Hogyan segítheti elő a gazdaság fellendülését egy urbanista, vagy járulhat hozzá a fenntarthatóbb gondolkodáshoz egy világhírű képzőművész? És mit keresnek ők egy asztalnál? A New European Bauhaus programmal kapcsolatos kérdéseinkre a kerekasztal egyik tagja, Dávida Eszter építész és urbanista, a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kuratóriumi tagja válaszolt.
Az utóbbi egy évben számtalan új problémánk lett világszerte. Sokról ezek közül kiderült, hogy valójában egyáltalán nem újak, csak eddig vagy nem ismertük el azokat problémaként, vagy teljesen rossz irányból próbáltunk megoldást találni rájuk. A koronavírus minden nehézségen túl lehetőséget ad arra, hogy megnyomjuk a reset gombot. Erre kínál alkalmat az „új európai Bauhaus” program is: egy „kreatív és interdiszciplináris kezdeményezés, amely a művészet, a kultúra, a társadalmi befogadás, a tudomány és a technológia határmezsgyéjén terül el. Fórum, amelynek résztvevői közösen tervezik meg, hogyan fogunk élni holnap.” Az EU által 2021 elején indított projekt olyan húzónevekkel hívta fel magára a figyelmet, mint Bjarke Ingels, Shigeru Ban vagy Ólafur Elíasson. Mellettük azonban még rengeteg, Európa különböző részeiről és szakterületeiről érkezett nagykövetet ültetett egy asztalhoz – köztük Dávida Eszter építész-urbanistát is.
Az eddigi uniós projektekkel szemben a New European Bauhaus szemmel láthatóan sokkal érthetőbb és átláthatóbb kommunikációs stratégiával dolgozik. Te hogyan magyaráznád el, hogy miről szól ez a program?
Én úgy gondolok erre a kezdeményezésre, mint egy mozgalomra. Eddig is voltak olyan projektek, melyek a koronavírus utáni helyzetre reagáltak – ez átfogóbb szemlélettel fogja össze ezeket (például a Green Deal-t, vagy a NextGenerationEU-t), valamint olyan területeket is igyekszik megmozgatni, amelyekhez a nagy EU-s pályázatok eddig nem értek el. A mozgalomjellegre utal a Bauhaus-zal való párhuzamba állítása is: ez a szimbólum azért is helytálló, mert akárcsak régen, úgy most is különböző hátterű embereket terel össze és hív közös gondolkozásra arról, hogyan képzeljük el a jövőt. Ez a felhívás azonban nem csak a szakmának szól, sőt! A program minden erejével igyekszik bevonni a helyi közösségeket is az ötletelésbe arról, hová tartson a jövőben az EU fenntarthatóság, gazdaság és közösségi együttélés tekintetében.
Bár sokan próbálkoznak vele, a fenntarthatóságot eddig keveseknek sikerült a szépséggel és az elérhetőséggel együtt megvalósítható fogalomként beállítani. Az új európai Bauhaus erre is kísérletet tesz, hiszen olyan szavakat tűzött a zászlajára, mint a szép, a fenntartható és a közös. Mire szolgálnak pontosan ezek a jelzők, illetve mit értsünk alattuk?
Ezekre egyfajta vezérelvekként tekintenek, és a cél az, hogy a jövőbeni EU-s projekteket is ezeket szem előtt tartva tervezzék. Mindenki tart tőle, mi lesz, miután lecseng a covid, milyen válság vár ránk. A program célja, hogy ne csak reagálni legyünk képesek, hanem most, mikor van rá egy kis időnk, generálni is tudjunk olyan változásokat, beindítsunk olyan rendszereket, amelyek majd segítik a vírus utáni felocsúdást.
A fenntarthatóság égisze alá tartozik az épületek, városok fenntarthatóbb struktúrába rendezése, az ökoszisztémával való kapcsolódási pontok kihangsúlyozása, valamint az is, hogy a városi életmód és gazdaság hogyan hozható összhangba a természettel. Az inkluzivitás garantálja, hogy az új lehetőségek ne csak a felsőbb rétegek vagy nagyobb cégek számára legyenek megtapasztalhatók. Fontos, hogy beinduljon a közös gondolkodás a mindennapi élet szintjén is. Talán ez a legnehezebb kihívás, hiszen általában ez a megfoghatóság az, ami hiányzik a nagy pályázatokból, melyek általában annyi emberen futnak át, hogy mire a megvalósítás szintjére jutnak, lehet, hogy egy eredetileg jó ötletet sem úgy kiviteleznek, hogy az valóban érezhető hatást gyakoroljon az átlagemberek életére. Számomra szimpatikus a projektben, hogy láthatóan erőfeszítést tesz azért, hogy elérjünk az emberekhez. A szépség az az elv, ami ismét a Bauhaus-t idézi: arra invitál minket, hogy újragondoljuk a szépség és esztétika mai jelentését és értékeit egy olyan változatos kultúrában, mint az európai.
A program törekvése, hogy értékelni tudjuk ennek minden szegletét, ne helyezzük egyiket a másik fölé, hanem megnézzük, hogyan tudják ezek az értékek erősíteni egymást.
Hogyan működik a gyakorlatban a mozgalom? A legtöbb designoldal azért kapta fel a kezdeményezést, mert olyanokat ültetett egy asztalhoz, mint Bjarke Ingels és Ólafur Elíasson. Nekik, és közöttük neked is mi a szerepetek a programban?
A program első fázisa júliusig tart: ez az ötletgyűjtési szakasz, azaz egész Európából várják a három alapelv mentén az ötleteket, inspirációkat, melyeket beépíthetnek a későbbi pályázatokba. Nincs meghatározva, hogy kicsi, nagy, alulról jövő vagy állami kezdeményezéseket várnak-e – a cél a minél nagyobb merítés, épp ezért erre bárki beküldhet meglévő projektet vagy csak egy ötletet is. Ezek alapján majd öt, nagyobb volumenű projektet szeretnének majd támogatni, valamint most indult el a jelentkezés New European Bauhaus ‘Díj’-ra is.
Az együttműködőket is nagy merítésből választották ki. A kerekasztal közvetlenül az elnökasszony, Ursula von der Leyen munkáját támogatja azzal, hogy többféle szakmai irányból ad inspirációkat. Így kerültem képbe én, illetve mi a KÉK-kel: Európa-szerte hatvan szervezetet kerestek meg, majd kétfordulós kiválasztási folyamat után húsz embert kértek fel a kerekasztalba, nemre, korra és szakmai háttérre való tekintet nélkül. Egy nagyon színes társaság jött így össze, melynek körülbelül felében építészek ülnek, a másik felében az aktivistától a művészettörténészen át a startup-vállalkozóig találhatók szakemberek.
Az én profilom azért volt érdekes, mert építészként közösségfejlesztéssel is foglalkozom, én ezzel a szemlélettel járulok hozzá a munkához.
A tagok egyrészt nagykövetként működnek: a mi feladatunk, hogy anyaországainkban felhívjuk a projektre a figyelmet, valamint mi magunk is jelölhetünk projekteket. Nekem ebben nagy segítségemre van az a gyűjtés, melyet ettől a mozgalomtól teljesen függetlenül, már tavaly elkezdtünk a KÉK-kel: ez a Városok a vírus után, amelybe azokat az urbánus kezdeményezéseket várjuk, amik a covid hatására indultak el, de érdemes lenne megtartani őket a jövőben is.
A kerekasztalban most hat munkacsoport működik, mi főleg ezek alá gyűjtünk ötleteket, javaslunk megoldásokat. Az elsőben, az ökoszisztéma újragondolásában az új anyaghasználat és a minőségi követelmények felállításával foglalkoznak, ez leginkább az építész Shigeru Ban területe. A második a közterek, városi terek átgondolása, hiszen most lehetőségünk van rá, hogy felmérjük, hogyan változtak az igények, milyen terekre van szükség a jövőben. A harmadik a közösségek bevonásának lehetőségeivel, a negyedik a természeti erőforrások elérhetőbbé tételével foglalkozik. Az ötödik – melybe én is tartozom – a körkörös gazdasággal, egy, a mostani szokásainktól eltérő, de fenntarthatóbb gazdasági irány kijelölésével foglalkozik. Itt urbanistaként az olyan tapasztalataimat tudom megosztani, mint amiket például a DANUrB program során szereztem, ahol Duna menti közösségek vizsgálata során jutottunk arra a következtetésre, hogy a közösségek aktiválásával, összekapcsolásával milyen újfajta gazdasági együttműködések jöhetnek létre. De jó példa még a 15 perces város jelenség is, hiszen ez is hatást gyakorol a lokális gazdaságra. Ezek mind azt bizonyítják, hogy a gazdaság fejlesztésébe nem csak közgazdászokat érdemes bevonni. A hatodik munkacsoport mindezek narratívába foglalásara törekszik, vagyis hogy hogyan tudjuk mindezt érthetőbbé, emberközelibbé tenni – itt Ólafur Elíasson a legaktívabb.
Az eddigi workshopokon a meghirdetett témaköröket dolgoztuk fel különböző nézőpontokból, és próbáltunk közös konklúziókat megfogalmazni. Például látjuk, sok jó kezdeményezés már létezik is, csak épp az együttműködés módjai, a források, vagy a partnerségek lehetőségei hiányosak. Ezért egy fontos témakör az erőforrások újraelosztása és az új típusú együttműködések kialakítása. Ezt követi szorosan két másik probléma is: a gazdasági kérdések új narratívába foglalása és a fenntarthatósági törekvések megfoghatóbbá tétele, de említhetném a természet és város kapcsolatának újraértelmezését vagy a kortárs építészeti esztétikai értékeinek témakörét. Szerencsére nagyon jellemző az egymás iránti nyitottság, és reméljük, lesz megfogható eredménye is a kerekasztal együttműködésének.
A New European Bauhaus program adatbázisába bárki feltöltheti városfejlesztéssel, fenntarthatósággal, közösségekkel kapcsolatos ötleteit, illetve azokat a már megvalósult projekteket, melyeket példaértékűnek tart. Az adatbázis ITT érhető el.