fbpx
Nyomj Entert

Ezért imádjuk „A besúgó” sorozatot! | Láng Imola látványtervezővel beszélgettünk

Citromsárga hordozható MINI-VIDI készülék, babakék színben játszó műanyag tejeszacskó tartó, piros műbőr klubfotelek, fém fiókos szekrényen rózsaszín minyon. Ezek mind feltűnnek „A besúgó” sorozatban. A film – tárgymániás designteoretikus lévén – azonnal beszippantott. Nem is volt kérdés, hogy felkeressük a sorozat látványtervezőjét, aki dolgozott már Enyedi Ildikó nagyjátékfilmjein („Testről és lélekről”, „A feleségem története”), a „Terápia” sorozaton és Pálfi György „Szabadesés” című filmjén is. Most a rendszerváltás előtti színes-szagos nyolcvanas évek megidézése volt a feladata. Elemzünk, kérdezünk, mesélünk, és megmutatjuk a berendezett szetteket is!


Felnövés- és lázadás-, de leginkább klasszikus kémtörténet – röviden ezekkel a hívószavakkal jellemezhetjük „A besúgó” sorozatot. Az 1985-ben játszódó történet indulása óta számtalan cikk, interjú és kritika látott napvilágot a hazai sajtóban: volt, akit teljesen elkapott a retróláz, megszólaltak a fiatal színészek, akik szüleik személyes élményeiből és az alkotók útmutatásai alapján készültek szerepükre, s akadtak olyanok is, akik a történelmi pontatlanságok miatt marasztalták el a filmet. Nem tisztünk, hogy igazságot tegyünk, mindenesetre tagadhatatlan: „A besúgó” a fél országot megmozgatta, s párbeszéd tárgyává tette ezt a sokféle érzelmet kiváltó korszakot, és nem utolsósorban becsempészte Kelet-Közép-Európa sajátosan egyedi atmoszféráját – határon innen és túl – a nappalikba (április hónapban messze ez volt a legnézettebb tartalom az HBO kínálatában, megelőzve ezzel az új „Batman” filmet).

Az HBO első saját gyártású és fejlesztésű sorozata sokféle szempontból vizsgálható: mi most sem politikai-történelmi, sem filmkritikai elemzésekbe nem bocsátkozunk, helyette inkább belevetjük magunkat abba, ami minket a leginkább érdekelt, miközben izgalommal vártuk hétről hétre a friss epizódot. A látványtervezésért felelős Láng Imolát kérdeztük a tervezési- és munkafolyamatokról, arról, mennyire volt nehéz dolguk az autentikus helyszínek megtalálásával és berendezésével. Imola néhány oldalt is megosztott velünk a produkcióhoz használt „Bibliából”, és jópár kulisszatitkot is elárult nekünk.

Emlékszem, milyen izgalommal vártam „A besúgó” első részét, majd alig telt el húsz perc és máris azon kaptam magam, hogy nem a cselekményre, hanem a díszletre és a kellékekre figyelek: az Ultra mosogatóporos dobozra, a polcon pihenő sárga kenyértartó kosárra, az Utasellátó csészére és tányérra. Persze, feltételezem, kevés hozzám hasonló tárgymániás sorozatőrült pásztázta árgus szemekkel a képernyőt, hogy beazonosíthasson egy-egy ikonikus tárgyat – szakmai ártalom (lásd Novák Piroskával közösen jegyzett „Tárgyfétis” sorozatunkat, ahol többek között a sorozatban felbukkanó műanyag tejkiöntő történetének is utánajártunk már).

Ugyanilyen izgalommal fordultam Láng Imola felé, mikor találkoztunk: minden teljesen banális kulisszatitokra kíváncsi voltam, például hogy hogyan zajlik a sorozatban szereplő tárgyak beszerzése, vagy hogy milyen feladatai is vannak pontosan egy látványtervezőnek.

„A látványtervező szorosan együttműködik a jelmeztervezővel. A nemzetközi koprodukcióban készült „A feleségem története” filmnél például vittünk a ruhapróba helyszínére mindegyik lakásdíszletből egy lefestett faldarabot, hogy a jelmeztervező csapat azok alapján tudjon aztán tervezni, ruhákat próbálni. Mind a jelmez-, mind a látványtervezés nagy feladat, a rendező az, aki ezt a két ágat összefogja. Mindkét divíziónak összetett a feladata és általában olyan idilli állapotokról nem beszélhetünk – az idő szűkössége miatt –, hogy én minden ruhapróbán ott üljek vagy a jelmeztervező velünk tartson a terepszemlékre. Vannak megbeszélések, ahol egyeztetünk színeket, de leginkább a forgatáson lehet még változtatni és becsempészni még egy piros mellényt, ha az izgalmasabbá teszi a szetet” – kezd bele Imola.

„A valahai Goldman menzáról béreltük a kiadópultokat. Ez egyébként egy megugorhatatlan feladatnak tűnt, mert a költségvetés miatt a gyártás nem jöhetett szóba. Menza dombormű terv: Engert Dávid.”

A díszleteket az operatőr kelti életre.  Amit az operatőr megmutat, azt látja a néző – a forgatás után a díszleteket lebontjuk, nincs második esélye, fogalmaz Imola. „Azért jó, hogyha az előkészítés során sokat tudunk egyeztetni az operatőrrel, mert nagyon jól tudjuk segíteni egymás munkáját. Tehát az ideális munkakapcsolatban sokkal jobb eredmény születik akkor, hogyha egyeztetett koncepció mentén megyünk, és én is tudom, hogy ő milyen világítási stílust, vagy kameramozgást tervez. A leghatékonyabb, ha a rendező és az  operatőr megbeszélésein én is ott tudok lenni. Főleg a munka megkezdése előtt ez nagyon fontos, így ugyanazon a filmen tudunk dolgozni.”

És hogy zajlott maga a látványtervezés „A besúgó” esetében? Teszem fel a kérdést, hiszen csak sejtésem lehet arról, mi minden történik az első megbeszéléstől odáig, hogy egy gyanútlan HBO felhasználó rátalál a sorozatra és megnyomja a PLAY gombot.

„Száva Zsolt szobája – Réczey Zoli grafikai munkái nagyon sokat segítettek. Vannak köztük olyanok, amelyek Zoli kisképzős munkái voltak, pont akkor készültek, amikor a sorozat játszódik.”


„Itt annyiban volt speciális a helyzet, hogy az HBO kiírt egy látványtervezői pályázatot: először megkaptam a forgatókönyvet – nagyon tetszett és beindította a fantáziám. Minden meghívott látványtervező összerakott egy-egy pályamunkát, ezek kerültek az HBO elé, s ők választottak közülük. Találkoztam Bálinttal (Szentgyörgyi Bálint, a sorozat alkotója – a szerk.) és Petrányi Vikivel (Petrányi Viktória, a sorozat producere – a szerk.), akiknek bemutattam a pályázatom. Az anyag főleg színekre, formákra, hangulatokra mutattak példákat és a főbb helyszínek tervezett karakterét vették sorra.”

Imola azt meséli: maga a tervezési folyamat, tehát a pályamunka elkészítése viszonylag sok időt vett igénybe, s mikor a tényleges munka megkezdődött, addigra neki már egy kialakult koncepciója volt, hogy mit is szeretne majd látni a forgatások során. A díszletterveket Tasnádi Zsófiával (a sorozat supervisor art directora – a szerk.) közösen készítették.

„Kutattunk, mi volt menő akkoriban, így akadtunk az Esperanto lázra: akkoriban többen hitték, hogy ez a nyelv leváltja az angolt.”
„Tasnádi Zsófi találta az asztalt, izgalmas alakja van. Egy vörös üveglappal egészítettük ki, nagyon attraktív helyszín!”


„Az is speciális helyzet, hogy itt három rendező volt, mert Bálint folyamatosan dolgozott forgatókönyveken, mi elkezdtük gyártani a díszletterveket és a helyszíneket keresni, Petrányi Viki producerként pedig összefogta a sorozatot. Sokat segített  abban, hogy jól menjen a párbeszéd a stábtagok között. Összehívott egy meetinget, ahol meghatároztuk, milyen legyen a film hangulata: ne legyen túlságosan retró, ne legyen szocio-retró, helyette inkább megpróbáltuk kicsit „elemelni” az egészet, szándékosan felerősített színekkel dolgoztunk. Minden díszlet súlypontját megkerestük, beleterveztünk valamit, ami pontosan felidézi a nézőben a kort, majd köré varrtuk a kabátot” – mondja Imola, majd kitér azokra a kritikákra, amikben a sorozat pontatlanságaira térnek ki, például arra, hogy „A besúgó”-ban a kollégium sokkal jobban néz ki, mint amilyen az a valóságban volt. „Ez szándékosan történt így. Ez egy döntés volt és elvárás egyrészt az HBO részéről, hogy ne a sötét kelet-európai hangulatot fessük fel, hanem a fiatalok energiáját, lendületét mutassuk meg a díszlettekkel. Minden elem, amit használtunk, korhű, de mindenből a jobbat választottuk. A kicsit élénkebb színt, a kicsit ízlésesebb dolgokat tettük egymás mellé. A hetvenes évek bútoraival rendeztük be a kollégiumot, de falszínek, burkolatok, textilek miatt az összhatás harmonikusabb, mint ami a nyolcvanas években volt.” Itt eszembe jut a főszereplő Demeter Geriék vidéki háza, ahol a konyhában két Gábriel Frigyes-széket véltem felfedezni. Imola azt mondja, egy-egy „villantósabb” darabot nem olyan nehéz szerezni, de mikor több darab kell valamiből, „na, akkor azért lehet, hogy hunyorítani kell egy picit.”

„Ahova csak lehetett, vittünk szobafenyőt. Remélem, nem csak nekem jelenti ez a szobanövény a generációk összekapcsolódását. Nagymamámnál volt egy kicsi példány, együtt nőtt velem, elkísért az első lakásomba, de már az anyukámnál van, mert olyan nagy, hogy csak ott fér el.”
„Ebédlő asztal, Veszprém, Geriék háza. Ez az epizód Mátyássy Áron rendezésében készült.”
„Geri múltja, élete: pontos grafikai munka, Réczey Zoli, archív újságok kikérése, nyomtatása, Füzesi Gergő – Szász Ivett, a színész gyerekkori képeinek másolata (köszönjük Váradi Gergő) és a sakkszövetségtől szerzett díjak. Ezeket Isaszegen egy eladó ház üres falán összeillesztettük egy napra.”

Azt meséli, a helyszínekkel óriási szerencséjük volt: két, a sorozatban megjelenő ikonikus épületet is lebontottak azóta (BME V2 jelű egykori oktatási épülete, illetve a Goldmann György téri menza és az Államigazgatási Főiskola). „Megkaptuk ezeket a helyszíneket, amik építészetileg tökéletes voltak számunkra, csak ki kellett vennünk azokat a rárakódott elemeket, színeket, anyagokat, amik nem passzoltak, és aztán bútorokkal, kellékekkel berendezve, áthangolva máris tudtuk használni. Úgy használtuk ezeket az épületeket, mintha stúdiók lennének. A Ménesi úton az Államigazgatási Főiskola (a sorozatbeli Kilián Kollégium – a szerk.) aulájában átmatricáztuk a domborművet, betettünk álfalakat, áloszlopokat, hogy kicsinyítsük, szűkítsük a teret. Ott főképp türkiz falakkal játszottunk, és a sárga székeket például a főiskola uszodájából hoztuk fel. Ha most kellene belekezdenünk, lehet, hogy nagyon sok mindent műteremben kellene megcsinálnunk, de arra nem lenne pénzünk.”


Ami pedig a színpalettát illeti: minden jelenetben fontosak az élénk színek (sárgák, vörösek, kékek, zöldek), de Imoláék arra is gondosan ügyeltek, hogy ezek az árnyalatok ne oltsák ki egymást, sokkal inkább, hogy legyen mindig valami üde és jellegzetes színfolt egy-egy jelenetben, de ezek sokszor egészen apró tárgyak: egy sárga matrica, egy telefon, egy olló. És azt is érdemes megfigyelni, hogy a különféle helyszínek, terek milyen érzetet keltenek bennünk: a sorozatbeli Állambiztonság épülete (az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Arany János utcában) hidegebb fényű, sokkal „súlyosabb”, mint például a kollégium épülete, ami melegebb színekkel operál, könnyedebb, vidámabb hangulatot teremtve ezáltal.

Katkáék lakása


„A besúgóban” minden jelenetet eredeti helyszínen vettek fel, nem forgattak stúdióban. Érdekesség például, hogy Kiss Imréék lakótelepi lakását egy csepeli könyvtár raktárában rendezték be – az ablakok kiosztása itt pont ideálisnak tűnt, volt egy folyosó része és két szobája (egy átlagos lakótelepi lakás nem jöhetett volna szóba, ott aligha fért volna el a stáb). Imola meséli, hogy a forgatás során a Kiss Imre alezredest játszó Thuróczy Szabolcs viccesen meg is jegyezte, hogy szerinte neki (a karakterének) ennél nagyobb lakása van, és nagyobb tévéje és újabb a fotele.

„Erről a helyszínről a berendezők 8 köbméter könyvet pakoltak ki, majd vissza, mert ez eredetileg egy könyvtár raktára.”
„Olyan berendezni egy könyvtárat egy 1985-ös konyhának, mint amikor elképzelsz egy költözést, ami úgy kezdődik, hogy egy óriási raktárból, ahol száz idegen ember tartja a cuccait és már rég összekeveredett, kiválasztod a bútoraidat, ruháidat, használati cikkeket és a legszemélyesebb tárgyaidat, aztán összecsomagolsz. Ezeket felhordod egy üres helyre, ahol kipakolsz, de úgy, mintha már tíz éve ott élnél – erre van egy napod, de ezt az egyet is sokallja a gyártási részleg.”

Imola a beszélgetés ezen pontján mutatja meg nekem az art department csapat „Bibliáját” – egy több száz oldalas dokumentumot, amiben az összes helyszín, s annak minden egyes tárgya szerepel, képes referenciákkal együtt. Van itt méretezett alaprajz, képgyűjtemény, internetről levadászott vagy munkatársak saját készítésű fotói, komplett listái arra vonatkozóan, mit honnan szerezzenek be. A kollégák folyamatosan gyűjtenek és fotóznak mindent, ami szóba jöhet, böngészik a képes archívumokat, a Fortepant. Komoly kutatómunkát végeznek arra vonatkozóan, hogy például 1985-ben milyen padok, köztéri kukák léteztek, milyen volt a telefonfülke, amibe aztán a grafikus tervez telefonkönyvet. Itt azt art department csapat alatt egy csupán néhány fős stábot kell értenünk (supervisor art director – Tasnádi Zsófia, art director – Jóvári Csenge, art department koordinátor – Zsiga Dorottya, grafikus – Réczey Zoltán, rajzoló – Engert Dávid, berendező – Füzesi Gergely és Szász Ivett, berendező asszisztens – Jankovich Eszter, kellékes – Stadler Tamás, kellékes asszisztens – Baji András,  építészet – Takács Zoltán, technikus – Farkas Márton).

„Füzesi Gergővel maradtunk ketten, már ment le a nap, mindenkinek lejárt a munkaideje és viccelődve elkezdtük felragasztatni a bódé kirakatába a korabeli portékát. Éreztük, hogy ez még négy óra is lehet, éjfél. Gergő udvariasan mondta, hogy nagyon szép színű nagyméretű csomagolópapírokok vannak a csomagtartójában, nem gondolom-e, hogy inkább borítsuk be az ablakokat ezekkel. Nehezen adtam be a derekamat, de az egyik kedvencem lett! Tényleg jó színűek voltak a papirok.”
Kiss Imréék nappalija: „Sajnos sosem került képbe ez a sarok. Kedvencem volt a hajcsavaró és -szorító együttes.”


Zárásképp arra voltam kíváncsi, ki lenne az a rendező, akivel szívesen dolgozna együtt. „Ehhez kicsit realista vagyok, nincsen bakancslistám. Annyi előnyöm van, hogy sok alkotót ismerek már a filmes szakmában, és nagyon hatékonyan tudok a munkatársaimmal közösen dolgozni. Néha próbálom elképzelni magam más országban, de még úgy igazán gyenge hologramként látom magam. Valójában az egész filmezés lehet, hogy külföldön nagyobb léptékű és izgalmas, de ezt a tempót, ezt tényleg csak baráti, kollegiális helyzetben tudom elképzelni” – vall őszintén Imola, mert hát, ha valami, akkor a filmkészítés igazi nagybetűs csapatmunka.

Fotók: HBO / The Orbital Strangers Project
Láng Imola (részletek az art department csapat „Bibliájából”)
HBO Max Magyarország | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük