Régiós kiállítók és az év tervezője az idei Maison&Objet kiállításon

Régiós kiállítók és az év tervezője az idei Maison&Objet kiállításon

Irány Párizs! A csütörtökön induló expón mintegy kétezer lakberendezési márka vonul fel, amelyek között több környékbeli brandet is felfedezhetünk.


Évente kétszer rendezik meg Párizsban a világ egyik legrangosabb lakberendezési kiállítását, a Maison&Objet-t, a párizsi designhét részeként. A rendezvény január 19-én, csütörtökön indul, és 23-ig lesz látogatható. A brandek bemutatóin kívül persze számos szakmai rendezvény, beszélgetés és díjátadó is helyet kap a programlistán. 1995 óta rendezik meg az eseményt, amely alkalmanként mintegy 90 ezer látogatót vonz.

Az idei tematika a „Take care!” címet viseli, amely számos aspektusra kivetíthető: gondoskodjunk magunkról, egymásról és a környezetről. A szervezők ezzel az elfogadásra, inkluzivitásra és az átláthatóságra szeretnék ösztönözni a megjelenő vállalatokat. Emellett maguk is vállaltak új kihívásokat, többek között, hogy a rendezvényen keletkező hulladék 50%-át újrahasznosítják, valamint LED izzókra váltottak a világítótestekben.


Az ellenállóképesség művészete – Ukrajna

Idén nem meglepő módon Ukrajna került a középpontba a kiállító országok közül, az ukrán alkotók az „Az ellenállóképesség művészete” címmel kaptak egy kiemelt szegmenst, amely első a maga nemében a Maison&Objet-nél. Hat tervező/stúdió (Victoria Yakusha, Kateryna Sokolova, Smith & Winken, Dmitry Kozinenko, Denis Sokolov és Yuriy Ryntovt) és hét kézműves (Zemna Design, Natura Ceramica, Hochu Rayu, Mariia Puliaieva, Michael Samoriz, Natalia Bulanova és Evgeniy Litvinenko) munkáit vonultatja fel. Láthatunk itt többek között kortárs módon feldolgozott ősi fonatokat, szoborszerű lámpákat és egyedi bútorokat, amelyek közös identitását a hagyományos anyaghasználat és a kézműves technológiák adják, amelyeket mind az ukrán közösség kulturális kódjai formáltak. A kiállítás azt is bemutatja, hogy a nehéz körülmények ellenére hogyan tudnak az ukrán alkotók továbbra is dolgozni és új kollekciókat létrehozni.


PENT.

A lengyel brand egy általában mostoha sorsú iparágat karolt fel és tett esztétikusabbá, a sporteszközökét. Sokan azért nem vesznek inkább otthonra fitneszfelszereléseket, mert elcsúfítanák az enteriőrt. A PENT. éppen ennek ment elébe, minőségi anyagokból, kecses formatervezéssel és lágy színvilággal dobott piacra edzőpadokat, súlyzókat, labdákat, kettlebellt és más kiegészítőket. Utóbbiakat, ha akarjuk, a hozzájuk passzoló formavilágban készült gurulós kiskocsin stílusosan tárolhatjuk és szállíthatjuk is.


AN&ANGEL

Szájjal fújt üvegből készülő fali díszek Lettországból. A Red Dot–díjas brand hagyományos technológiákkal készít nagyon is kortárs megjelenésű dekorációkat, amelyek védjegye a csillámlóan tükröződő felület. Az üvegtárgyakat vákuumban vonják be rozsdamentes acéllal vagy titániummal.


Milla&Milli

A horvát brand megálmodói különösen büszkék arra, hogy helyi erdőkből nyert faanyagból készítik bútoraikat, és mivel a fenntartható design elkötelezett hívei, rendszeresen ültetnek is helyettük új facsemetéket. Többnyire természetes anyagokkal dolgoznak, dohányz– és étkezőasztalokat, bárszekrényeket, komódokat és könyvespolcokat találunk a kínálatukban.


Alpaka

Az alpakák szőre az egyik legértékesebb alapanyag a textilkészítéshez, ezért szerencse, hogy az állatok nemcsak az Andokban, hanem Észtországban is jól érzik magukat. Bundájukból pihe-puha pulóverek és kabátok mellett minimalista esztétikájú, luxusminőségű lakberendezési kiegészítőket, például plédeket és szőnyegeket is készítenek.


Az év tervezője: Raphaël Navot

A Maison&Objet zsűrije minden kiállításon kihirdeti az év tervezőjét, hogy egy olyan szakember munkáját ismerjék el és ünnepeljék meg, aki kivételes tehetségről és szakértelemről tesz tanúbizonyságot a nemzetközi design– és dekorációs szcénában. Idén a címet az izraeli születésű, Párizsban élő Raphaël Navot nyerte el, aki a kiállításon a The Apothem Lounge című installációjával mutatja be munkássága esszenciáját. Célja, hogy a fény és a textúrák játékával csalogasson elő érzelmeket a nézőkből. Navot korábban olyan nagy márkákkal dolgozott együtt, mint például a Roche Bobois, de több múzeum, könyvtár és hotel enteriőrje mellett David Lynch párizsi klubja, a Silencio is az ő nevéhez fűződik.


Maison&Objet
2023. január 19–23.
Parc des expositions de Paris Nord Villepinte, Párizs, Franciaország
Web | Instagram | Facebook


Forrás és fotók: Maison&Objet

továbbiak
Az újragyarmatosító „jóléti osztály” – interjú M. Sornarajah-val
business

Az újragyarmatosító „jóléti osztály” – interjú M. Sornarajah-val

A brit gyarmati időkben Srí Lankán született M. Sornarajah professzor szerint a világ szinte minden országában létezik már a kettős társadalom a multinacionális vállalatokból élő „jóléti osztálynak” köszönhetően. Ceylonon született még a gyarmati időkben. Srí Lanka gazdasága mára teljesen összeomlott. Milyen kilátásai vannak az országnak? 1948-ban vált az ország függetlenné
Újfajta mozgáskultúrák, lépj ki a komfortzónádból | TOP 5
lifestyle

Újfajta mozgáskultúrák, lépj ki a komfortzónádból | TOP 5

Újévi fogadalmaink jelentős része szól az életünk feletti tudatosság növeléséről. Ezek közül a legnépszerűbb az aktív életmód elsajátításának vágya, azonban gyakran akaraterő híján ez csupán vágy marad. Gyűjtésünkben olyan nem mindennapi sportolási lehetőségeket mutatunk be, melyek új perspektívába helyezik a testmozgás lehetőségeit. Ép testben ép elme! Petra Yoga Jóga a
Elkészült a pozsonyi GBC5 irodaház
business

Elkészült a pozsonyi GBC5 irodaház

A Galvaniho Business Center 5 a pozsonyi Ružinov keleti szélén, a D1-es autópálya és a repülőtér közelében található közigazgatási központ ötödik darabja. A kereskedelmi parkokból, bevásárlóközpontokból, üzletsorokból, bemutatótermekből, szállodákból és adminisztratív komplexumokból álló épületegyüttesben a GBC 5 egy multifunkcionális épület. A „zöld” közigazgatási épület dinamikus homlokzata, illetve ablakai parametrikusan reagálnak