Design ezer fokon | Az idei Burning Man legbámulatosabb épülete

Design ezer fokon | Az idei Burning Man legbámulatosabb épülete

A Templom hagyományosan a Burning Man legfontosabb épülete, amely minden évben felépül, hogy a fesztivál végével hamuvá porladjon.


Augusztus 27-én ismét kezdetét veszi a világ egyik legjelentősebb és legérdekesebb fesztiválja, az amerikai Burning Man, amelyet 1986-ban rendeztek meg először és azóta is minden évben lángra lobbantja a nevadai sivatagot.

A Templomot, amely a fesztivál egyik központi épülete, minden évben új tervek alapján építik meg. Ebben az évben Ela Madej és Reed Finlay tervezők kaptak lehetőséget arra, hogy megvalósítsák saját elképzeléseiket, amelyhez a fesztivál kivételes lehetőséget biztosít, már csak azért is, mert a 10 alapszabály egyike a korlátlan önkifejezés.

Az épület, amely a Szív Temploma nevet kapta 12 méteres magasságával már önmagában is grandiózus lesz, ezt azonban még egy szintén 12 méteres torony koronázza meg a tetején. Elsőre talán nem egyértelmű, hogy mi inspirálta ezt a különleges formát, de szerencsére a tervezők elárulták, ami még lenyűgözőbbé teszi a terveket. A szerkezet ugyanis egy „fejjel lefelé fordított sivatagi virágra hasonlít, amelynek szára az ég felé mutat”.


Forrás: Dezeen

továbbiak
Tányéron sűrűsödő történelem – OPIUM
lifestyle

Tányéron sűrűsödő történelem – OPIUM

Aki egyszer járt Ázsiában, az tudja, hogy ahhoz, hogy kicsit értse a kontinensen lévő országok kultúráját, még nagyon sokszor vissza kell térnie. Nem elég a történelemkönyveket bújni, a valódi dinamika felfedezéséhez újabb és újabb országokba érdemes ellátogatni, megismerni a helyieket, bepillantani otthonaikba és meghallgatni a történeteiket. És főleg megkóstolni az
Szatén, föld, gyomor – még két hétig látogatható Kassa legmenőbb kiállítása
lifestyle

Szatén, föld, gyomor – még két hétig látogatható Kassa legmenőbb kiállítása

Kiss Adrian magyar–román művész Satin, Soil, Stomach című egyéni kiállítása a közelmúltban készült munkái mellett a művész új, textil alapú tárgyait és féminstallációit mutatja be, amelyek külön erre, a VUNU Galériában megrendezett kiállításra készültek. Kiss generációjának egyik legismertebb magyarországi alkotója, aki invenciózus textilszobraival és installációval szerzett elismerést, melyek az
Cirkuszfesztivál a Szigeten
sziget

Cirkuszfesztivál a Szigeten

A Sziget látogatóinak egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit idén augusztus 10-15 között. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb