Krakkóban éled újjá Rembrandt művészete – különleges installáció a NARchitekTURA stúdiótól

Krakkóban éled újjá Rembrandt művészete – különleges installáció a NARchitekTURA stúdiótól

A NARchitekTURA csapata újabb egyedi installációval lepte meg a művészetkedvelőket: a nyáron kiállított reneszánsz gyűjtemény és Botticelli Virginia története című műve után megint egy nagy múltú alkotást láthatunk rendhagyó megvilágításban. Ezúttal Rembrandt igazán kivételes festményét, A lengyel lovast csodálhatjuk meg, kicsit sem megszokott környezetben.


Rembrandt alkotását ezúttal a krakkói Wawel királyi palotában lehet megtekinteni, azonban a NARchitekTURA kortárs koncepciója mind a palota történelmi környezetétől, mind pedig a festmény állandó otthonától, a New York-i Frick Collection közegétől is merően különbözik. A projekt fő célja pontosan egy olyan helyszín biztosítása volt, ami jelentősen kiemeli az festményt a megszokott helyzetéből. Rembrandt fenséges portréjának ideiglenes helye önmagában köti össze a festő évszázadokkal ezelőtti világát a jelenkori vizuális igényekkel. A kastély belső tereit kihasználva az építész stúdió térelemei több szálon futó párbeszédet kezdeményeznek a kiállított műalkotás és a művész életművének tágabb értelmezése között.


Az installáció egyedi karakterét a rétegelt falemez “áramlása” határozza meg, amely kontrasztban van a meglévő helyiség szabályos körvonalával és a kockás kőpadlóval. A geometrikus formák és ez az illékony szerkezet tökéletesen harmonizál, ami talán abból is fakadhat, hogy utóbbit egyetlen könnyed vonal ihlette, amely Rembrandt vázlatain, festményein és metszeteiben szintén visszaköszön. A kiállítás diszkrét megvilágítása Rembrandt festészetének újabb modern ráncfelvarrása, emellett pedig a műalkotás színtónusát is hűen tükrözi.

Az egész installáció egy kísérlet, amely kiegészíti és új jelentésrétegekkel ruházza fel Rembrandt munkáját. Ennek a meghitt kiállításnak a koncepciója azt a célt szolgálja, hogy értelmezési szabadságot biztosítson az amúgy is titokzatos festmény számára.


Kiállítás tervezői: NArchitekTURA – Bartosz Haduch, Łukasz Marjański
Kiállítás kurátorai: Xavier Salomon, Joanna Winiewicz-Wolska
Kiállítás koordinátorai: Karp Julianna, Kama Guzik
Vizuális arculat: Szwaja Anna


Fotók: Anna Stankiewicz, Bartosz Haduch

NArchitekTURA | Web | Facebook | Instagram

Forrás: Designboom

továbbiak
Rugalmas és átalakítható terek előre gyártott elemekből
architecture

Rugalmas és átalakítható terek előre gyártott elemekből

A Chybik + Kristof cseh építész iroda az előre gyártott elemekből készült építészet lehetőségeit vizsgálja az újonnan elkészült Moduláris Kutatóközpontjában, amely épületét elsősorban a szögletes konstrukció és az egyedi tetőtér jellemzi, a munkaterülete pedig a helyi közösség számára is nyitva áll majd. A kutatóközpont három moduláris elemből – a padlóból, a konténerből
Csúcstalálkozót tartottak a klímaváltozásról Bukarestben
east

Csúcstalálkozót tartottak a klímaváltozásról Bukarestben

Bukarestben a múlt héten román és európai politikusok, cégvezetők és környezetvédelmi aktivisták jöttek össze egy klímaváltozásról szóló találkozóra. Az elmúlt fél évszázadban kiirtottuk a vadon élő állatok közel hetven százalékát, a tengerparti városok süllyednek – hogy csak néhány problémát említsünk –, és mindeközben a profitot hajszoljuk. Van-e megoldás? Az előadók a környezettudatosabb
Úttalan utak – egy amerikai fotográfus képei a '90-es évek Kelet-Európájából
fotográfia

Úttalan utak – egy amerikai fotográfus képei a '90-es évek Kelet-Európájából

Robin Graubard az 1990-es évek első felében bejárta a Jugoszlávia és a Szovjetunió széthullása utáni balkáni és kelet-európai országokat, hogy a maga nyers valójában mutassa meg a régió konfliktusait és változásait. Közel harminc évvel később Loose Joints adott ki albumot a képekből. Robin Graubard (sz. 1951) amerikai fotográfus az 1990-es