„Design az ötvenes évektől a retro szerelmeseinek” – így definiálja magát a budapesti Paloma udvarban működő Retrohungary, amelyet nevezhetnénk akár vintage boltnak is, de annál itt sokkal többről van szó. Sebők Judit és Borbély Tamás szenvedéllyel gyűjtik és mutatják be válogatott darabjaikat a mindössze néhány négyzetméteres üzletben. A mi szerencsénk pedig az, hogy nem csak egy értékes tárgyat vásárolunk, ha itt hagyjuk a pénzünk, hanem a hazai kerámiatörténet sokszor elfeledett fejezeteibe is belelapozhatunk.
A Retrohungary története egy csonka nippel kezdődött. Az angol szakos tanárként dolgozó Sebők Judit, aki 2008-ban indította el a kezdetben kedves gyerekjátékokra, majd később ékszerekre fókuszáló fércművek márkát, egy régiségboltban akadt rá egy napsárga hajú, narancs kendős, türkiz ruhás kislányfigurára – mint az kiderült, ő volt Piroska, aki mellől hiányzott a farkas. Az árván maradt porcelán Piroskát Judit végül nem vette meg, a bolt pedig két évre bezárt, de őt nem hagyta nyugodni a dolog: mindenáron meg akarta szerezni a kiszemelt Hollóházi porcelánt (később sikerült is neki).
Ez a szenvedély hajtja azóta is. Saját elmondása szerint egy múzeumban él, annyira megszaporodtak a porcelántárgyak az otthonában, de a gyűjtők élete már csak ilyen. Az ominózus első darab felkutatásakor és azt követően derült ki számára, mennyire nehéz és hosszadalmas megismerni egy-egy kiszemelt darab eredettörténetét: ismerős régiségkereskedőktől megtudott ugyan ezt-azt, ám a könyvtárakban alig akadt szakirodalom, amihez segítségül fordulhatott volna.
A hétvégi piacozások alkalmával levadászott kincsek sok örömet és kihívást jelentettek Judit számára, hiszen kíváncsi volt, ki állhat az említett alkotások mögött. Kutatott az Iparművészeti Múzeumban, majd egy szerencsés ajánlásnak köszönhetően eljutott a Magyar Nemzeti Galériába, ahol a Képző- és Iparművészeti Lektorátus archív anyagaiba ásta bele magát Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténész, a múzeum munkatársának segítségével, akivel azóta is jó barátságot ápol. A 2019-es Túri Fazekas Múzeumban rendezett, szuveníreket és vitrindíszeket bemutató kiállításhoz Eszter írt bevezetőt.
Judit időközben elindította a Retroporcelánok blogot, ahol elkezdte összefésülni a kutatások alkalmával megszerzett információkat: lassan összeállt a kép arról, melyik kincs hol és ki keze által készült vagy kapott festett dekort. Bár mindannyian ismerjük a Zsolnay, a Herendi vagy épp a Hollóházi Porcelángyár nevét, a kisebb, kevésbé ismert gyárak történetéről alig tudunk valamit, holott a magyar háztartásokban fellelhető kerámiatárgyak jó része ezekben a gyárakban, azaz a Kőbányai Porcelángyárban, az Aquincum Porcelángyárban vagy a kispesti Gránit Porcelán- és kőedénygyárban készült.
A kutatómunka azonban nem állt meg a könyvtári kartonoknál. A kis, kerekded formájú, csillagszemű angyalkafigurák kapcsán Judit például egészen a tervezőig, Ősz Szabó Antóniáig jutott el. Személyesen találkozott az Aquincum Porcelángyár egykori művészével, aki újabb és újabb információkkal látta el őt. Ezután még több személyes találkozás következett más idős porcelántervezőkkel, akik hol örömmel, hol kissé tartózkodóan meséltek az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek kerámiagyári történéseiről. Az interjúkhoz Eszter közreműködésével egy kérdéssort is összeállítottak, amely nagy segítséget jelentett Juditnak abban, hogy a személyes beszélgetések alkalmával minél pontosabban rögzíteni tudja az egyes alkotók életútját.
„A gyűjtő egy külön állatfaj” – mondja Judit nevetve. Miután megszületett két fia, már nem tért vissza a katedrához, az időtlen porcelándarabok felkutatása teljesen kitöltötte az életét. Az elhivatottság láttán sokan ajánlkoztak Juditnál, hogy besegítenének a kutatásban, de csak egy valaki akadt, aki komolyan is gondolta a közös munkát. Itt kapcsolódik be a történetbe Borbély Tamás, aki Judithoz hasonló megszállottsággal fordul a porcelánok felé, bár míg Juditot az ötvenes-hatvanas évek produktumai ejtik rabul, addig Tamás inkább a hetvenes-nyolcvanas évek rajongója, és a dísztárgyak mellett a használati tárgyak is érdeklik. Ottjártunkkor Tamás épp egy hosszú és fárasztó éjszakai műszakból érkezett: szociális munkásként dolgozik egy hajléktalanszállón.
A közös küldetéstudat és szenvedély épp egy éve, 2019 szeptemberében öltött testet, amikor is a Retrohungary beköltözött a Paloma egyik kis üzlethelyiségébe – Judit és Tamás azóta is itt várja azokat, akik nem pusztán porcelántárgyat vásárolnának, hanem szeretnének többet megtudni a korszak alkotóiról, gyárairól is. Főképp a hazai közönség látogat el hozzájuk, de gyakorlott gyűjtők is megfordulnak náluk.
Ahogy Judit meséli, számára az jelenti a legnagyobb sikerélményt, mikor egy teljesen gyanútlan vásárló sétál be hozzájuk, akinek bár nincsen kapcsolódási pontja az adott korszakhoz, mégis rabul ejtik őt a polcokon sorakozó tárgyak. Egyszer például egy fiatal lány vásárolt náluk, aki ajándékot keresett egy ismerőse számára, s mikor látta, hogy itt valóban különleges darabokra találhat, azt mondta: már nincs is értelme, hogy tucattárgyak között keresgéljen bármilyen nemzetközi áruházlánc falai között. A betévedő turisták számára külön polcrészen sorakoznak a „Budapest”, „Balaton” és egyéb hazai városok nevével díszített emléktárgyak: apró tálak, vázák, hamutálak. Nem is gondolnánk, de a szentimentálisnak gondolt szuvenírek is legalább annyira izgalmasak lehetnek, mint egy-egy ritkaságnak számító tervezői darab.
Az interjú készítésekor Judit megmutatta nekünk azokat a vázlatrajzokat, melyeket Zumpfe Klára és férje, Demjén Imre iparművészek készítettek épp a már említett szuvenírek díszítésének tevezésekor. Az apró, sajtpapírokra felskiccelt rajzokra Judit azonnal lecsapott, amikor a házaspárnál járt – a mentett kincseket hamarosan kiállítás formájában is megcsodálhatja a közönség a Budapest Design Week keretein belül megrendezendő kiállításon a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum falai között.
A Retrohungary fontos missziót lát el: a gyanútlan látogatót Judit és Tamás bevezetik az ismeretlen kerámia- és porcelánbirodalomba, segítenek eligazodni az addig értéktelennek gondolt, de mégis ismerős tárgyak között. A piaci kofák asztalánál álldogálva aligha fordulhat elő velünk, hogy többet is megtudjunk a kiszemelt tárgy történetéről – Juditék boltjában azonban teljesen más megvilágításba kerülnek a kedves és barátságos porcelánfigurák, a különféle méretű és formájú vázák, tálak, falitányérok.
Török János, Torma Istvánné, J. Seregély Márta, Veress Miklós – csak néhány azok közül a nevek közül, akiknek munkái a legtöbb magyar háztartásban a vitrin üvegje mögött, a nagyszoba polcain vagy a tévékészülék tetején ott pihennek évtizedek óta, mégsem ismerjük őket igazán. De talán a Retrohungary csapatának köszönhetően ez az általános nézet változhat.
Az interjú készítésekor többször is szóba került a Karcagi Üveggyár, ahonnan Juditék több darabot is felhalmoztak már az idők folyamán. A falra festett Retrohungary felirat alatti polcon négy színes üvegvázára emlékeztető tárgy sorakozott egymás mellett. Mikor beléptünk az ajtón, még nem tudtuk, hogy ezekkel fogunk távozni, de minekutána ráeszméltünk, hogy ezek bizony azok a fátyolüvegből készült darabok, amelyekből egyet egész biztosan láttunk már egy művészeti katalógusban a következő Tárgyfétis cikkünk megírására készülve, lecsaptunk rájuk. Hogy mit is kell tudni ezekről a színes üvegtárgyakról, az a soron következő Tárgyfétisből kiderül.
Mars-utazás Prága egyik közterén
Iszlám Vallási és Kulturális Központ | Ljubljana, Szlovénia
