A Studio NUR tagjai kedvenc projektjeikről mesélnek

A Studio NUR tagjai kedvenc projektjeikről mesélnek

Ha az egyik legsokoldalúbb budapesti graphic design társulást keressük, a Studio NUR mellett biztosan nem mehetünk el szó nélkül. A Budapest Design Week Nyitott Stúdiók programjának keretében Laki Eszter és Imre Réka várja az érdeklődőket egy ZOOM-találkozón.

Laki Eszter és Imre Réka mindketten a Kézpőművészeti Egyetemen végeztek, igaz, pár év különbséggel. A Studio NUR története Réka gyakornoki munkájával kezdődött Eszternél, aki ekkor már 10 éve freelancer grafikus volt. Eszternek az első napon egyértelművé vált, hogy Réka kiváló partnere lesz a tervezésben, így szinte egyből alkotótársakként kezdtek el dolgozni.

Az azóta eltelt három évben számos italcímkén, hazai terméken és több budapesti, valamint külföldi vendéglátóhelyen is otthagyták a nyomukat. A közös munka pedig olyan sikeresnek bizonyult, hogy a Michelin-csillagos étterem, a Costes számára tervezett játékos menükártyaszettért 2019-ben Red Dot díjban részesültek.

Számukra mégis a könyvek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a papír számtalan kísérletezési lehetőséget és nagy mozgásteret kínál. Az alapanyag kiválasztásakor elsődleges szempont számukra, hogy reciklált, például narancsreszeléket hasznosító papírra nyomtassanak.

Eszter és Réka egy ZOOM-találkozón várja az érdeklődőket a Nyitott stúdiók programsorozat keretén belül, amelynek során kedvenc projektjeikről mesélnek.

Programtípus: ONLINE

A Budapest Design Week programjai az eseménysorozat hivatalos weboldalán követhetők.

Fotók: Mohai Balázs

Studio NUR | Web | Facebook | Instagram
BDW | Web | Facebook | Instagram

Forrás: BDW

továbbiak
Hegyi menedék nádfedéllel
architecture

Hegyi menedék nádfedéllel

A Stuttgarti Egyetem egy új kutatás részeként szélsőséges körülmények között is helytálló, alacsony ökológiai lábnyommal rendelkező, nádfedeles hegyi menedéket épített az osztrák Alpokban. A SkinOver Reed névre hallgató házat az egyetem Építőanyag Intézetének csapata fejlesztette ki azzal a céllal, hogy a nád, mint alternatív építőanyag lehetőségeit tesztelje alpesi éghajlati viszonyok
A háromcsíkos melegítő új élete | Lotta Volkova x Adidas
divat

A háromcsíkos melegítő új élete | Lotta Volkova x Adidas

Az Adidas új kapszulakollekciója a keleti blokk végnapjait idéző darabjaival biztos, hogy nosztalgikus érzéseket ébreszt majd a mai harmincasokban. A posztszovjet stílus egyik alapdarabja a háromcsíkos Adidas melegítő. Azért lehet még fokozni a hatást, vagy kiindulópontként is lehet tekinteni rá, ahogy Lotta Volkova is tette, mikor az Adidas felkérte új
A közösségi élet új színfoltja lesz ez a varsói betonamfiteátrum
architecture

A közösségi élet új színfoltja lesz ez a varsói betonamfiteátrum

A lengyel mode:lina építésziroda a demokrácia szellemében tervezte meg Varsó új közösségi terét a város egyik forgalmas negyedében. A betonból épült amfiteátrum a varsói coworking- és cocreating-cég, a Brain Embassy megbízására épült. Célja, hogy új lendületet adjon a párbeszédnek és teret biztosítson a közösség életét meghatározó eseményeknek. A mode: