Tag

épület

Fény és sötétség szimfóniája
design

Fény és sötétség szimfóniája

A cseh QARTA Architektura építésziroda egy új közösségi központot tervezett a kladnói testvérgyülekezet számára. Az új épület lelki menedékhelyként és szabadidős tevékenységek helyszíneként is szolgál. A cseh Kladno településen található keresztény közösségi központ a lelki programok mellett más események szervezésére is hangsúlyt fektet: ilyenek a fiatalokat és felnőtteket megszólító szabadidős
Egy kenderből épült ház, mely egybeolvad környezetével
architecture

Egy kenderből épült ház, mely egybeolvad környezetével

Szerbiában, a Homolje-hegységben találjuk azt a rendhagyó építményt, mely egy csakugyan nem mindennapi kollaboráció eredménye: a svájci Bach Mühle Fuchs építész iroda és Ljubica Arsić építész, illetve interdiszciplináris művész közösen tervezték a kenderházat. A tervezők célja egy környezetébe könnyedén simuló épület létrehozása volt, mely ahelyett, hogy a tájat utánozná, ember
Épületfotózás mint önkifejezés | Kamil Philipiak
poland

Épületfotózás mint önkifejezés | Kamil Philipiak

Rideg, éles betonszerkezetek kontrasztban a puha, nyugodt égbolttal. A lengyel származású Kamil Philipiak fotográfiáin többek között Krakkó, Katowice, Varsó, Gdańsk vagy Barcelona városainak részleteit fedezhetjük fel új, pasztelles, álomszerű megközelítésben. Mutatjuk! Kamil Philipiak jelenleg pszichológiát tanul a krakkói Jagelló Egyetemen. A fotográfia és építészet iránti szeretete régre nyúlik vissza: „Mindig
A BIG hatalmas koncerttermet tervez Prágában
architecture

A BIG hatalmas koncerttermet tervez Prágában

A dán építész iroda, a BIG bemutatta az új prágai koncertterem terveit, ami Vltava Filharmónia néven épül majd a főváros központjában, a Moldva partján. Az épület a Prágai Szimfonikus Zenekarnak, a Cseh Filharmonikusoknak és a prágai Városi Könyvtár zenei részlegének ad majd otthont. Az épületet négy egymásra épülő, szögletes oszlopcsarnok
Elkészült az IKEA óriási polcokra emlékeztető épülete Bécsben
architecture

Elkészült az IKEA óriási polcokra emlékeztető épülete Bécsben

Az IKEA bejelentette, hogy elkészült a Querkraft Architekten által tervezett bécsi áruháza, amelyet polcszerű, növényekkel teli homlokzata, zöld tetőterasza és parkolóhelyek nélküli kialakítása határoz meg. A projekt kezdeti tervezési szakaszától az IKEA célkitűzése az volt, hogy “jó szomszédok” legyenek. Az épület ezért úgy ölt alakot, hogy hozzáadott értéket képviseljen a
Kijev új városrészei a remény metaforájaként köszönnek vissza Manuel Álvarez Diestro fotográfiáin
fotográfia

Kijev új városrészei a remény metaforájaként köszönnek vissza Manuel Álvarez Diestro fotográfiáin

Manuel Álvarez Diestro fényképein Kijev új városrészeit a remény vizuális metaforájaként értelmezi. A fotográfus és filmrendező még a konfliktus kirobbanása előtt utazott Kijevbe, a MOLODIST Nemzetközi Filmfesztivál meghívására, hogy bemutassa Trains Bound for the Sea című filmjét az ukrán közönségnek. A különböző vetítések között Diestro fényképezőgépével a kezében indult felfedezőútra,
TOP 10 kortárs épület régión innen és túl
architecture

TOP 10 kortárs épület régión innen és túl

Tengerparti hotel Rovinjból,  bambusz tetős iskola Baliról és a világ első nyers földből nyomtatott 3D-s háza Olaszországból. Szubjektív építészeti válogatás következik az elmúlt egy-két évből, nagyrészt olyan épületekből amikről már beszámoltunk idén, egy-két újdonsággal kiegészítve. Mario Cucinella | Olaszország | Tecla, az első 3D-nyomtatott ház nyers földből A TECLA (Technology + Clay) a
Egy MOME-s fiú, aki elhozza nekünk Szlovákia monumentális kerámiáit
architecture

Egy MOME-s fiú, aki elhozza nekünk Szlovákia monumentális kerámiáit

LEN HLINA, vagyis „Csak agyag” címmel indított Instagram-fiókot a felvidéki Zagiba Mátyás, hogy népszerűsítse a méltánytalanul elfeledett épületdíszítő kerámiákat. Zagiba Mátyás, a MOME másodéves kerámia szakos hallgatója az alig nyolcszáz lelket számláló szlovákiai Jólész (Jovice) településről érkezett Budapestre. Idén márciusban, a pandémia ideje alatt kezdett el szisztematikusan foglalkozni a különféle
Sok jó bútor kis helyen is elfér | Robotizált berendezés Harlemben
design

Sok jó bútor kis helyen is elfér | Robotizált berendezés Harlemben

Ha New Yorkra gondolunk, akkor Harlemről elsőként talán nem a különleges építészeti megoldások jutnak eszünkbe, pedig már nem csupán Manhattan és Brooklyn tartogat meglepetéseket a design szerelmeseinek. A városrészben a Bjarke Ingels Group (BIG) által megálmodott és kivitelezett épületben található lakások tökéletesen szemléltetik, hogy milyen az, amikor sok bútor kis
Fedezd fel Prágát ezzel az építészeti útikalauzzal!
architecture

Fedezd fel Prágát ezzel az építészeti útikalauzzal!

Megjelent a Blue Crow Media által kiadott Modern Prague Map, amely a cseh főváros huszadik századi építészete előtt tiszteleg. Mutatjuk! A térkép Adam Štěch prágai építészettörténész és író szövegével, valamint Tomáš Souček fotóival válik teljessé:  nemcsak hasznos útmutató Prága felfedezéséhez, de vizuálisan is gyönyörködtet. Az útikönyv kétoldalas és kétnyelvű kiadásban
East by KONNTRA | 5 elgondolkodtató épület
architecture

East by KONNTRA | 5 elgondolkodtató épület

Split egyik legfontosabb és nemzetközileg is elismert lakóépületéről, egy szlovén építész házáról, egy Kelet-Horvátországban található emlékparkról, valamint Szkopje legrégebbi és részben szabadtéri bevásárlóközpontjáról is olvashattok ebben az ajánlóban. A KONNTRA csapata saját történetét is formáló, szemléletmódját tükröző épületeket gyűjtött össze. Új cikksorozatunkban egy-egy város bemutatására fókuszálunk, de a KONNTRA építészeti
Dokumentarizmus és művészet határán | Kevin Campean
architecture

Dokumentarizmus és művészet határán | Kevin Campean

Absztrakt formákká átalakuló brutalizmus – valahogy így írható le Kevin Campean fotósorozata, amely Szatmárnémeti nem annyira közkedvelt városközpontját új szemszögből láttatja. Mutatjuk! Kevin jelenleg a budapesti Limelight alkotói csapatát erősíti, ahol leginkább fényinstallációk, valamint 3D projection mapping területén tevékenykedik. Alkalmazott munkái mellett a fotózás számára a kikapcsolódást jelenti, így született meg
Képekkel mesélni az épületekről | Michał Pecko
poland

Képekkel mesélni az épületekről | Michał Pecko

A lengyel Michał Pecko szemüvegén keresztül épített környezetünk kissé melankolikus építészeti utópiává alakul át. A kifejező, sajátos hangulatú illusztrációk analóg és digitális technikák társításával készülnek. Michał Pecko Gdanskban, Lengyelország egyik szeles és északi kikötővárosában él és alkot – egészen pontosan egy hatvanas évekbeli modernista, szerény, de mégis ízléses építészeti részleteket rejtő
Szavazz a kedvenc budapesti épületedre!
architecture

Szavazz a kedvenc budapesti épületedre!

A Déli pályaudvar, az Újpalotai Víztoronyház, az újpesti Ady Endre Művelődési Központ, az OKISZ-székház, a Planetárium – öt budapesti épület, melyeket korábban mi is bejártunk már. Most rajtad a sor, hogy eldöntsd, melyiket szeretnéd viszontlátni a HYPEANDHYPER legújabb plakátján! Görgess és szavazz te is! Igencsak hiányoljuk már azokat a városi sétákat,
HIGHLIGHTS | Épített örökségünk
poland

HIGHLIGHTS | Épített örökségünk

A HIGHLIGHTS sorozat részeiben újra és újra használati tárgyak, azok előnyei és hátrányai kerülnek fókuszba. Felmerülhet a kérdés, vajon melyek életünk legalapvetőbb jelentőségű, ember alkotta tárgyai, amelyek nélkül nem tudnánk élni? A válasz egyszerű: az épületek. Akár egy emberöltőt élünk bennük, akár nem, minden ház részünkké válik. Legyen az sátor,
Egy régi raktár hozza lendületbe a brnói iparnegyedet | DADA Distrikt
architecture

Egy régi raktár hozza lendületbe a brnói iparnegyedet | DADA Distrikt

A csehországi Brno régi iparnegyedében található ez az egykori raktárépület, melyet nemrég társasházként újított fel a KOGAA építész iroda. A projekt ugyanakkor nem csak a lakhatási lehetőséget biztosít – a közösség és a környék fellendítésére is kísérleteket tesz különböző módszerekkel. Európában az utóbbi években Csehországban nőttek meg a legszámottevőbben az ingatlanárak,
Ikonikus budapesti épületek egy grafikus szemszögéből | Dankó Evelin
east

Ikonikus budapesti épületek egy grafikus szemszögéből | Dankó Evelin

Izgalmas textúrák és mintázatok harmóniája pasztell és élénk színtónusokban: Dankó Evelin részletgazdag illusztrációkkal tiszteleg Budapest és ikonikus épületei előtt. Evelin Kárpátalján nőtt fel művészetkedvelő családban, így számára is adott volt, hogy ezen a területen szeretne majd elhelyezkedni. Tervezőgrafikai tanulmányait Sopronban kezdte, de később Litvániában és Spanyolországban is betekintést nyert az
Épületfotózás mint önkifejezés | Kamil Philipiak
poland

Épületfotózás mint önkifejezés | Kamil Philipiak

Rideg, éles betonszerkezetek kontrasztban a puha, nyugodt égbolttal. A lengyel származású Kamil Philipiak fotográfiáin többek között Krakkó, Katowice, Varsó, Gdańsk vagy Barcelona városainak részleteit fedezhetjük fel új, pasztelles, álomszerű megközelítésben. Mutatjuk! Kamil Philipiak jelenleg pszichológiát tanul a krakkói Jagelló Egyetemen. A fotográfia és építészet iránti szeretete régre nyúlik vissza: „Mindig
Bejártuk az OKISZ-székházat | Othernity
architecture

Bejártuk az OKISZ-székházat | Othernity

Egy újabb ikonikus épülettel folytatódott a Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló „Othernity” sétasorozat. A Thököly úton található OKISZ-székház több érdekességet is tartogat az itt megfordulók számára, az egyik ezek közül a ma is működő páternoszter, amit – természetesen – mi is kipróbáltunk. És hogy mi mindent rejt még a brutalista épület? Mutatjuk!
Építészek és épületeik Budapesten | Ki tervezte?
architecture

Építészek és épületeik Budapesten | Ki tervezte?

Hiánypótló Instagram-oldalra bukkantunk: Vékony Zsolt újságíró  szemrevaló épületeket kap lencsevégre Budapest utcáit járva és tervezőik megnevezésével együtt dokumentálja azokat. Néha természetesnek vesszük azt, amilyen építészeti kincsek között élünk, járunk-kelünk nap mint nap Budapesten. Hogy ez ne így legyen, hanem kicsit több figyelmet fordítsunk a minket körülvevő épületekre, Vékony Zsolt újságíró
Nvard Yerkanian új életet lehel az örmény modernizmusba
design

Nvard Yerkanian új életet lehel az örmény modernizmusba

Az örmény illusztrátor és grafikus, Nvard Yerkanian [https://nvardyerkanian.com/?utm_medium=website&utm_source=archdaily.com] képsorozata letisztult hangvételű illusztrációkkal enged betekintést az örmény modernizmus szépségeibe. A monumentális épületek immáron  geometriai elemekké, flekkeké redukálódtak és a gondosan választott színekkel azok formai sajátosságait fedi fel a művész, hogy megszerethessük az