Népi minták modern enteriőrökbe!

Népi minták modern enteriőrökbe!

A lengyel folklór különböző, jellegzetes motívumai és viseletei plakátok formájában öltenek alakot Katarzyna Nowakowska lengyel illusztrátor munkáiban. Mutatjuk!


A Poznań-ban élő és alkotó Katarzyna Nowakowska illusztrációira Lengyelország ikonikus tájait feldolgozó posztersorozata kapcsán figyeltünk fel. Néhány könyv és társasjáték tervezése mellett azóta több plakátsorozatot is készített a világ egyéb régióiról, lengyel turistavárosokról, ökológiai problémákról vagy éppen lengyel népviseletekről. Katarzynát most ez utóbbi sorozatáról kérdeztük.

„A Posterpolytechnic ötletére dolgoztuk ki az új, Lengyelország különböző régióira jellemző népviseleteket feldolgozó posztersorozatot. Először férfi és női viseleteket ábrázoló plakátok készültek, majd a munka során úgy döntöttünk, hogy a sorozatot kibővítjük olyan munkákkal is, amelyeken az adott régió népi motívumaiból alkotott minták jelennek meg. Így minden lengyel régióból két típusú plakát közül lehet válogatni” – mondta el Katarzyna.

A sorozatban a Nagy-lengyelországi vajdaságra jellemző szamotuły, és a ma is gyakran használt, Kis-Lengyelországban élő krakkói néprajzi csoport jellegzetes népviselete, valamint az egyik legnépszerűbb, Podhale régióban élő felvidékiek, a kasubok, illetve Łowicz népviselete jelentette a fő inspirációt. „Hozzám a kasubok népviselete áll a legközelebb: motívumaik nagyon könnyedek, és olyan vadvirágokat ábrázolnak, mint például a búzavirág, a kékcsengő, a lóhere vagy a kéknefelejcs. Mindemellett Kashubia számomra hazánk egyik legszebb vidéke” – jegyezte meg az illusztrátor.

Majd kiemelte: „A lengyel népviseletek gyönyörűek és színesek: minden régiónak megvan a maga egyedi mintája és jellegzetessége. Mindezen tulajdonságok bemutatása mellett a sorozat célja, hogy a népi motívumokat a modern enteriőrökbe emelje.”

Az illusztrációk ugyanazon a kompozíciós elven alapulnak. A népviseleteket bemutató plakátokon középen elválasztva egy férfi és egy női alak látható, egy kártyajátékhoz hasonló elrendezésben. „Így a posztereket szabadon, 180 fokban elfordítva, tetszésünk szerint akaszthatjuk fel” – részletezte Katarzyna. Ez a tükröződő vizuális  megoldás jellemzi a kizárólag népi motívumokból alkotott illusztrációkat is. „Az élénk színek és egyszerű formák használata tulajdonképpen a hagyományt kortárs frissességgel ötvözi” – tette hozzá.

Katarzyna Nowakowska plakátjai a Poster Polytechnic oldalán szerezhetők be.

Katarzyna Nowakowska | Behance | Instagram
Poster Polytechnic | Web | Facebook

továbbiak
Meditatív búvóhely: a pozsonyi Elysium Spa
architecture

Meditatív búvóhely: a pozsonyi Elysium Spa

A pozsonyi Elysium Spa teret ad a nyugalomnak és a pihenésnek: a fabútorok, a csempe és a relaxációs helyiségek elemei különböző térélményt és impulzusokat kínálnak. A városi gyógyfürdő terveiért a szlovák Grau Architects csapata felelt. Mutatjuk! Az Élüszion (vagy latinul Elysium) a görög mitológiában egy olyan túlvilági hely, ahol az
Nyár, napsütés, szabadstrand | TOP 5
east

Nyár, napsütés, szabadstrand | TOP 5

Május első erősebb napsugarai mindannyiunkban felidézték az elmúlt nyarak szép emlékeit. Reméljük, idén is lehetőségünk nyílik majd újabb élményekkel gazdagodni. A jó idő és a napsütés mellé már csak a kellemes vízparti környezet hiányzik: mai válogatásunkban összegyűjtöttük nektek Kelet-Európa leghívogatóbb szabadstrandjait. Mostar, Öreg híd Bosznia-Hercegovinában találjuk Mostar városát, ahol egy
Bejártuk Újpest ikonikus kultúrtereit | Othernity
east

Bejártuk Újpest ikonikus kultúrtereit | Othernity

Az Othernity-projekthez kapcsolódó városi séták sorában ezúttal Újpest került a fókuszba. A bedeszkázott Ady Endre Művelődési Központ épületén túl a kerület első kulturális intézményét, a Polgár Centrumot és a 2018-ban átadott Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont épületét is szemügyre vettük. Kulturális intézmények térben és időben, Budapest IV. kerületében. Mutatjuk!