fbpx
Nyomj Entert

Az oda-visszahatás anatómiája | Leaving the city 1. rész

Autóval érkezünk Nagykovácsiba: már messziről észrevesszük a ház egyik jellegzetes részletét, a „kis tornyot”, amelyet égetett vörösfenyő borít. Kelet, a svájci fehér juhászkutya barátságosan fogad bennünket a kapunál. Itt él Fenyvesi Zsófi képzőművész és grafikus, a Szikra Mező művészeti vezetője, a Phylia Studio alapítója. A csodás faház nemcsak ígéri a lelassulást: az udvaron vidáman gyülekeznek a cinkék a diófa körül (a fekete napraforgómag a kedvencük), odabenn pedig kellemes melegben forr fel a teavíz. 

Olyan különleges faház, mint Fenyvesi Zsófié, kevés akad, nemcsak ezen a vidéken, de az egész országban. Első ránézésre nem is mondanánk kifejezetten nagynak (54 négyzetméter alapterület, plusz tetőtér) – az egyszerű és okos építészeti megoldások eredményezik a harmóniát és praktikumot. Sokan óva intették Zsófit, hogy faházat építsen, de ő nem hátrált meg: a terveket az AU Workshop tervezőivel, Ghyczy Dénessel és Szederkényi Lukáccsal közösen készítették, majd 2017 májusára megépült a ház, amihez a faanyag Erdélyből érkezett.

Zsófi a Balaton partján nőtt fel, majd az ELTE filozófia szakán tanult, és az Ecole d’Art Maryse Eloy-ben szerzett diplomát vizuális kommunikációból. Saját vállalkozását, a Seven-t közgazdász nővérével már a diploma megszerzése előtt, 2007-ben elindították, mellyel Zsófi óriási nemzetközi tapasztalatra tett szert mint tervező és gyártásvezető. Munkáik során kezdetben műrepülő és vadászpilótákkal dolgoztak, akiknek Zsófi a teljes vizuális arculatát álmodta meg. Nevéhez köthető a Red Bull Air Race-ben repülő pilóták több mint felének grafikai megjelenése a repülőgép festésétől a technikai ruházatukon át a hangár grafikákig, az első megrajzolt vonalaktól a végső kivitelezésig és gyártásig. Közben 2010-től nyolc éven át volt a Breitling Jet Team vadászpilóta csapat tervezője. „Ez egy igazi álommunka volt nekem akkoriban: egy vacsora közben szalvétára rajzolgatva a hangsebesség átlépéséről beszélgetni egy csapat vadászpilótával, vagy részt venni a hivatalos fotózásukon, amikor hét darab L-39 Albatros géppel kötelékben körülrepüljük a Mont Blanc csúcsát nagyon különleges. Azt nem mondom, hogy nem izgultam, amikor lemaradtunt kicsit, és a mögöttem külön pilótafülkében ülő Christophe Deketelaere feltette a kezét és azt mondta: »Most te vezeted a gépet!« Persze óriási élmény volt, imádtam!” Mindeközben 2013-tól hét éven át dolgozott a Breitling svájci óramárka tervezőjeként, elegáns munkaruházatot tervezve és gyártva a cég összes márkaboltjának, összesen negyvenhét országban. „Ez Fenyvesi Zsófi egyik titkos élete” – mondja nevetve. Hiszen emellett akadt jó néhány hazai szerelemprojekt is. A Phylia Studio-t Zsófi  2016-ban alapította, itt leginkább művészetről, sportról, zenéről szóló projektekből látható egy válogatás.

Zsófit sosem kellett a szomszédba küldeni ötletért, ha éppen valami addig ismeretlen kalandról volt szó. Húszévesen kitalálta, hogy szeretne megtanulni angolul, ezért aztán jelentkezett egy kaliforniai sporttáborba, ahol lovastornát oktatott, miközben kipróbálta magát a szörfözésben is, amire már régóta vágyott. Nagy szerelmese az extrém sportoknak, szívesen vitorlázik, gördeszkázik, lovagol, szenvedélyesen gyűjti a különleges motorokat. Sok mindent kipróbált már, minket tehát az érdekelt, van-e még bármi a bakancslistáján, ami eddig nem teljesült?

„Most nem érzem úgy, hogy ebbe a kísérletező irányba tartanék. Sokkal inkább az érdekel, hogyan lehet ezen a bolygón fenntarthatóan, egyszerűen és természetesen élni úgy, hogy az ember az alapvető feltételeket meg tudja teremteni maga körül, miközben a világ apró csodáira folyamatosan nyitva tartja a szemét” – kezdi, majd így folytatja: „Mondhatni, hogy több életnyi élményt élhettem meg eddig. Nagyon sok helyen jártam a világban, volt hogy egy munka kapcsán négy hónap alatt kellett tizenhárom országba eljutnom. Mindenféle dologban – ami egy óriási kiváltság – volt alkalmam egy kicsit túlzásba is esni, és ezzel megtapasztalni azt, hogy jól gondold meg mire vágysz, mert lehet, hogy teljesül, illetve hogy mindig az egyensúlyt kell keresni mindenben. A lélek állítólag lóháton utazik, a gyorsabb tempó sokszor szinte feldolgozhatatlan.” Ahogy mondja, ezt az utat követően nagyon sokáig nem tudott elindulni sehová.

„Sok mindent szeretnék még kipróbálni, de talán egy kicsit más keretek között, mint eddig. Élvezem azt, hogy a kisfiam már egyre nagyobb, és lassan belenő abba a korszakába, amikor már partner tud lenni a felfedezésekben.”

A ház épp a befejezés előtt állt, amikor Zsófi találkozott Gáspárral, leendő férjével, így 2017 májusában együtt költöztek be, majd 2018 tavaszán megszületett Jonatán. „Azt gondolom, hogy ha az ember úgy dönt, hogy házat épít és kiköltözik a természetbe, akkor megtapasztalja, hogy a természet hogyan hat vissza rá. Milyen az, amikor kinézel és csak fákat látsz minden egyes ébredéskor.” Mint ahogy ez Zsófinál valóban meg is történik – egyetlen plazmatévé sem érne fel azzal a látvánnyal, amely a ház felső szintjén fogadja az éppen álomból ébredőt: a hatalmas üvegfelület páratlan kilátást nyújt a közeli erdő fáira.

Zsófi azelőtt a tizenegyedik kerületben lakott, egy harmincnyolc négyzetméteres lakásban. „Akkor, 2015-ben nem volt annyira egyértelmű, hogy házat szeretnék építeni. Volt egy kevés megtakarított pénzem, elkezdtem lakásokat nézni. De valahogy annyira testidegennek éreztem azt, hogy nyolc év után újra egy másik lakásba költözzek… Akkor jött az, hogy építeni kellene.” Rajzolt egy nagy kört Budapest köré és megkezdődött a keresés. Bejárta ennek a témának a zegzugait, a következtetés pedig az lett, hogy olyan telket találjon, ami varázslatos, belefér a keretbe és lehet rá építeni. „Az ideális lakóhely azért nehéz kérdés szerintem, mert ez egy arány. Tudni, de legalábbis érzeni kell, hogy ki milyen dolgokra vágyik leginkább és milyen arányban. Ha ezt nem sikerül jól kimérni, akkor bármilyen élethely elviselhetetlenné válhat.”

Nővéréék akkor már Nagykovácsiban laktak, ő talált rá a hirdetésre. A telken álló, gazzal benőtt „horrorházat” (ahogy Zsófi nevezi) le kellett bontani, s csak ezután kezdődhetett az új ház tervezése. Dénesék akkoriban már terveztek önálló családi házat, de mindig is inkább kísérletező jellegű projektjeikről ismerte őket a közönség. „A faépítészet errefelé alapvetően nem jellemző, nem is sokan terveznek faházat. Tudtam, hogy az AUW-val való közös munka a házterven rejt némi rizikót, hiszen a fiúk radikálisan törekednek sajátos művészi elképzeléseik megvalósítására, közben pedig az egyik legizgalmasabb dolog volt a vadabbnál vadabb ötleteket néha megtartani, néha megszelídíteni és a végén mindannyiunknak tetsző formába hozni velük.”

A ház minden egyes felületéről a természetesség köszön vissza: tégla, fa, kő egyaránt megjelenik itt. A ház elkészültekor sok fórumon hírt adtak róla, az ArchDaily is felfigyelt rá. Érdekes azt látni, hogy egy építészeti magazin hasábjain megjelenő, viszonylag steril és letisztult közegből hogyan lesz otthonos, valóban életszerű tér – Jonatán érkezése Zsófi életterében is változást hozott: nemcsak a játékok és mesekönyvek követeltek maguknak helyet a házban, de az áttört födémszerkezetet is „gyerekbiztossá” kellett tenni. Időközben a lépcső alatti terület is beépítésre került: a praktikus szekrény sok mindent elnyel. A nappali–étkező dísze a csodás antik cserépkályha, amit Zsófi egy gyűjtőtől szerzett.

Az étkezőasztal melletti polcon egyfajta Wunderkammer-jelleggel sorakoznak a tárgyak. Az egyik egy tenyérnyi nagyságú, kerekded mészkődarab: „Miközben kézzel gyűjtöttük a köveket a vízelvezetéshez a ház körül, találtunk egy tengeri csillag lenyomatot, merthogy itt tenger volt. Úgyhogy mondhatjuk, hogy tuljadonképpen egy tengerparton lakom.” Mutat nekünk egy érdekes fekete kődarabot is, amit odalenn a katlanban talált, s amiről ő maga is azt gondolta először, hogy tájidegen, vulkáni kőzetnek tűnő darab – aztán „Magyarország David Attenborough-ja”, Juhász Árpád geológus segített neki telefonon a megfejtésben, egyszerű kohósalak volt a fekete kő. „Ez azért vicces történet, mert kitettem egy képet a Facebookra azzal a kérdéssel, hogy van-e geológus ismerősöm és kaptam válaszként egy telefonszámot és egy keresztnevet, rögtön felhívtam: »Szia Árpi, találtam egy követ!«  »Tényleg, hol?« S így beszélgettem telefonon életemben először Juhász Árpáddal, akinek nagy tisztelője vagyok és meg is hívtuk a Szikra Mezőre előadást tartani még abban az évben.”

S hogy mi mozgatja mostanság? „Képzőművészettel, festészettel foglalkozni, tárgyakat létrehozni, a szépség és a jelentés jegyében alkotni, ez az, ami mozgat. Az önkifejezés formái mellett viszont egyre fontosabb nekem, hogy olyan dolgokat is csináljak, ami kicsit jobbá teheti a világot. A Szikra Mező mindezek kombinációja. Azok a dolgok érdekelnek, amiknek van egyfajta archaikus, elemi jellege. Értem ezalatt a legegyszerűbb dolgokat, például, hogy miért jó együtt elkészíteni egy ételt és együtt megenni? Tüzet gyújtani és köré ülni. Miért jó közösen dolgozni? A Szikra Mezőben nagyon sok olyan részlet van, ami ezeket a bennünk felismerhető archaikus elemeket hozza össze, önfeledtté és természetessé teszi az embereket, hordozza a nehezen összefésülhető dolgok összhangját.”

A Szikra Mező Alkotóhéten, amelynek Zsófi négy éve művészeti vezetője, évről évre kortárs építészeket, képzőművészeket hívnak meg Ipolytarnócra, hogy ott a helyiekkel együtt kísérleti építészeti installációkat, falfestményeket hozzanak létre, nemzetközi közösséget építve. Zsófinak azért jelent nagyon sokat ez a történet, mert úgy látja, egy olyan helyen, mint Ipolytarnóc valóban láthatóvá válik, mi fontos és mi nem. Hisz abban, hogy a művészet megváltoztat mindent, a közös, önfeledt alkotás elemi élmények ad, érzékenyít és újfajta valóságot teremt.

Egyelőre az augusztus végi alkotótábor kapja a legnagyobb hangsúlyt,  de a tervük az, hogy három évszakban tudjanak programokat szervezni ide. „Idén az egyesületünk megvásárolt egy omladozó félben lévő százéves pajtaépületet. Ebből nemcsak egy közösségi teret szeretnénk létrehozni, hanem kiállítóteret, vagy akár szálláshelyet is.”

S hogy mit csinálna Zsófi most a legszívesebben? Örülne, ha már most festhetne a pajtában, mert az azt is jelentené, hogy sikerült ezt az épületet megmenteni, hogy az új élettel töltődjön meg, s örömére legyen az ide utazóknak és az itt lakóknak egyaránt.


Sorozatunk főszereplői olyan kreatív szakemberek, akik megelégelték a nagyváros zaját és egy új élet reményében költöztek – félig vagy akár egészen – vidékre. Megmutatjuk és elmeséljük, hogyan raktak fészket és teremtettek új otthont a fővároshoz közel, vagy épp az ország másik végében egy számukra idegen vagy épp nagyon is ismerős településen. Vajon valóban olyan jó az élet vidéken, ahogy azt legtöbben elképzeljük?

A Hype&Hyper magazin második számában már olvasható a Leaving the city sorozat extra epizódja! Még nincs magazinod? Rendeld meg most a HYPE webshopból!

Fotók: Mohai Balázs

Phylia Studio | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük