, még 1979-ben, ekkor szembesült azzal az elismerésekben bővelkedő és a szűk szakmai mellett, társadalmi megbecsülés övezte tervezői státusszal, amelyben neki Hódmezővásárhelyen soha nem volt része. A tanulmányút sok tekintetben megerősítette későbbi döntésében.

Az UNISET-212 készlet, és ami utána van

Ambrus Éva 1984 után vállalati- és ajándéktárgyak, kis darabszámú készletek tervezésével foglalkozott. Valamint – főként a Millennium környékén – számos megrendelést kapott köztéri, kerámia díszkutak és csobogók készítésére, amelyek kialakításakor szintén rendszerelvű, elemekből variálható formákat használt – megállapítható, hogy szabadúszóként is sikeres és sokat foglalkoztatott keramikusként dolgozott.

REPETA® törhetetlen tálalóedények típusai és előnyös tulajdonságaik, Forrás: REPETA® a Hunnia Kristály Kft. weboldala

Eközben az UNISET-212 készletet folyamatosan gyártották és használták, ahogy napjainkban is. A formai megoldások és az egymásba rakható kialakítás az évtizedek során olyan mértékben hozzátapadt a menzai étkezdék berendezéséhez, hogy műanyagból is elkezdték gyártani. A műanyag ugyan könnyebb és költséghatékonyabban előállítható matéria, mint a porcelán, viszont a felületi karcolásoknak kevésbé áll ellen, ezért anyaga korán elöregszik, emiatt gyakrabban kell cserélni. További hátránya, hogy a porcelán tisztíthatóságával szemben a műanyag nem tudja felvenni a versenyt. A Hunnia Kristály Kft. REPETA® törhetetlen tálaló edénycsalád oldalán olvashatunk a PET-G műanyagból készülő adagtálak történetéről, ugyanakkor ennek egy pontján, úgy fogalmaznak, hogy nem kívánták szolgai módon lemásolni az UNISET-212 készlet formáit, ennek ellenére a fennálló hasonlóság tagadhatatlan. Sőt, a cég nem csupán műanyagból, hanem porcelánból is gyárt az UNISET-212 szerviz formáira hajazó edényeket. Az Alföld Porcelán Edénygyár Zrt. ugyan említésre kerül az ismertető szövegben, ám sajnos a tervező neve nem szerepel benne, mint, ahogy arról sem lehet tudni, hogy Ambrus Éva szellemi tulajdonát jogtiszta formában vették-e át, illetve az is kérdés, hogy, miért nem alkalmaztak formatervezőt a feladatra? A piaci verseny (árny)oldaláról hozott példa, arra is rávilágít, hogy egy jól bevált, gyakran látott és használt, időtálló forma, milyen módokon képes kiszakíthatatlanul beleszövődni egy nemzet, és egy korszak tárgykultúrájába.

Bár személyes széljegyzet, ám zárásként mégis ideillőnek érzem megjegyezni, hogy amióta Ambrus Éva munkásságával foglalkozom, a barátaim és ismerőseim is nyitott szemmel járnak, és egyre-másra megörvendeztetnek felfedezéseikkel, amelyek számomra, szintén az UNISET-212 készlet emblematikus és népszerű voltáról tudósítanak.

Lapostányér az UNISET-212 vendéglátóipari készletből egy Sopron környéki bolhapiacon, Forrás: Frank Márta Éva fotója

Jegyzetek, hivatkozások:

(1) A magyar szilikátipar történetének egyik meghatározó fordulata volt az 1948-1949-es államosítás, valamint a Finomkerámiaipari Országos Vállalat (FOV) 1963-as életre hívása – 1968-tól Finomkerámiaipari Művek (FIM) néven működött –, amely tizenegy gyár tevékenységét irányította, határozta meg az adott gyár termékprofilját- és kínálatát, valamint a gyártási és forgalmazási struktúrát, és döntött személyi kérdésekben, így a tervezők alkalmazásáról is. A FIM az alábbi gyárakat irányította: Alföldi Porcelángyár, Budapesti Porcelángyár, Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár, Herendi Porcelángyár, Hódmezővásárhelyi Majolikagyár, Hollóházi Porcelángyár, Kalocsai Porcelánfestő Üzem, Kőbányai Porcelángyár, Romhányi Építési Kerámiagyár, Városlődi Majolikagyár, Zsolnay Porcelángyár.

(2) AMBRUS Éva (1977): Az UNISET-212 vendéglátó-ipari edénycsalád kialakítása. Esettanulmány. In Ipari Forma. 1977/5, 15-17.

(3) AMBRUS Éva (1977): 16.

(4) AMBRUS Éva (1977): 16.

(5) AMBRUS Éva (1977): 17.

(6) A rendszerelvű tervezés fogalmát az amerikai designer és teoretikus, Jay Doblin emelte a tervezésmódszertan irányelvei közé az 1960-as évek végén. A módszer lényege az, hogy nem a kész termékek mutatnak egy folyamat vagy rendszer irányába, hanem éppen fordítva, az adott folyamat jelöli ki a funkcióra tervezett, optimalizált és többféle felhasználást biztosító termékek sorát. A rendszerelvű tervezésről bővebben, magyar nyelven lásd: DOBLIN, Jay (1981 [1971]): A formatervezés tudománya. Szőke Tibor (ford.) In Design-Alapelvek. Válogatás az ipari forma irodalmából. Ernyey Gyula (válogatta és szerkesztette, valamint az összekötő szövegeket írta) Budapest: Magyar Kereskedelmi Kamara Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ – Design Center, 1981, 392-401. [Eredetileg: DOBLIN, Jay (1971): A formatervezés tudománya. Az Ipari formatervezés szimpózium előadás-kézirata, Budapest: MTESZ (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége), 1-14.]

(7) VADAS József (1981): Ebédelünk. In A forma tartalma. Az ipari formatervezésről. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 71-74

(8) 1972 decemberében indult Magyarországon az első rendszerelvű tervezési kísérlet, amelyet azzal a céllal hívtak életre – Borz Kováts Sándor, Pohárnok Mihály, Soltész György vezetésével –, hogy élhetőbbé tegyék a paneles technológiával épült házgyári típuslakások szűkre szabott konyháit. A Házgyári konyhaprogram átfogó, holisztikus tervezési szemlélettel közelített a megoldandó problémához, ezért több tudományterület szakembereinek munkáját fogta össze. A házgyári konyhák működését szociológiai vizsgálatokkal mérték fel és elemezték, ezek után megtervezték a konyhában végzett munkafolyamatokat, azok tér- és tárgyszükségletével együtt, melyekhez pontos funkciósémákat készítettek, továbbá kapcsolatokat építettek ki az ipar és a kereskedelem képviselőivel, hogy a létrejövő prototípusok tömegtermékként gyártásba és forgalomba kerülhessenek.

(9) Erről lásd például:
HEGEDŰS József (1983): Értékelemzés és rendszerelmélet az ipari formatervezésben. Budapest: Tankönyvkiadó.
HEGEDŰS József (1982): Az értékelemzés gyakorlati megvalósítása. Budapest: PRODINFORM.
HEGEDŰS József (1978): Értékelemzés az ipari formatervezésben. Budapest: Tankönyvkiadó.
HEGEDŰS József (1975): Rendszerelmélet az ipari formatervezésben. Budapest: Tankönyvkiadó. [MIF Ipari Formatervező Tanszék, kézirat.]

(10) A Magyar Iparművészeti Főiskola porcelántervező szakán 1967-ben öt hallgató diplomázott: Ambrus Éva, Eőry Miklós, Láng Erzsébet, Szekeres Károly, W. Kálmán Anikó. Erről bővebben lásd: HAULISCH Lenke (1968): Porcelán ’67. In Magyar Építőművészet. 1968/1, 63-64.

(11) Jellemző kortünet volt a Magyar Iparművészeti Főiskolán végzett formatervezők munkahelyi beilleszkedési nehézségei mellett, a meg nem értettségük is; erről a helyzetről szintén érzékletesen tudósít Vadas József írása: VADAS József (1981): Gyári tervezők. In A forma tartalma. Az ipari formatervezésről. Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 82-85.


Tárgyfétis cikksorozatunkban a hazai tárgykultúra emblematikus darabjairól mesélünk. Tárgyak és tervezőik nyomába eredünk: kérdezünk, vizsgálódunk, megismerünk. Mayer Kitti és Novák Piroska designteoretikusok négykezese, kéthavonta.

A sorozat együttműködő partnere:

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük