Budapest by Labrosse | Dunapark-ház

Budapest by Labrosse | Dunapark-ház

Azokon a csíkos napernyős délutánokon néha fül nélküli arcok állnak össze. Oh no! Az egyik szeme sír, a másik meg csak néz. Nesze, a harmadikon Tetris-szerű tömegjelenet – a szín nem számít, illeszkedik a nép. Az erkélyen ácsorgó Vudubaba-család közben persze csendben bomlaszt. Valaki meg már csak félig fért be a sarki kávéházba, úgy gubbaszt. De nem baj, mindjárt délután öt, és holnap szombat! Labrosse Dani különleges karakterei budapesti épületeket özönlenek el itt, a HYPEANDHYPER-en! Böngéssz te is, és találd meg a négy különböző színű, virághajú alakot, ezúttal a Dunapark-házban!

„Egy csomó kedvenc lakóházam van Újlipótvárosban, de talán a Dunapark Kávéháznak otthont adó Pozsonyi úti épületet szeretem a legjobban. Az art deco házba lépve mintha visszarepülnénk a múltba, ahol a formák letűnt korok pompáját idézik. Ez az időtlen elegancia a bérpalota külső vonalaiban is folytatódik. Maga az épület sokkal kevésbé díszített, mint a sorozatom korábbi darabjai.: jól esett, hogy most valami egyszerűbbet rajzolhattam. Ez a fajta letisztultság a figuráimat is talán kicsit jobban hagyja érvényesülni” – mondta el Dani a legújabb munkájáról.

Aktuális feladványunk: keresd meg a képen a négy különböző színű, virághajú alakot!

A Dunapark-ház

A Pozsonyi út 38-40. szám alatt található bérházegyüttes az évek során Dunapark-ház néven vált ismertté. Az 1935-36-ban épült ikonikus újlipótvárosi épülettömb – melyet a Dugattyús házat is jegyző Hofstätter Béla és Domány Ferenc építészpáros tervezett – a maga korában Budapest legkiválóbb, legelegánsabb modern bérpalotájának számított.

Bár a Pozsonyi út és a Szent István park sarkán álló házra a külseje alapján mindenki azt mondja, Bauhaus stílusú, a lépcsőházak az art deco formavilágát tükrözik. A Dunapark-ház alapvetően luxusbérháznak épült, a kényelmi szolgáltatásoktól a dizájnig minden ezt igazolja. A vasbeton lépcsőfokokat például márvánnyal burkolták, középen élénk, kék színű, különleges Emergé gumiszőnyeggel. A lakók kényelmét két lift, zárható gyermekkocsi-tároló és a látogatókat elsőként fogadó házfelügyelő szolgálta. Társadalmi és anyagi helyzetüket olyan további részletek nyomatékosították, mint a beltéri szökőkút, az összefüggő tetőkert és egy speciális szellőzőrendszer, amely a lakásokba friss dunai levegőt engedett.

A földszintre eredetileg mozit terveztek, majd elvetették az ötletet, és 1938-ban itt nyílt meg a ma is működő Dunapark Kávéház, amelyről az épületegyüttes a nevét is kapta.


Budapest by Labrosse című, egy éven át tartó sorozatunkban Labrosse Dani különleges karakterei laknak be, lepnek el ikonikus budapesti épületeket itt, a HYPEANDHYPER-en! Böngéssz te is, és játssz velünk!

továbbiak
art + design  |  Barabás Zsófi
art

art + design | Barabás Zsófi

A képzőművészet a design örök ihletforrása. Külön-külön is megél a két terület, de miért választanánk szét őket, amikor olyan jól kiegészítik egymást? Mi inkább ráerősítünk a kapcsolódásra:  minden hónapban választunk egy aktuálisan megtekinthető művészeti kiállítást, és hagyjuk, hogy inspiráljon egy designválogatást. Május végén, online nyílt meg a budapesti Deák Erika
Nyári ízek Olia Hercules könyvéből
east

Nyári ízek Olia Hercules könyvéből

Nyári ízek és tradicionális ételek emlékekkel, történetekkel fűszerezve. Az ukrán származású Olia Hercules tizenkét évesen költözött Ciprusba, ezután Londonba, ahol újságíróból vált az ételek és ízek szerelmesévé, majd elismert séffé. Néhány recepttel kedveskedünk most nektek Olia legújabb, 2020-ban megjelent könyvéből, ami a Summer Kitchens [https://oliahercules.com/books/] (Nyári konyha)