fbpx
Nyomj Entert

Hongkong–New York–Tokió | Beszélgetés Ilosvai Zsófia kurátorral, a Design Pier alapítójával

Ilosvai Zsófia tizenöt éve foglalkozik designesemények szervezésével, számos külföldi kiállítás kurátora volt már, 2015 óta Hongkongban él és dolgozik. A Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területeként számon tartott városállamban – melyet a köznyelvben egyszerű városként emlegetnek – a designról is egészen másképp gondolkodnak, mint a világ egyéb tájain. Hogy pontosan miképp, arról Zsófi mesélt nekünk.


Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen szereztél diplomát Egerben kommunikáció és média szakon, majd később az Université Paris VIII falai között a Visual Art mesterkurzus multimédia és fotó szakirányán Master of Art oklevelet kaptál. Hogyan vezetett az utad Hongkongba?

A mesterdiploma megszerzése után a férjemmel előbb Japánba költöztünk, ahol három évig éltünk. Azt már a megérkezésünkkor tudtuk és éreztük, hogy ez egy teljesen más világ, mint amit Európában megszoktunk. Kezdetben egyfajta értetlenséggel vegyes csodálatot éreztünk, aztán szép lassan meg kellett tanulnunk ezt a világot, hogy pontosan hogyan is működnek errefelé a dolgok. Rengeteget olvastam Japán történelméről és kultúrájáról, megtanultam japánul is. Ez időszak alatt viszont nem csupán Japánról tanultam, hanem arról, hogy a saját kultúránk, kulturális beidegződéseink egy örökség csupán, ami a személyiségünk részévé válik: a Japánban megélt kontraszt a saját énem, kultúrám új perspektívába helyezéséről is szólt. Ezért volt ez egy életre szóló tapasztalat. Ekkor független kurátorként fotókiállítások szervezéséért feleltem, s ekkor tanultam bele a rendezvényszervezésbe is.

Három év után aztán visszatértünk Franciaországba, és akkor kezdtem megismerni a design világát is. Egy rendezvényszervező cégnél nemzetközi designesemények kurátori és szervezői munkájában vettem részt, ahol lehetőségem nyílt együttműködni kulcsfontosságú kulturális intézményekkel világszerte, illetve szakmai kiállításokat, panelbeszélgetéseket és rezidens programokat szerveztem Párizsban, Milánóban és New Yorkban.

De nagyon vágytunk vissza Ázsiába. Ekkor már megszülettek a gyerekeink is, és lehetőségünk volt, hogy Szingapúrba vagy Hongkongba költözzünk, s a családdal az utóbbi mellett döntöttünk. És persze, mondanom sem kell, hogy Hongkong teljesen más, mint Japán, amihez ismételten hozzá kellett szoknunk.

Hongkong rengeteg lehetőséget adott: valóban érződött, hogy ez egy nagy, nyüzsgő olvasztótégely, ahol a különböző külföldi közösségek jelenléte nagyon inspiráló lehet. Sajnos a politikai helyzet kiéleződése és a Covid-helyzet kormányintézkedései miatt mostanra már kicsit fojtogató a légkör és sok hongkongi fiatal indult új életet kezdeni Kanadában és Nagy-Britanniában a politikai jövőkép komorsága miatt. Ők egyfajta demokráciában nőttek fel, és nem készek belesimulni a Kína által diktált új világba.

2015-ben indítottad el saját vállalkozásodat, a Design Pier-t: designrendezvények, kiállítások menedzselésével foglalkozol. Nemcsak Kínában, de a világ számos pontján, így például New Yorkban, Szingapúrban és Tokióban is szervezel különféle eseményeket. Így, hat év távlatából mit mondasz, mi kellett ahhoz, hogy sikeresek legyetek a nemzetközi piacon?

Milán fiam öt hónapos volt, mikor megalapítottam a Design Pier-t: épp hogy megérkeztünk és még nem ismertem Hongkongban senkit. Egy igazi vakrepülés volt, annak ellenére, hogy akkorra már a cég modellje egy stabilan működő programon alapult. Mégis az új közegben kiszámíthatatlan volt a siker. Nagyon pozitív fogadtatása volt a legelső eseménynek, és Hong Kong nagy előnye, hogy a kapcsolatépítés elképesztően hatékony és gyors folyamat tud lenni. Már az első kiállításunkhoz médiapartnerként csatlakozott a Home Journal és a Design Anthology, ami a régió két legkiemelkedőbb designmagazinjának számít. Így kapott szárnyakat a Design Pier, és így kezdtem hinni abban, hogy rengeteg kiaknázatlan lehetőség előtt állok.

Eseményeiteken leginkább a kortárs design legjavát, azon belül is sok esetben az ázsiai tervezők munkáit láthatja a közönség – legutóbb New Yorkban két kiállítást is rendeztetek, az egyik a Japan Ingenious címet kapta, a másik, a The Chair kiállításon pedig ikonikus székeket mutattatok be. Mesélnél ezekről egy kicsit? Milyen irányvonalak mentén választottad ki a munkákat?

Minden országban kicsit más profilú kiállítással készülünk figyelembe véve a helyi közönség érzékenységét, érdeklődési pontjait. New York egy nagyon niche közeg a design területén. Rengeteg kiélezett szemű gyűjtő, designnszakember, újságíró látogatja a kiállításokat. A Design Pier minden alkalommal a NYCxDESIGN fesztivál partnereként vesz részt, akik a médiajelenlétünket biztosítják. Az egyik kiállítás Brooklynban, a másik Manhattanben valósult meg – két nagyon különböző közeg, de mindkettő nagy siker volt.

A japán designról mindenki sokat tud és mindig nagyon vonzó a téma, viszont New Yorkban a még ott ismeretlen új generációt mutattuk be, ami sok meglepetést hozott a közönség számára. A szék mint ikonikus designtárgy tematikáját feldolgozó kiállításon pedig egymás mellé állítottuk híres tervezők limitált kiadású tárgyait, például Cini Boeri lélegzetelállító, üvegből készült Ghost chair-jét (gyártó: Fiam Italia) és egyedi gyártású különleges darabokat Európából és Amerikából.

Hogyan kell elképzelnünk az ázsiai, hongkongi vagy akár tágabb értelemben a kínai design ökoszisztémát?

Ázsiában a modernitás a gyarmatosítással – avagy Japán esetében a Meiji korszak nyitásával – és egy felgyorsított tempójú iparosodással vette kezdetét. Ez egy drasztikus, átmenet nélküli paradigmaváltás volt, ami attól függően, hogy kik voltak a gyarmatosítók, különböző módon történt, de egy alapvető jellemzőben megegyeztek: a régit el kell törölni és a felzárkózás reményében a lehető leghatékonyabban modernizálni. Ez minden ázsiai országban a tradíciók elértéktelenedéséhez, a régi épületek lerombolásához, az új, a modern piedesztálra emeléséhez vezetett.

Hongkongot szinte teljes egészében lerombolták, hogy hatékony, modern, költségtakarékos vagy profitot termelő bevásárlóközpontok, irodaházak, betonból épült lakóházak vegyék át a koloniális gyönyörű épületek helyét. Bozóky Dezső (hajóorvos, fotográfus) az 1920-as években készített fantasztikus képeket egy csodaszép, vadregényes, a természetbe organikusan beleolvadó koloniális városról. Szomorú látni, hogy mindez a szépség már nem létezik.

Mostanra érett meg a modernitásban felnőtt generációban, hogy a modernizációt saját kultúrájuk, tradícióik elvesztéseként élik meg, és aktívan részt vesznek régi tradíciók újjáélesztésében: egyre inkább arra törekszenek, hogy a kihalófélben lévő mesterségeket különféle designprogramokkal életben tartsák, és a műemlékvédelem is most éli igazi virágkorát Ázsiában. Ezek a témák nagyon aktuálisak.

Japán és Korea sokkal hamarabb megélte ezt az átmenetet, ráadásul részleges elszigeteltségük és erős hagyományaik lehetővé tették, hogy már sokkal hamarabb kialakuljon egy formai, esztétikai és elméleti diskurzus a hagyomány es a technológia harmonikus együttéléséről.

Ez a két ország egyértelműen Ázsia két designnagyhatalma. Kína nagy ütemben próbálja felvenni a lépést: fantasztikus építészeti csodákkal, egyedi designalkotásokkal rukkolnak elő. Nem kell hozzá sok idő, hogy behozzák a lemaradást, és erre nagyon egyértelmű jeleket mutat a kínai designintézmények, múzeumok, szakmai kiállítások megszaporodása.

A Design Shanghai a világ legnagyobb tömegét vonzó designeseménye lett, persze jelenleg Kína egy erős izolációs politikát képvisel, és főleg a belső piacra koncentrál. De a kiemelkedő események mint a Unique Design Shanghai, vagy a collectible design galériák mint a Gallery All, Objective Gallery – csak hogy egy párat említsek – azt az irányt mutatják, hogy már nem elég a költséghatékony, tömeggyártású designtermék, hanem felnőtt egy generáció, akik a valódi, művészeti érték és egyediség felé hajlanak – Kína nagyon avantgárd lett.

A Victoria&Albert Museum együttműködése a Shenzheni Design Museummal, vagy a Hong Kongi M+ museum (ami évek óta épül, és ebben a hónapban adtak át) mind abba az irányba tartanak, hogy egy nyugati értelemben vett intézményes ázsiai tartalom jelenjen meg a falaik között.

Másik nagy tendencia, hogy a gyűjtők nagy része Ázsiában a millenials-ok, vagyis az Y-generáció tagjai közül kerülnek ki – az ő ízlésüket, kommunikációs csatornáikat, viselkedésformájukat kell megérteni ahhoz, hogy egy galéria hatékonyan tudjon művészeti, avagy designtárgyakat értékesíteni.

Egyáltalán Kínát, a kínai tervezőket mennyire érdekli az európai (vagy akár azon belül is a kelet-európai) design? Legalább annyira egzotikus számukra ez a közeg, mint nekünk, európaiaknak a távol-keleti kultúra?

Én úgy érzem, hogy mára teljesen megfordult a figyelem iránya. Most a nyugati világ tekint bámulattal Kínára, és a designcégek, galériák mindent megtesznek, hogy jelen legyenek a piacon, megfeleljenek a helyi trendeknek. A kínai design pedig kezdi virágkorát élni. 

Neked van időd figyelemmel követni az európai trendeket?

Természetesen figyelemmel kísérek minden területet. A karrierem Párizsban és Milánóban kezdődött, ahol rengeteg francia, olasz és európai tervezőt állítottunk ki. Fontos számomra az amerikai design figyelemmel kísérése is, mivel jelen vagyunk ott is – ahhoz, hogy sikeresek legyünk, értenünk kell a helyi ökoszisztémát. 

Kik alkotják a csapatot, és milyen projektek előkészítésén dolgoztok jelenleg?

Jelenleg mi is Kína felé kacsingatunk és a Guangzho Design Week-en decemberben lehetőségünk nyílt egy nagy bemutatkozásra, amit valószínűleg ebben az évben egy komolyabb együttműködés kísér majd. New York és Tokió mindig a programban marad, és jelenleg Hong Kongban kerekasztal-beszélgetéseken veszünk részt.

A csapat projektalapon működik. Állandó tagja Takáts Fruzsina, akivel Hong Kongban kezdtük az együttműködést és azóta minden kiállítást együtt vittünk véghez. Fantasztikusan tehetséges és mára szerves részévé vált a csapatnak. A csapat többi tagja országonként változik. New Yorkban évente egyszer áll össze a team a kiállítás idejére, Tokióban szintén van egy kolléga, aki a helyi logisztikát igazgatja. Ez a fajta működési modell a Covid-időszakban igazolta magát, és mivel a beutazási korlátozások miatt én nem tudtam személyesen jelen lenni az utóbbi két év kiállításain, hatalmas előny volt, hogy a helyi erőre támaszkodhattam. 


Design Pier | Web | Facebook | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük