fbpx
Nyomj Entert

„Kíváncsi ember vagyok, minden érdekel, ami a szakmával, a fával kapcsolatos” | Hegedűs Fanni asztalos, restaurátor

Megfordult a MOME és a Képző falai között is, otthonosan mozog a kortárs képzőművészeti életben, ő végül mégis (vagy tán éppen ezért) a szalagfűrészt és az asztalos vésőt választotta. Hegedűs Fanni története több szempontból is inspiráló. Hogy miért? Elmeséljük!

A Pénzverde egyik raktárépületében vagyunk: idebenn faforgács illat és kivételesen csend van (a munkagépek most pihennek). Hegedűs Fannihoz érkeztünk, aki három másik társával – Sárkány Bencével, Pintér Dáviddal és Nagy Dömével – bérli az asztalosműhelyt. A középső teremben egy kőhatású dobogó és egy kékre festett panel pihen a bakokon – befejezésre várnak. A Kozma Ösztöndíj apropóján készült kisbútor kollekció ugyan most Szentendrén állomásozik, de így is van pár darab, amin megakad a szemünk. Például a sötét színű, kecsesen minimál éjjeliszekrényen, amelynek „furcsa kinövést” fedezünk fel az egyik lábán, a kör alakú dohányzóasztalban pedig kézbe simuló golyót és különféle formájú fa kiegészítőket találunk, s Fanni egy extravagáns, lópataszerű lábbelit is mutat nekünk. Mintha mindegyik bútorban más-más egyéniség lakozna (de erről egy picit később).

Fanni 2014-ben végezte el a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola Bútoripari technikus képzését, azt követően pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult öt éven keresztül iparművészeti restaurátor szakon. És ha mindez még nem lett volna elég, a fát egy másik aspektusból is megismerte: 2018 és 2020 között erdész technikusnak képezte magát. Ismerve Fanni előéletét, látván a különleges bútorokat és a különféle kiállításokra készült egyedi installációs elemeket, kíváncsiak voltunk a teljes sztorira.

Fanni, mesélj kicsit az előzményekről: volt számodra bármiféle előkép, ami az asztalosság irányába mutatott?

A családomban rajtam kívül senki nem foglalkozik asztalossággal: a nagyszüleim mind tanárok, a szüleim is értelmiségi szakmákat űznek. Egyedül az anyai nagyapámnak van szoros viszonya a fával, aki bár matematikát tanított, a rendszerváltás óta erdőgazdálkodással is foglalkozik a mai napig. Városi gyerekként az ő munkáján és a közös erdőjárásainkon keresztül értettem meg valamit a fákról, mint élőlények közösségének magasrendű tagjairól és az emberi alkotókedv által hasznosított egyik esszenciális alapanyagról.

A MOME designelmélet szakán szereztél BA diplomát, milyen út vezetett mégis a Faipari Szakközépiskoláig?

Az érettségi után művészeti érdeklődésem okán a MOME designelmélet szakán kötöttem ki, ami bár egy nagyon inspiráló, pörgős és biztonságos szellemi közeget biztosított számomra, a képzés végére arra jutottam, hogy olyan munkát szeretnék végezni, ami változatos, ahol a gyakorlati tevékenység áll a középpontban, a befektetett munkának pedig egyértelmű, kézzel fogható eredménye van. Felkerestem egy kedves bútorrestaurátor mestert, akit arra szerettem volna rávenni, hogy fogadjon fel tanoncnak. A mostani fejemmel maximálisan megértem őt, hogy kitért ez elől és azt javasolta, hogy először végezzek el egy faipari technikumot, tanuljam meg az alapokat és nézzem meg, hogy való-e nekem ez a fajta munka. Hallgattam rá, elvégeztem Újpesten a faipari technikumot és beleszerettem a szakmába.

Már most nagyon széles a portfoliód, az is látszik, hogy szívesen és rendszeresen dolgozol együtt művészekkel vagy készítesz egyedi installációt kiállításokhoz, de vannak restaurátori munkáid is. Kezdettől ez volt a víziód?

A technikum elvégzése után egyedi tömörfa bútorok készítésével szerettem volna foglalkozni. Az ilyen jellegű megrendelések mellett a kapcsolathálómnak köszönhetően hamar megtaláltak kísérleti jellegű munkák a kortárs képzőművészeti szcénából. Műalkotások fa részeinek készítése, kiállítási installációs elemek gyártása és komplett kiállítási enteriőrök tervezése és kivitelezése lett az egyik fő csapásirány. Dolgoztam többek között Schuller Judittal, Pálinkás Bencével, Gosztola Kittivel, Kútvölgyi-Szabó Áronnal, Lakner Antallal, Kaszás Tamással, Céline Condorellivel, Puklus Péterrel, Szombat Évával, Bajusz Orsolyával, Bogyó Virággal, a hollow.systemsszel, Dobokay Mátéval, Palman Zsuzsival, Salát Zalán Péterrel, Fátyol Violával.

Az asztalosszakma iránti kíváncsiságom közben nem csökkent. Erős volt bennem a bútortörténeti, technikatörténeti érdeklődés – tudni akartam, hogy milyen anyagokat használtak korábban a faiparban, esetleg milyen elfeledett megoldásokat lehetne akár ma is visszaemelni a kortárs tárgykészítésbe, illetve manuálisan is tovább szerettem volna fejlődni, emiatt elvégeztem az MKE iparművészeti restaurátor szakát. A konzerválás-restaurálás nagyon időigényes dolog lévén költséges is, így ilyen jellegű munkából kevesebbet végzek civil megrendelőknek. Többnyire intézmények részéről érkezik efféle megkeresés, sokszor megrongálódott kortárs képzőművészeti munkák restaurálására.

Ahogy a Kozma beszámolódban is kifejtetted, neked fontos, hogy személyisége, karaktere legyen a bútornak. Ez a fajta animista felfogás manapság egyre nagyobb teret hódít. Te mit értesz ez alatt? Illetve, ez a sokféleség (kiállítások, saját kisbútor kollekció, restaurátori munkák) hogyan aránylik egymáshoz?

Az egyedi bútorkészítés terén eleinte megrendelésre dolgoztam, a klienseim igényeit előtérbe helyezve terveztem és gyártottam berendezési tárgyakat, így néha kompromisszumot kellett kötnöm velük az anyaghasználat vagy a formaképzés terén. Egy ideje megfogalmazódott bennem az igény, hogy fordítsak a munkám dinamikáján, és kizárólag saját alkotói koncepció mentén készítsek bútorokat, melyeket utólag, kész termékekként értékesíthetek.

2021-ben a Kozma Ösztöndíj támogatásával önálló kisbútor családok készítésébe kezdtem. Ezek olyan hazai vagy a régiónkban termelt tömörfából készült különböző funkciójú önálló bútordarabok, melyeket összeköt valamilyen rokon vonás, emiatt külön-külön és csoportosan is beilleszthetőek az enteriőrbe. Olyan magas minőségű, kézműipari módszerekkel előállított bútorok ezek, melyek tartósak, értékállóak, akár generációkon át használhatóak, és amelyekhez érzelmileg tud kötődni a használójuk. Fontos számomra a játék, egyes darabokban megjelenik valamiféle narratíva, az is előfordul, hogy használati tárgy létére egy meglepő asszociációs mezőben válik értelmezhetővé az adott darab, némely tárgy készítése során pedig megtörtént már, hogy a babona vagy egy kis varázslat is szerepet kapott.

Ezek a bútorok és egyéb használati tárgyak, kiegészítők hamarosan egy saját webshop felületen is megvásárolhatók lesznek.

Mi volt eddig a legnagyobb kihívás és öröm, mióta asztalos, restaurátor vagy?

Mivel nem volt konkrét szakmai előképem a környezetemben, ezért ez az egész folyamat – ahogy közel kerültem és beletanultam a fával való munkába – egy hatalmas kihívásokkal teli utazás volt számomra, és még most is az. Kíváncsi ember vagyok, minden érdekel, ami a szakmával és magával a fával kapcsolatos. Ezért is ástam bele magam a restauráláson keresztül a szakmatörténetbe, közben pedig erdésztechnikus is lettem, így egyrészt folytatni tudom nagyapám erdészeti tevékenységét, s nem utolsósorban azt is jobban megértettem, hogy milyen körülmények összjátéka eredményezi a munkám alapanyagainak egyedi tulajdonságait.

Az erdő mint ökológiai egység és az ember viszonya is folyamatosan árnyalódik a fejemben – az utóbbi időben például a fákon kívül elmélyedtem az erdőben található ehető és gyógyhatással rendelkező lágyszárú vad növények megismerésében is.

Fotók: Mohai Balázs,
Mészáros Attila (Kozma Ösztöndíjas bútorkollekció),
Salát Zalán Péter („Láthatatlan spektrumok” kiállítás, Pannonhalmi Főapátság),
Szombat Éva („Orgazmust kérek, nem rózsát” kiállítás, Capa Központ)

Hegedűs Fanni | Instagram

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük