Rengeteget dolgozik, évek óta számtalan szakácskönyv létrejöttében közreműködött, gyakran hívják reklámfilmes munkákba is stylingolni. De hogyan is dolgozik egy food stylist? Vajon közérthetőbb lett-e ez a fogalom, illetve foglalkozás az elmúlt tíz év során? Milutinovits Pankát új bázisán látogattuk meg, ahol arról is kérdeztük, miért épp a fokhagymáról nevezte el népszerű hello garlic! blogját, honnan szerez inspirációt, és mi az az étel, amit akár éjjel kettőkor is nekiállna elkészíteni. Interjú!
Milutinovits Panka lassan tíz éve indította el hello garlic! névre keresztelt blogját – Instagram oldalát ma már több, mint tizenegyezren követik, ahol különféle ötletes, általában geometrikus ételkompozíciókkal örvendezteti meg a követőket (mostanság szívesen kísérletezik a stop motion technikával is). Panka a fotózás kedvéért aznap épp néhány póréhagymát szerzett be – amíg beszélgettünk, a zöldségeket különféle formában vágta, szeletelte, rendezte el a munkaasztalon, amiből aztán (ha hihetünk az akkor tett ígéretnek) Mautner Zsófi kefíres, savanyú burgonyalevese készült. Sajnos a levest már nem kóstolhattuk meg, ellenben kifaggattuk Pankát mindenről, ami food stylinggal kapcsolatos, s legvégül intéztünk hozzá néhány „egyszerű” kérdést is (részletek és érdekességek a cikk végén videós és írott formában – a szerk.).
Lehet, hogy már kérdezték sokan, és csak az én figyelmem kerülte el. Miért éppen a fokhagyma?
Nagyon vicces, tényleg nem kérdezte még senki (nevet)! Alapvetően nem vagyok nagy ötletelő típus, abban a brainstorming-értelemben… Mikor már tudtam, hogy fogok csinálni egy blogot, leültem, és olyan alapanyagokon gondolkodtam, amelyek nélkül nem tudnék élni. És ebből a fokhagyma volt az egyik első. Előtte mások is felvetődtek, mint például a Hungry Chicken, de az nem tetszett annyira.
Kíváncsi lennék a munkamódszeredre: tervezel papíron, készítesz vázlatot, skicceket, kutatsz és anyagot gyűjtesz, vagy rögtön nekiugrasz? Gondolom, ez attól függően is változik, hogy a saját kedvedre, a hello garlic-ra készül egy kompozíció vagy egy alkalmazott munkáról beszélünk…
A hello garlic! esetében többféle módszerem is van. Amikor elkezdtem, a legtöbbször az volt, hogy spontán módon valamit megláttam, ami vagy különleges, vicces vagy csak szép volt, és ebből készült kép, tehát a kezem ügyébe kerülő alapanyagok jelentették a tényleges „nyersanyagot.” Aztán ezt később továbbfejlesztettem: rájöttem, hogy ezt úgy is lehet csinálni, hogy kiválasztok egy alapanyagot és ahhoz készítek terveket, rajzokat. Volt, hogy megvettem két kiló körtét például, és elkezdtem rajzolgatni: kitalálni, hogy hányféle módon lehet felvágni, milyen formát szeretnék belőle összehozni.
Ebből a szempontból szeretem különválasztani a hello garlic!-ra készülő anyagokat és a projekt alapú munkáimat. Persze vannak olyan megkereséseim, ahol kifejezetten „hello garlic-stílusú” anyagokat szeretnének tőlem látni. Mint food stylist, vagyis mint alkalmazott művész azt szeretem, ha az ügyfélnek van már egy konkrét elképzelése arról, hogy milyen stílusú anyagot szeretne, vagy ha nincs, akkor szívesen segítek neki ebben. Ehhez, ha szükséges, inspirációs képeket, mood boardokat állítok össze, s onnantól kezdve tulajdonképpen önjáró vagyok. Az ilyen helyzetekben nem az én stílusomról van szó, nem azt kell belevinni: én a szakmai tudásom adom hozzá, de tudnom kell, hogy milyen irányt képzel el a megrendelő. Ezt mind a munka előtt szoktuk egyeztetni, s ennek megfelelően készülök fel az adott projektre.
A harmadik módszer, ami egyben a legviccesebb, és mostanában is ezt alkalmazom: amikor félálomban találom ki az ötletet. Elalvás előtt gondolom ki ezeket, félig tudatosan finoman irányítva a gondolataimat – ez persze, rejt némi kockázatot, és csak reménykedni merek, hogy reggelre nem felejtem el (nevet).
Ha jól tudom, 2013 júniusában indítottad el a blogodat, tehát lassan tíz éve. Hogy látod, ez idő alatt hogyan változott az emberek ételekhez való viszonya, s maga a food styling fogalma (gondolok itt például az Instagram térnyerésére és a mindent elöntő #mutimiteszel tartalmakra)?
Talán még mindig van egy kis misztikum, ami körüllengi a szakmát – mit csinál egy food stylist és miért van rá egyáltalán szükség? Kíváncsiak rá az emberek, ami kifejezetten jó. Egy ételfotónál én a fotós és a szakács között félúton helyezkedem el, vagy a szakács tálal vagy én, ez megegyezés kérése, én adom hozzá a tényért és alakítom ki utána az ételfotóhoz szükséges kompozíciót. Hátteret, kellékeket, kiegészítőket választok és helyezek el a képen, esetleg beletúrok az ételbe, kenyeret, zöldfűszert, szárított fűszert, virágot stb. teszek kiegészítésként, de ezt az adott stílus határozza meg. Utána jön a fotós. Van olyan ételfotózás, ahol nincs szükség food stylistra, ezt nem is vállalom – tipikusan egy ilyen helyzet, ahol letisztult, éttermi, fine dining ételeket fotóznak: itt a séf megalkotja a tányért, a fotós pedig egy letisztult háttéren tökéletes képet készít róla. Mindenesetre, mivel én is fotózom, tudom, hogy az igenis jó, ha egy nagyobb produkcióban mindenkinek megvan a saját feladata.
Ami pedig a kérdés első felét illeti: én azt tapasztalom, hogy bár igen, mindenhol jelen vannak az ételfotók, úgy látom, mintha az elmúlt évek folyamán visszavettünk volna abból, hogy leülünk és rögtön lefotózzuk azt a tányért, amit kihoztak nekünk. Szerintem öt évvel ezelőtt ez sokkal durvább volt. Én ezt a nagyon görcsös ragaszkodást (vagy kényszert inkább) már nem tapasztalom magamon, sem a közvetlen környezetemben. Persze azzal sincs baj, akinek fontos, hogy lefotózza az ételét.
Hogyan képezed magad? Kiket követsz esetleg a nemzetközi színtérről? Kik vagy mik inspirálnak a munkád során?
Ha a hello garlic!-ról van szó, vagy arról, hogy mi az, ami igazán feltölt, akkor azt mondanám, hogy ehhez nem keresek inspirációt, legtöbbször csupán csak időre van szükségem – a levegő, az úszás és a terepfutás például sokat segít. Emellett a kortárs magyar és nemzetközi képzőművészet az, ami teljesen kikapcsol. Mások képeiben teljesen el tudok veszni, vagy ha például eljutok egy műterembe, az teljesen lenyűgöz. Én egyszerre szeretem a katonás rendet, meg azt is, ha valami azt a szigorúan szerkesztett kompozíciót mégis megbontja. Festészetben az absztrakt és a teljesen geometrikus stílust, de az expresszívebb, gesztus- vagy a naiv festészetet is kedvelem.
És még néhány kérdés az ételekről…
Ha egy recept lennél, milyen nélkülözhetetlen hozzávalókat kellene hozzád beszereznünk?
Fokhagyma, kakukkfű, vaj, paradicsom. Ezek nem feltétlenül egy receptben, persze.
Mi az, ami szerinted nem hiányozhat a vasárnapi ebédlőasztalról?
Húsleves.
Mit gondolsz, mit eszünk majd száz év múlva?
Remélem, hogy minél több fenntartható forrásból származó, helyi alapanyagokból készült élelmiszert.
Melyik állagot kedveled a legjobban?
Ropogós.
Mi volt az a menzaétel, amit nem szívesen ettél meg?
Bármi, ami mócsingos volt, undi hús, mondjuk.
Aminek nem tudtál ellenállni az iskolai büfében:
Kakaós csiga.
Étel, amitől jobb hely a világ:
Palacsinta.
Ha kíváncsi vagy, milyen kérdéseket tettünk még fel Pankának, nézd meg a videót!
Fotók: Mohai Balázs
Milutinovits Panka / hello garlic! | Web |Instagram|Facebook
Milyen áron lehetséges az energiafüggetlenség?
Először rendezik meg az Építészfesztivált
