LEN HLINA, vagyis „Csak agyag” címmel indított Instagram-fiókot a felvidéki Zagiba Mátyás, hogy népszerűsítse a méltánytalanul elfeledett épületdíszítő kerámiákat.
Zagiba Mátyás, a MOME másodéves kerámia szakos hallgatója az alig nyolcszáz lelket számláló szlovákiai Jólész (Jovice) településről érkezett Budapestre. Idén márciusban, a pandémia ideje alatt kezdett el szisztematikusan foglalkozni a különféle közintézmények homlokzatán vagy belső terében megmaradt monumentális kerámia alkotások feldolgozásával. Hogy ne csak a fióknak dolgozzon, elindította a LEN HLINA („Csak agyag”) névre keresztelt Instagram-oldalt, ezzel is népszerűsítve ezt a méltánytalanul figyelmen kívül hagyott műfajt. Az épületdíszítő kerámiák ugyanis legalább annyira hányattatott sorsúak északi szomszédainknál, mint nálunk, Magyarországon. Hogy miért?
Műfaji sajátosságainak köszönhetően a monumentális kerámia egyszerre több területet is lefed: építészet, képzőművészet és iparművészet egyszerre találkozik ezekben a munkákban. Építészet, mert az épület szerves részeként jelenik meg (külső homlokzaton, belső terek falán), képzőművészet, mert egy (vagy több) művész üzenetét közvetíti, és iparművészet, hiszen rendhagyó alapanyagot, a kerámiát hívja segítségül a közölni kívánt üzenet átadásához. Ez a műfaji sokszínűség – ahol a felsoroltakon túl a szobrászatot és az urbanisztikát is említhetnénk – egyúttal az épületdíszítő kerámia veszte is: több műfajba is tartozik, de valójában sehová sem. Holott (ideális esetben) az efféle alkotások nagyobb nézőközönséget vonzanak, magukat a városlakókat szólítják meg, mint azok a képzőművészeti „társaik”, akik a múzeumok falai között várják a látogatókat. Az utca embere azonban legtöbbször aligha tudatosítja magában ezeknek a monumentális alkotásoknak a jelenlétét – legfeljebb a könnyebb tájékozódás végett jegyezzük meg a díszes, színes falfelületeket, de alkotójukról, a készítés körülményeiről már jóval kevesebbet tudunk.
A LEN HLINA oldal létrehozásával Mátyás éppen ezen szeretne változtatni: megmutatni ennek a műfajnak a szépségét és értékét, amíg lehet. Hiszen a legtöbb esetben – éppen a téma feldolgozatlansága, a kanonizáció hiánya miatt – ezeket az alkotásokat az épület átépítésekor lebontják, megsemmisítik, és legfeljebb archív felvételek formájában marad fenn egy-egy ilyen munka.
Az oldal 2021 márciusában indult, s elsősorban a normalizáció időszakában, vagyis 1969 és 1989 között készült épületdíszítő plasztikákat gyűjti össze. A monumentális kerámia már középiskolában felkeltette Mátyás figyelmét, elsőként Kassán és környékén járt nyitott szemmel. Rozsnyón az egykori posta épületének falán rajzolódott ki előtte Lýdia Čepková (született: Mészárosová) plasztikája, amelyen a művész szignója és a készítés időpontja is szerepelt.
Mészárosová Lýdia a prágai iparművészeti főiskolán tanult Otto Eckert műhelyében, s itt ismerkedett meg későbbi férjével, Milán Čepekkel – a diploma után mindketten a brezovai porcelángyárban dolgoztak egy rövid ideig, majd a hatvanas évek folyamán Kassára költöztek.
Rozsnyón egyébként több monumentális kerámiával is találkozhatunk: a vonatállomás homlokzatát Milán Čepek munkája díszíti, a házasságkötő terem falán pedig a rozsnyói születésű Szentpétery Ádám 1986-ban készült absztrakt geometrikus muráliája látható.
Mátyás egyik legizgalmasabb felfedezéseként tartja számon azt az esetet, amikor is a Čierne diery egyik Facebook bejegyzése alapján sikerült beazonosítania Pelsőcön, egy elhagyatott mezőn Imrich Vanek alkotását. Az 1978-ban készült, mára eléggé leromlott állapotú kompozíció szétszórt darabjait a Szlovák Design Múzeumnak ajándékozta, hogy ezzel is mentse a menthetőt.
Szignó és évszám hiányában a kutatást a művészek monográfiáinál vagy a különféle levéltárakban kell kezdeni, hiszen jelen pillanatban sajnos nem tudunk olyan online adatbázisról, amely összegyűjtené az efféle épületdíszítő kerámiákat – a cseheknél a vetrelciavolavky.cz website foglalkozik köztéri műalkotásokkal, idehaza pedig a köztérkép.hu oldal jelenthet segítséget a téma iránt érdeklődőknek, lévén, hogy ott az egykori történelmi Magyarország területéről is találunk néhány példát, pár kassai Imrich Vanek-munka itt is megtalálható. A monográfiák azonban nem minden esetben nyújtanak segítséget, mert bár Imrich Vanek, id. Miloš Balgavý, vagy a révkomáromi születésű Juraj Marth és társaik elismert művésznek számítanak, inkább autonóm munkásságuk került feldolgozásra, a monumentális kerámiákról kevesebb szó esik.
Mátyás elsőként a kelet-szlovákiai régió feltérképezését tűzte ki célul, de később, amennyiben feladatai engedik, egész Szlovákia területére kiterjesztené a kutatást, illetve az is felvetődött benne, hogy akár szakdolgozat formájában is feldolgozná a témát, megszólaltatva a még élő művészeket.
Természet és technológia olvad össze a Burberry új installációjában
A magyar tehetségek iránt Dubajban is nagy volt az érdeklődés
