fbpx
Nyomj Entert

Két ország rendszerváltása egyben: Csehszlovákia | A mi rendszerváltásunk VII.

Már több mint 30 éve annak, hogy a Szovjetunió felbomlott, maga után hagyva Közép-Kelet-Európában egy tátongó gazdasági-politikai űrt. Ebben a cikksorozatban arra keressük a választ, hogy a térség országai miként reagáltak az újonnan kialakult helyzetre, mennyire sikeresen tudtak alkalmazkodni a kapitalizmushoz és a demokráciához, és mi az, amit esetlegesen eltanulhatnak egymástól. A sorozat VII. részében Csehszlovákia a soros.


Elérkeztünk sorozatunk egy olyan pontjához, amilyenre eddig még nem volt példa: egy olyan ország rendszerváltásáról beszélünk, amely jelenlegi formájában nem létezik. Ahhoz azonban, hogy az utódállamok demokratizálódásáról tudjunk beszélni, meg kell néznünk, hogy hogyan lett Csehszlovákiából Csehország és Szlovákia.

Az 1918-ban mesterségesen megalapult állam egy meglehetősen hányatatott évszázadba született bele, létezésének nagy részét náci és kommunista megszállás alatt töltötte. Az 1980-as évek végére megduzzadt a kommunista párttal szembeni lakossági elégedetlenség, a lengyel, magyar valamint kelet-német rezsim bukása pedig újabb lökést adott a csehszlovák embereknek a tüntetések során. 1989-ben már az év elejétől kezdve több tüntetést tartottak, széles ellenállásra azonban november 18-a után került sor, amikor megalapították a Civil Fórumot, az ellenzék összefogását. November 20-án a Fórum vezetője, Václav Havel tömeges tiltakozásra szólította fel az országot, november végére pedig 750 ezer ember töltötte meg Prága utcáit. November 28-án bejelentették a kommunista párt uralmának végét, december 10-én pedig megalakult az antikommunista kormány.

A rendszerváltás után inkább Csehország szorgalmazta a tagállamok szeparálódását, fejlettebb iparral, sokkal nyugatiasabb orientációval rendelkezett, mint Szlovákia. 1992-ben békés tárgyalások útján hozták meg a döntést, miszerint 1993. január 1-étől Csehszlovákia két különálló országként működik tovább, Cseh Köztársaságként és Szlovák Köztársaságként.

Csehország történelmét tekintve jó kiindulóponttal rendelkezik a liberalizált demokrácia bevezetésének tekintetében: már az Osztrák-Magyar Monarchia idején erős iparral rendelkezett, az első világháború után pedig piaci erők uralkodtak az országban, egészen a náci hatalomátvételig. Csehszlovákia felbomlása elősegítette az ország nyugati integrációját, hiszen míg a szlovák miniszterelnök populista és nacionalista hangnemet ütött meg, addig a cseh miniszterelnök, Václav Klaus sokkal liberálisabb volt, szabad piacot és privatizációt szorgalmazott. Azzal, hogy a két tagállam szétvált, etnikailag is sokkal homogénebbé vált Csehország, ezzel megágyazva egy kevesebb ellenállással rendelkező privatizációnak.

A Bársonyos Válás valóban előnyösnek bizonyult Csehország számára, az 1990-es évek végére Lengyelország után itt ment végbe a legmagasabb arányú privatizáció, ami ráadásul meglehetősen sikeresnek is bizonyult. A cseh választásokkal párhuzamosan a gazdasági liberalizáció is tisztának, szabadnak és tisztességesnek mondható. Az évtized közepére azonban a Klaus kormánnyal szemben is felmerültek korrupciós vádak, amik végül a miniszterelnök bukásához vezettek, de alapvetően Csehország piacgazdaságba való betagozódása a posztszovjet országok közül az egyik legsikeresebbnek mondható.

Ezzel ellentétben Szlovákia függetlenedése után a visegrádi országok között egyfajta anomáliának, fekete báránynak számított. Erősen populista, nacionalista, de mindenekelőtt autoriter hangokat ütött meg a szlovák kormány. Ezt több tényezőnek is lehet köszönni. A szlovák állam, ezáltal szlovák választási hagyomány nem igazán létezett, ezt tetézte az is, hogy Csehszlovákia fővárosa és intézményrendszere javarészt Csehország területén volt, a válás után oda is került. A miniszterelnök, Mečiar hamar szuverenista, elitellenes politikát kezdett kommunikálni, ami az egész 1990-es évtizedet meghatározta, pártja, a HZDS három egymást követő választást nyert meg. Hatalmát úgy konszolidálta, hogy a médiát, az NGO-kat, azaz a civilszervezeteket, a parlamentet és a bíróságokat korlátozta. Olyan törvényeket hozott, melyek bebetonozták a hatalmát, például, hogy elnököt csak háromötödös többséggel lehet választani, amikor pedig 1998-ban a parlament nem tudott dűlőre jutni, Mečiar maga vette át az elnöki posztot. Amikor jogi úton nem tudta érvényesíteni akaratát, egyszerűen kihasználta hatalmát, illetve befolyását a rendőrségben, biztonsági szolgálatokban vagy ügyészségben. Egyes források szerint eszköztára az emberrablástól a gyilkosságig terjedt.

Pisla Réka | Hype&Hyper

Habár a Mečiar vezette kormány nehezen volt nevezhető demokratikusnak, gazdaságilag sikeresnek számított. A posztszovjet országok közül Szlovákiának voltak a legjobb makroökonómiai mutatói a ’90-es évek közepén, 1994-ben 4,8 százalékkal, 1995-ben 7,4 százalékkal, 1996-ban 6,9 százalékkal nőtt az ország GDP-je. Habár ez a gazdasági fejlődés stabil alapot adott az autoriter kormány hatalmon maradásának, az ország meglehetősen megosztottá vált. Az egyik oldalnak nem volt problémája, hogy nehezen lehetett demokráciának hívni az ország berendezkedését, a másik oldal azonban kritikus volt a vezetéssel szemben, Szlovákia liberalizációját, demokratizálódását és privatizációját szorgalmazta. 1998-ban végül sikerült megdönteni a hatalmat, ráadásul kimagasló, 84 százalékos részvételi aránnyal, amely merőben megváltoztatta a Nyugat véleményét az országról. Egyre több külföldi befektetés érkezett az országba, és végül a legtöbb közép-kelet-európai országgal együtt 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, majd 2007-ben a Schengeni övezetbe.

Ahhoz képest, hogy Csehország mekkora helyzeti előnnyel rendelkezett Szlovákiához képest, gazdaságilag hasonló ütemben fejlődtek, és fejlődnek a mai napig. Integráns részei Európának politikailag és gazdaságilag egyaránt. Csehország és Szlovákia példáján láthatjuk, hogy bár számít a politikai-gazdasági hagyomány egy országban, valamint egy ország ipara tud aszimmetrikusan fejlődni a régiókon belül, sokkal többet számít, hogy mennyire szigeteli el magát, vagy mennyire nyit a környezete felé. Szlovákia majd egy évtizeddel később hagyott fel az izoláltsággal, ez mégis olyan fontos volt az ország életében, hogy a fejletlenebb ipar ellenére hasonló fejlődési ütemet produkáljon, mint Csehország.

Azonban azt is megtanítja Szlovákia, hogy egy ország történelme, hagyománya mennyire rá tudja nyomni a bélyegét az ország jelenére. A jövő döntéshozói az elődeik vállán állnak, ha nincs minta, amit alkalmazni lehetne, akkor Európa közepén pár év alatt létrejöhet egy elszeparált, autoriter rezsim. Bár Csehszlovákia már nem létezik, de az utódállamai jól példázzák, hogy egy országnak nem elég rendszert váltani, a rendszerváltó erőknek is akarniuk kell elhozni a változást, vagy csöbörből vödörbe kerül az ország.

A következő részben Magyarország történetét járjuk körbe.

Cikksorozatunk előző része itt érhető el.

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük